Vaku és stúdiótechnika

Keresel valamit?

 
Fotósokat találtam PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerdahelyi Ádám   
2010. May 12.

Ez Ivan Ottó blog bejegyzésének címe, mely egy lelkes csapat glamour fotózásáról számol be.

Blog bejegyzés (Katt ide)

A modell megvilágításához a Mikrosat energiatakarékos lámpaszettjét használta a csapat.




Ottó a következő tapasztalatokat osztotta meg velünk:

A legfontosabb dolog amit meg kell jegyeznünk ezekkel a lámpákkal kapcsolatban, hogy nem szabad őket műtermi vakukkal összehasonlítani hiszen két teljesen eltérő dologról van szó, és mindkettőnek megvan a területe, ahol használható. Nagy fényigényű munkáknál ezek a lámpák nem lennének elég hatásosak, viszont portréhoz remekül használhatóak. Ahol most fotóztunk, egy 5x4-es (vagy kisebb) szobában, már egy 500w-os vaku mellett is túlságosan be kellett volna rekeszelnünk a helyes expozíció elérésének érdekében. Akkor viszont elveszítettük volna a kis mélységélesség nyújtotta élményt, kevésbé tudtuk volna "leválasztani" a modellt a háttérről, sokkal laposabb, unalmasabb képek lettek volna (persze ND szűrővel...) Ehhez kapcsolódó észrevételem, hogy ha kényelmesen szeretnénk dolgozni, nem árt, ha rendelkezünk nagy fényerejű objektívvel, és/vagy fényképezőgépünk barátja a magas ISO-nak. Arra még érdemes odafigyelnünk, hogy külső fényforrások (akár már egy háztartási izzó is) nem csak a megvilágításunkat, hanem a fehér egyensúlyt is könnyen befolyásolhatják. Ami nagyon tetszik benne, hogy folyamatosan lehet mellette fényképezni, nincs visszatöltődési idő, nincsenek zavaró villanások, nem kell külön fényméréssel vacakolni, nem melegszik, kompakt, könnyű. Leginkább ahhoz hasonlítanám, mint amikor ablaknál beszűrődő fénynél szeretnénk fényképezni, azzal a különbséggel, hogy itt szabadon pakolászhatjuk az ablakunkat (mind a kettőt :))

Azt hiszem az utóbbi időben rengeteg olyan új(?) eszközzel találkozhattunk, amelyek gyökeresen eltérnek a hagyományos módszerektől, de mégis életképesek. Ilyen pl a távvezérelt rendszervaku használat, és ezek az új fajta állandó fényű lámpák is. Ami a legfontosabb, hogy ezeket az eszközöket mindig a feladat alapján kell összeválogatni, és akkor sokat segíthetnek abban, hogy maradandót alkossunk. Jelen esetben a glamour fotózás felé vettük az irányt, és ezen körülmények között nagyon jól lehetett használni ezeket a lámpákat. Esküvőre, partit világítani már nem vinném magammal, mert eredménytelen lenne. Más jellegű a feladat, más eszközöket kell választani.

Egy másik résztvevő, Szabó Pál így vélekedett:

Tavaly november óta használom ezeket a lámpákat Both Gábor stúdió-lakásban teljes megelégedéssel. Véleményem szerint az ilyen stílusú glamour fotózásokhoz 100%-osan használható a szett. Ahol még el tudom képzelni a használatát, az pl. egy kávézó, bár vagy disco (tehát valamilyen enteriőr környezet), ami rendelkezik valamilyen saját hangulat fénnyel, de a modell kiemeléséhez már sok lenne 1 vaku használata.
Magas ISO-val és a nagy fényerejű fix optikákkal nem árt megbarátkozni, mert a használat során könnyen beleszalad az ember egy ISO800-1/60-f/2,2 érték trióba. Szintén pozitívum, hogy nem sugároz nagy hőt, ellenben a hagyományos volfrám izzószálas reflektorokkal, illetve a fogyasztása sem elhanyagolható tény. (4x32W, ha jól emlékszem)
A softboxba egyébként már Villanj körtét is tettünk próbaképpen, kábellel azt is el lehet villantani. :)

Ottó képei:
Ivan Ottó

Pál képei:
Szabó Pál

Hozzászólások
HozzáadásKeresésRSS
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
 
 
Security Image
Please input the anti-spam code that you can read in the image.

Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved.

Utolsó frissítés ( 2010. May 25. )
 
Következő >