Vaku és stúdiótechnika

Vaku főoldal

Keresel valamit?

 
Szabó Balázs hobby vaku teszt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Mészáros Tibor   
2008. February 18.
Élménybeszámoló:

Minden részrehajlás nélkül elmondhatom: a jelenlegi kisebb teljesítményű házi vaku szettemhez viszonyítva valóban élmény volt a számomra a Mikrosat Hobby kittet használni, hiszen még soha sem volt rá lehetőségem, hogy színvonalas, és esztétikus stúdió felszerelés segítségével fotózzak!

Már rögtön a kicsomagoláskor tetszett a kicsi helyen is, akár egy kisebb autó csomagtartójában, vagy a ruhásszekrény egyik zugában is elférő két, célszerűen kialakított tároló táska. Annyira egyszerű és egyértelmű volt az összeszerelés, hogy a kicsomagoláskor körülöttem sündörgő 14 éves fiam kisebb-nagyobb tévedésekkel szinte előre mondta, hogy mit hova kell majd szerelni. Körülbelül negyed óra alatt összeszereltem szalonképesre a home stúdiót. Azt tapasztaltam, hogy nagyon egyszerű, még egy kevés tapasztalattal rendelkező fotós számára is egyértelmű az alkatrészek összeszerelése, illetve a vakukon lévő kapcsolók, csatlakozók funkciója.

A szett mindent tartalmaz, amire egy amatőr fotósnak szüksége lehet ahhoz, hogy otthoni körülmények között készítsen jó minőségű fotókat. Azt gondolom, hogy az a technikai háttér, amit a Mikrosat Hobby Kit nyújt, egy harmadik vakuval (pl: hajfény) kiegészítve a hivatásos fotósok számára is elegendő ahhoz, hogy korrekt megvilágítású műtermi (portré, tárgy stb.) fotók készüljenek fotós műhelyen kívül is, hiszen a profi stúdió felszerelést nehéz és körülményes volna szükség esetén mobillá tenni. A jelenleg még meglévő gyengébb teljesítményű és rosszabb minőségű stúdióvakuimhoz, vékonyka lámpa állványaimhoz, valamint a pár hónapos, de lassan széteső ernyőimhez viszonyítva az én szintemen a Mikrosat Hobby kit egy álom. Ezzel természetesen nem azt szeretném mondani, hogy a mostani felszerelésem a szemétbe való használhatatlan ócskavas, és a Hobby kit a top, hanem azt, hogy számomra mind technikailag, mind pedig esztétikailag jelentős előrelépés volna a próba csomag.

Egyszóval kellemesen csalódtam a felszerelést kézbe véve, hiszen bevallom őszintén: a kit ára alapján nem erre számítottam. A kitt árából jelenleg 2 db Nikon SB600-as rendszervakut tudnék venni a jelenlegi SB800-as mellé, igaz lenne ezáltal egy iTTL-es rendszerem, de azt gondolom a stúdió munka elsősorban a manuális beállításokról szól. Ár érték alapján szerintem jelenleg nincs a piacon jobb lehetőség ebben a kategóriában.

Pozitívumok még:

  • hosszú tápkábelek vannak a vakukhoz, illetve a csomag tartalmaz egy szinkron kábelt is.
  • A fényképezőgépem vakujának sorozat villanását is lekövették, szinkronban a Mikrosat vakuk is.
  • A stabil állványokra helyezhető vakuk nagy, illetve szabályozható teljesítményű zsinór nélkül is működő slave stúdió vakuk, 2 beállító fénnyel.
  • A vaku a feltöltött állapotot csippanással, valamint a teljesítmény szabályzó gombját tekerve, a fél és a teljes erőt elérve szintén hangjelzéssel figyelmeztet, így szinte oda sem kell nézni.

Mielőtt még azt gondolná valaki, hogy fizetett reklámot olvas abba is hagynám az élménybeszámolót, és azt ajánlom mindenkinek, aki teheti próbálja ki.



Ami nem tetszett:
  • jelenleg sajnos nincs rá lehetőségem, hogy a jelenlegi szettemet lecseréljem a Hobby kittre
  • nem találtam magyarnyelvű leírást a csomagban


Készítettem pár fotót a nappaliban és a konyhában összeszerelt Hobby kitt segítségével, amelyeket feltöltöttem az oldalamra és mellékeltem a CD-n is. Sok sikert az üzleti életben és jó egészséget kívánok a továbbiakban!

Tisztelettel:
Szabó Balázs


Honlapomat ide kattintva nézheted meg.
Hozzászólások
HozzáadásKeresésRSS
karatedog - Pár fotó   | 81.183.148.xxx | 2008-07-10 00:59:58
A link döglött...
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
 
 
Security Image
Please input the anti-spam code that you can read in the image.

Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved.

Utolsó frissítés ( 2009. February 19. )
 
< Előző   Következő >