Moduláris rendszervaku érkezik a nyáron?

Március óta láthatjuk a neten az alábbi bannert, mely – sarkalatosan fogalmazva – új világ eljövetelét ígéri:
 

 

Egy brit startup cég Hink névvel március óta húzza fotós szaklapokat, miszerint nyáron egy olyan vakurendszert mutatnak be, ami teljesen új szemléletmódot hoz a rendszervakus fotózásban. Semmi mást nem árultak el a rendszerről egészen mostanáig, ugyanis a Lightingrumours.com szerkesztője – ha már földiek – felkereste a tulajdonosokat, és megpróbált némi információt kicsikarni belőlük. Képeket vagy aprólékos részleteket ne várjunk nyárig, de némi infót azért megtudtunk.

A Hink terméke (jelenleg Spacefish néven fut, de ez nem végleges még) Nagy-Britanniában fog készülni az utolsó csavarig és nyomtatott áramkörig (ezzel az a céljuk, hogy a kínaiak ne koppintsák le a terméküket, dehát ez szvsz egészen odáig fog tartani, hogy piacra kerül, és Keleten be nem szereznek egy példányt maguknak analízisre).

A rendszervaku kategóriába sorolható termék egyaránt rendelkezni fog egy nagy teljesítményű villanócsővel, és (halleluja!) beállítófényként 4db szupererős LED-et kap majd. A cucc lényege a modularitás, ugyanis az alapverzió egy pofonegyszerű, vakupapucsba illeszthető manuális vaku lesz, melyen a Yongnuo YN-460 vakuhoz hasonló gombos-LED-es vezérlést találunk majd, de kaphatók lesznek különféle kiegészítők is hozzá. Alapértelmezetten az energiaellátást egy beépített lítium-ion akkumulátor szolgáltatja, melyet micro-USB-n keresztül tölthetünk, de csatolhatunk rá AA-elemeket fogadó modult is, sőt hálózati táplálásra is köthetjük. A gyártó ígérete szerint lesz hozzá külső energiaforrás modul is, amivel növelhetjük a vaku teljesítményét.

Ha TTL vezérlésre van szükségünk, nem kell új vakut vennünk, hanem csatlakoztathatunk egy később (vélhetőleg jövőre) bemutatásra kerülő TTL-vezérlő modult, ami LCD kijelzővel ellátott kezelőfelületet kap. További modulokat is adhatunk majd a vakuhoz, ilyen például a saját fejlesztésű rádiós kioldó, ami kezdetben egy sima manuális verzió lesz, de a későbbiekben terveznek komolyabb rádiós vezérlési lehetőségeket is.

Maradt még a szűrőzés kérdése: erre az egyik tulajdonos – akit egyébként Christopher Clarknak hívnak – annyit említett, hogy “be there or be square”, ami magyarul kb annyit tesz, hogy hülyék lennénk ha kihagynánk. Clark azt is említette, hogy a termékük annyira egyszerű koncepció, hogy az már fáj, egy kajásdobozba elférő stúdió lesz, és hogy nyilván nem mindenki fogja szeretni, de esküvő- és portréfotósok, illetve azok, akik szeretnek helyszínen távvezérelt rendszervakuval világítani, imádni fogják.

Fentebb már írtam, hogy a vaku normál vakupapuccsal fog rendelkezni, így forgatható ernyőtartóba vagy Bowens adapterbe helyezve bármilyen fényformálóval használhatjuk.

Hát kíváncsian várjuk az eredményt. Titeket érdekelne egy jó minőségű rendszervaku beállítófénnyel és moduláris felépítéssel?

Forrás: lightingrumours.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.