Egy vízalatti fotózás tanulságos története

Előre leszögezem, hogy ez nem egy sikersztori lesz. Vízalatti modellfotózással próbálkoztunk, és elmondhatom, hogy eddigi pályafutásom során ez volt az első fotózásom, amibe konkrétan beletörött a bicskám. Még jó, hogy nem megbízásra történt, csak magunknak próbáltunk ügyeskedni portfólióépítés gyanánt.

A víz alatti modellfotózás talán a legnehezebb műfaj. Ezt mondták előtte is, nem hittem el, de most már én is alá tudom támasztani. Mind technikailag, mind pedig emberi szempontból macerás, de nyilván nem lehetetlen. Leírnám a tapasztalataimat, hogy tanuljon belőle mindenki. Mivel ez egy világítástechnikai blog, ezért erre a témára térnék ki inkább, de pár szót ejtenék a többi vonatkozásról is.

Igyekeztem felkészülni a fotózásra, utánajártam, érdeklődtem, utánaolvastam, tanácsokat kértem és werkvideókat néztem a neten. Az alaphelyzet az volt, hogy záróra után bebocsájtást nyertünk a székesfehérvári városi uszodába a helyi búvárklubnak köszönhetően. Ezúton is hálánkat fejeznénk ki a lehetőségért. Mivel tudtuk, hogy nem sok időnk lesz záróra után, ugyanis a búvárok max 1,5-2 órát vannak a helyszínen, ezért lelátójeggyel már előttük bementünk, hogy legyen időnk behordani a motyót és összeállítani a felszerelést, hogy este 9-től már fotózni tudjunk.

A felszerelés az alábbiakból állt:

 

A LED tablók azért kellettek, mert werkvideó is készült a helyszínen, kettőt egymás mellé téve lefelé irányítottuk őket, így használható fényt adtak az 5D Mark II-nek és a GoPro kameráknak. A fotózás vakufénnyel történt.

Onnan indult a történet, hogy a víz alatt a rádiós kioldók nem működnek, illetve nagyon korlátozottan terjed a rádióhullám ebben a közegben, a 100méteres hatótáv állítólag 1 méter körülire csökken. Mi ezt ki sem próbáltuk, beletörődtünk, hogy optikai kioldással kell megoldani a feladatot. A koncepció az volt, hogy a víz alatti tok, amit szereztem elég magas ahhoz, hogy beleférjen egy gépvázra helyezett rendszervaku (YN-460II), ami felfelé irányítva kifelé villan a vízből. Ennek a maximumra feltekert fényét egy a medence lépcsőkorlátjára csipeszelt rendszervaku (YN-560II) érzékelte és villant szinkronban (szintén max fényerőn). Sajnos a nálunk lévő diffúzor kupaknak a mérete nem passzolt az 560-as Yongnuohoz, így vészmegoldásként egy fehér áttetsző nejlonzacskót húztam a fejére, hogy a fénye 360 fokban szóródjon (és még a fröccsenő víztől is megvédte), ugyanis ennek a vakunak a fénye villantotta el a két parton lévő stúdióvakut, ami a tényleges, használható fényt adta a víz alatti fotókhoz. E két stúdióvaku egy-egy Flash-Mob 400Ws-os fej volt. A főfény fehér visszaverő ernyőbe villant, az élfényt pedig egy reflektoros fej adta. Valahogy így nézett ki a set-up.

 

 

 

Azt is tudni kell még, hogy a vízfelszín afféle féligáteresztő felületként működött, ugyanis a fény egy részét átereszti, egy részét tükörként visszaveri. Emiatt jelentős fényveszteséggel kellett számolni, így a 400Ws-os Flash-Mobok éppen a határt súrolták. 1/1-es maximális erőn működött mindkettő, ugyanis a gépen a beállításom ISO200, 1/125s, f/8 volt. Mindezt azért, mert szerettem volna a környezeti fényeket alulexponálni, egyrészt hogy a két vaku legyen a domináns fény a képen, másrészt pedig hogy ne látsszanak a fotón az úszómedence fekete csíkjai, a sárga-piros sávelválasztók illetve a háttérben gyakorló búvárok.

Eddig a történet szép oldala, jöjjön a feketeleves.

Az optikai kioldás nem mindig működött rendesen, 10 expoból 3-4 sötét képet eredményezett, ugyanis a korlátra csipeszelt YN-560II csak addig érzékelte a víz alatti vakum villanását, amíg viszonylag felszínközelben voltam. Ha lementem a medence aljára, ott már annyi fényveszteséget okozott a vízközeg, hogy a felszín fölött 50 centivel lévő rendszervaku nem érzékelte a fényt, így nem villantotta el a Flash-Mobokat sem. Ha mégis működött minden, akkor is full erőn mentek a vakuk, így nem volt lehetőség arra, hogy sok expót készítsek, miután meg kellett várni a feltöltési időt, addigra a modellnek már fel kellett mennie levegőért, szóval aki azt mondta, hogy víz alatti fotózáskor minden 4x lassabban megy, nem hazudott. Kérdezhetnétek, hogy miért nem mentem ISO-ban feljebb és akkor a vakuknak nem kellett volna maxon működniük? Azért mert az “irányító” vaku a gépen – mint írtam fentebb – még max erőn se volt sokszor elegendő, hogy elsüsse a többit, így azt mindenképpen 1/1-en kellett működtetni, ami szűk keresztmetszet. Ugyanez igaz volt a korlátra csipeszelt vakura is: a mellette lévő Flash-Mob még rendesen érzékelte a fényét, de a távolabb lévő élfénynek szánt stúdióvaku néha kihagyott, épp a határra sikerült rakni, így a korláton lévő vakut sem lehetett lejjebb szabályozni – ez már két szűk keresztmetszet. Arról nem is beszélve, hogy kb nettó 1 óránk volt a tényleges képkészítésre, így variálgatni sem nagyon volt idő.

Az f/8-as rekesz jó választás volt. Eredetileg az alexpo miatt választottam ilyen szűk rekeszt, illetve azért, hogy a modellek és a ruhájuk minden pontja éles legyen. Végül kiderült, hogy valószínűleg ennek köszönhettem, hogy eleve lett éles képem, ugyanis örültünk, hogy egyáltalán képet tudtunk készíteni, még komponálni is nehéz volt, kis mélységélességgel játszani egyenesen lehetetlen lett volna. A fő problémánk ugyanis a felhajtóerő volt. Én még magamra aggattam egy kis ólmot, illetve a kameratokra is egyet, sőt a víz alatti lépcsőbe beakasztva a vállamat még azt is el tudtam érni, hogy viszonylag stabilan lent maradjak, de a modelleknek a 2 méteres vízben kifejezett küzdelem volt, hogy a kamera szintjére kerüljenek. Ez a fenenagy küzdelem pedig olyan képeket eredményezett, hogy inkább beleillenének a fotók egy bűnügyi helyszínelő albumba a vízihullák szekcióba, mint egy divatanyagba. Sajnos csak egy-másfél óránk volt a fotózásra, összesen 99 képkockával tértem haza (ebből rengeteg próbaexpo és fekete kép), és végül mindösszesen 3 azaz három darab értékelhető képet sikerült találni, de ez a három is amolyan futottak még kategória:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi volt a tanulság? Legközelebb az ilyet nem kétméteres medencében kell csinálni. Ha mégis, akkor valamilyen módon a modellekre is súlyt kell rögzíteni, hogy könnyedén lent maradjanak a víz alatt, továbbá nem árt egy segítő búvár révén a víz alatt biztosítani nekik a levegőt. A fotós helyzete pedig legyen fix, vagyis komplett búvárfelszerelés palackkal, továbbá ólmokkal és jackettel elérni a semleges lebegést a víz alatt. Én azt gondoltam, hogy szerencsésebb ha szinkronban vagyok a modellekkel (úszásban, levegőben stb), de nem volt jó döntés.

Nem adtuk fel, legközelebb nyáron próbálkozunk, kisebb, kültéri medencében.

Alább láthattok még néhány werkfotót a munkáról, illetve készülőben van egy werkvideó is, ez is elárulja, hogy nagy dobásra készültünk (magunkhoz mérten legalábbis), de sajnos végül beletörött a bicskánk. A képeket a Deadcatdigital Productions készítette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.