Yongnuo YN-622C rádiós kioldó teszt

Annyi ideje húzom már a Yongnuo YN-622C tesztjét, hogy lassan tartóstesznek is nevezhetjük az alábbiakat. A benyomásaim ezúttal is vegyesek, de mivel Yongnuo-fan vagyok, ezért adtam még egy esélyt a kioldónak…meg mégegyet…meg mégegyet, aztán kicserélték és még egyet. Az eredmény: “erős közepessel átment, felsőbb osztályba léphet”

Hol is kezdjem? Először talán a specifikációkkal. A Yongnuo YN-622C ugye egy Canon kompatibilis rádiós kioldó. Ezúttal érdemes kihangsúlyozni, hogy a tesztelt változat Canon verzió, ugyanis a Nikon verzió picit más, így nem vagyok biztos benne, hogy egyértelmű következtetést lehet levonni a Nikon verzióról a Canon teszt alapján. A Nikon ugyanis egyrészt jóval későbbi kiadás, illetve máshogy is működik, vagyis technológia szempontjából is nagy valószínűséggel különböző.
A Canon változat jellemzője, hogy E-TTL II támogatást biztosít, vagyis minden paramétert a kamera menüjéből állíthatunk. Pontosabban fogalmaznék, minden beállítást a kamera menüjéből KELL hogy állítsunk, ugyanis a kamerabeállítások felülbírálják a vaku beállításait (feltéve ha E-TTL II vakuval használjuk). Ez még oké is lenne, ha nem lenne olyan macera bármit is megváltoztatni a kamera menüjében. Mondom hogyan néz ki ez például a Canon 6D esetében (más gépeknél eltérő lehet de ott se kevésbé bonyolult):

  1. Menü gomb 
  2. 2. főmenü fülre lépés (más gépeknél eső fül, megint másoknál hátulról a harmadik), 
  3. azon belül 2. menüpontra lépés (External Speedlite control / Külső Speedlite vezérlés),
  4. 4. almenüpontra lépés (Flash function settings / Vaku funkcióbeállítások),
  5. …és ekkor vagyunk a vakubeállítás főmenüben(!), lásd az alábbi képen, 
Vakuvezérlés menü Canon 5D Mark III-on

innen navigálhatunk aztán arra a beállításra, amit változtatni szeretnénk, úgymint

  • ETTL/Manuál/Multi üzemmód,
  • optikai vezérlés ki-be kapcs (jelen esetben ez a rádiós vezérlést aktiválja)
  • zoomfej állás, 
  • 2. redőny szinkron/HSS, 
  • vakuerő állítás, 
  • bracketing/ Multi módban villanások száma és Hz
  • csatorna beállítás
  • master vaku villanjon-e
  • csoportkezelés
  • csoportarány beállítás

Ezt annyival meggyorsíthatjuk, hogy az External speedlight control menüt gyorsmenübe (My Menu / Saját menü) rakjuk, és esetleg – ha a gépünk támogatja – úgy állítjuk be a kamerát, hogy a Menü gomb megnyomására rögtön a My Menu-vel indítson. De még ekkor is meg kell nyomnunk a Menü gombot, ránavigálni az External Speelite Control menüpontra, azon belül a 4. almenüre, hogy bejussunk abba a vakuvezérlő kezelőfelületbe (ld kép fent), ahová jó esetben egy gombnyomásra illene jutnunk. Szóval szép és jó ez a távolról vezérlés történet, de így picit macera. Megoldás? Vagy a Flash function settings (Vaku funkcióbeállítások) menüt (ld. kép fent) lehessen gombhoz dedikálni a vázon (ezt csak a Canon teheti meg egy esetleges firmware frissítéssel), vagy olyan vakukioldót használjunk, aminek saját kezelőfelülete és kijelzője van (ld. az új Pixel King Pro, a Phottix Odin vagy a Hähnel Viper) és akkor le van a gond a menüzgetésről. Szerintem a Yongnuo-nál sem kell már túl sokat várni az LCD-paneles TTL kioldóra, de addig is szerintem nyugodtan használhatjuk ezt, ha Yongnuo-fanok vagyunk, mert ha később kijön az LCD-s változat, biztos, hogy kompatibilis lesz az YN-622-vel, így azt nem kell “kidobnunk”.

A fentiek, mint már írtam akkor érvényesek, ha E-TTL II vakuval használjuk a Yongnuot, ha sima E-TTL vakuval, mint például a régebbi Canon 580EX, 430EX (tehát nem az EX-II verziók), vagy épp a Triopo TTL vakui, akkor a vakun kell elvégeznünk a beállításokat, a kamera csak rekesz, ISO, általános FEB és automatikus gyújtótávolság infót ad át a Yongnuon keresztül a vakunak, gépvázról történő manuális zoom állításra, vagy manuális üzemmódban a vaku szabályozására például nincs lehetőségünk (a menüben persze be tudjuk állítani, csak épp semmire nem lesz hatással).

Megbízhatóság, hatótáv

No visszatérve picit a specifikációkhoz, a Yongnuo YN-622C 2,4GHz frekvencián működik, ami egyenlő a megbízhatósággal és a nagy hatótávval. Utóbbival nem volt gond, előbbivel picit azért nyűglődtem. Két esküvő kreatív fotózását toltam végig a Yongnuoval, saját vakujukat, a Yongnuo YN-500EX-et használva, és mindkét esküvőnél egy idő után megadta magát. Az egyiknél még ráfogtam arra, hogy gyengék voltak az elemek. Azt azért megjegyezném, hogy hiába az Eneloop, egy ilyen TTL kioldó – én legalábbis úgy vettem észre – sokkal jobban szívja az elemeket, mint egy normál, manuális rádiós kioldó. Az RF-602 kioldóim 3-4 éve megvannak, azóta egyszer vagy kétszer kellett bennük elemet cserélni (pedig sima alkáli elemmel mennek), viszont a Yongnuo-ban az elmúlt kb 2 hónapban már egyszer kellett akkut töltenem.

A baj az, hogy ez a megbízhatóság dolog nem teljesen volt tiszta ügy számomra. Volt mikor azért hagyott ki a kioldó, mert gyenge volt benne az elem (de ekkor is azért mert nem friss akkukat raktam bele, hanem egy vakuból szedtem ki a belevalót, és azt sem tudtam milyen töltöttségi állapotban vannak). Volt mikor azért hagyott ki a kioldó, mert nem vettem észre, hogy az oldalán lévő CH SET gombot véletlenül megnyomtam (igen sajnos meg lehet nyomni véletlenül), ezért másik csatornára állt át a jeladó, és persze hogy nem villantotta el a vakut. Volt mikor azért nem villant a rendszer, mert nem vettem észre, hogy a Yongnuo 500EX sleep módba váltott amíg mi tétlenkedtünk (nem, sajnos nem ébreszti fel a vakut sleep módból, de ez nem a kioldó hibája, hanem a 500EX-é, hogy nem veszi a wake-up jelet a kioldóktól). De olyan is volt, hogy minden klappolt, az elemek frissek voltak, a vaku be volt kapcsolva, a csatorna rendben volt, a vaku mégsem villant. Ha mindezek összejönnek ráadásul meló közben, akkor az ember hajlamos – érzésre legalábbis – egy kalap alá venni a user errort és a tech-errort, és azt mondtani, hogy “kérem uraim ez sz*r”. Érdeklődtem ismerősöknél, kinek van ilyen, kinek mi a véleménye róla, és talán egy ember mondta, hogy nála néha hibázik, a többiek mind elégedettek voltak vele. Aztán a kioldó úgy döntött, hogy pontot tesz a történet végére, és a két egységből az egyik használat közben végleg megadta magát (szerencsére nem munka közben, hanem egy workshop alatt), olyannyira hogy be sem lehetett kapcsolni. A Mikrosatban kicserélték egy másikra, azóta hiába nyúzom, minden tökéletes, minden működik, ahogy működnie kell. Sosem hibázik, és a hatótávja is bőven 50 méter fölött van, még téglafalon keresztül is 20 méter fölött. Egyszóval valószínűleg kifogtam egy hibás példányt az elején, dehát erre jó a garancia.

Csoport vezérlés

Node beszéljünk a jó dolgokról, merthogy az is akad bőven. A Yongnuo YN-622C gyakorlatilag fullextrás szolgáltatásokkal rendelkezik, nem csak TTL kioldást érhetünk el általa, hanem A-B-C vakucsoport-vezérlést is, és ez a truváj (pl a Pixel Kinghez képest), hogy csoportarányokat is megadhatunk általa. Mi a különbség?

Míg a Pixel Kingnél, vagy akár a PocketWizardnál (AC3 Zone controller nélkül) úgy használhatunk E-TTL módban vakucsoportokat, hogy azokat egyszerre tudjuk csak szabályozni (+/- 3FÉ-el), illetve külön-külön tudjuk ki-be kapcsolni őket. Ezek a kioldók valójában nem csinálnak mást, minthogy elhitetik a fényképezőgéppel, hogy a rendszervaku a gép vakupapucsába van illesztve, ergo hiába használunk 3-4 vakut, a fényképezőgép úgy érzékeli, hogy csak egyet használunk. Ki-be kapcsolni az egyes csoportokat persze tudjuk, de külön teljesítményre állítani nem. Ez most a TTL üzemmódra vonatkozik, manuál módban külön-külön is szabályozhatjuk az A-B-C csoport teljesítményét 1/1 és 1/64 (v. 1/128) között.

Ezzel szemben a Yongnuo csoportarány kezelésénél némileg egyszerűbb dolgunk van, itt 1:8 – 8:1 intervallumban adhatunk meg arányt A és B csoport között. 

Ha például A:B arány 1:2, akkor B csoport 1 fényértékkel gyengébbet fog villanni A csoportnál, de az összteljesítmény TTL mérésen alapul. Vagyis ha kisüt a nap, vagy befelhősödik az ég, a vaku mindig az aktuális fényviszonyhoz fog igazodni, de az 1:2 arány megmarad a két vakucsoport között.

Ehhez jöhet még hozzá a C csoport, amit +/- 3 FÉ korrekcióval állíthatunk az A csoporthoz viszonyítva (ld kép fent). Ezt a Canon gyári menürendszere teszi lehetővé, ugyanis ha infra alapú optikai kioldást használnánk, ugyanezek lennének a lehetőségeink, vagyis a Yongnuo YN-622C teljes mértékben ki tudja váltani az optikai kioldást.

A Pixel King Proval ellentétben ún. Mix mode használatára nem igazán van lehetőségünk, vagyis kombinálni az E-TTL és manuál kioldást, mivel ezt a Canon menüje nem teszi lehetővé. A Yongnuo azt nevezi Mix módnak, hogy a CH SET gombot hosszan nyomva a készülék átkapcsol egy olyan módba, hogy a kioldó vakupapucsába helyezett vaku E-TTL módban marad, a távvezérelt vakuk pedig manuális módban működnek, de ez nem az igazi mix mód, amikor is a távveszérelt vakuk egy része működik E-TTL-ben egy része pedig manuáliban (pl. A csoport a főfény E-TTL, B és C csoport pl a háttérre villantva manuál módban van).

HSS és SuperSync

A Yongnuo YN-622C elvileg mindkét üzemmódot tudja. A HSS az erre alkalmas vakukkal tökéletesen működik is, akár 1/8000s zársebességig vakuzhatunk, anélkül, hogy megjelenne a fekete csík a képen. A SuperSync (közismertebb nevén HyperSync, magyarázat itt) már más tészta. Ekkor elvileg lassabb villanási idejű vakukkal is tudjuk gyorsszinkron módban használni a kameránkat, vagyis akár stúdióvakuval is lemehetünk 1/8000s záridőig, ezáltal lehetőségünk nyílik megfagyasztani a gyors mozgást akár lassú villanási idejű vakuval is. Ehhez a leírás szerint nincs más teendő, mint a Yongnuo YN-622-t feltenni a gépvázra, a gépváz menüjében beállítani a HSS gyorsszinkront, a vevőegységet pedig manuális vakuhoz csatlakoztatni, stúdióvakuhoz szinkronkábellel (PC kimenet van a vevőn), manuális rendszervakut pedig 1/1 erőre állítva a vakupapucsba tenni. Három rendszervakuval próbáltam, de sajnos nem sikerült elérni az eredményt, ebből 2 Yongnuo manuál vaku volt, ami azért viszonylag gyorsan villan még 1/1 erőn is, és egy Triopo vaku, aminek a villanási idejét nem tudom sajnos. Ha sikerül stúdióvakuval megoldani, arról írok egy külön posztot, mert már engem is érdekel ez a HyperSync…kicsit olyan már mint Columbo felesége…

AF segédfény

Bizony ilyet is tud az YN-622C, a gépvázra helyezve segédfényt is kiad magából, mintája ugyanolyan, mint az YN-500EX vakué. Vagyis megéri úgy is használni, ha csak fényerős obival dolgozunk sötét helyen, vaku nélkül, csak feldobjuk az YN-622C egyik felét a gépvázra és segítségünkre lesz fókuszáláskor, nem kell bajlódnunk a vakuvillanás letiltásával.

Építési minőség

Küllem szempontjából a Yongnuo teljesen rendben van, minőségi érzetet kelt, nem kicsi darab, elég tekintélyt parancsolónak mondanám egy gépváz tetejére szerelve. A felső felületén üvegszerű fényesre csiszolt anyag van, alatta helyezkednek el a státuszledek, melyek szép csilli-villi külsőt adnak a kioldónak működés közben. Minimum mint ha valami NASA fejlesztésű hipertéri fluxuskondenzátor lenne – na jó kicsit túloztam.

Van a ketyerén Teszt gomb is, ami kézi fényméréshez jól szokott jönni, manapság egyre több kioldóról lehagyják, mi meg toljuk az expot a vázba, ha fényt akarunk mérni, otthon meg törölhetjük az életlen padlófotókat a fotózás elejéről.

A YN-622C egyébként Transciever, vagyis adóvevő, ami annyit tesz, hogy egy pár két tagja teljesen ugyanolyan, saját maga dönti el a használatból adódóan, hogy adóként vagy vevőként funkcionál. Ez azért jó mert egyrészt ha több áll rendelkezésre és az egyik bedöglene, könnyedén tudjuk helyettesíteni egy másikkal (míg ha egy dedikált adó bedöglik a fotózáson akkor vége a munkának), másrészt azért jó, mert amint a Yongnuo megjelenik egy saját kezelőfelületes, LCD-kijelzős vezérlővel, akkor a meglévő YN-622C-ket dedikált vevőként csatasorba állíthatjuk (és még akkor is fennáll a lehetőségünk, hogy ha az LCD-s adó a helyszínen felmondaná a szolgálatot, akkor helyettesíteni tudjuk egy YN-622C-vel, és mehet tovább a munka).

A kioldó mellesleg AA ceruzaelemmel vagy akkuval működik így bárhol szerezhetünk utánpótlást hozzá, ha megszorulnánk. Apropó megszorítás…nem a kormányra gondolok, hanem az Yongnuon lévő szorítógyűrűkre, ami nagyon hasznos, hiszen vannak olyan vakutartó adapterek, melyek nem rendelkeznek saját szorítóval, ilyenkor nem árt ha a kioldón van szorító megoldás, ami megtartja a vakunkat pl a softbox előtt.

A Yongnuo YN-622 rádiós kioldó Canon és Nikon verzióban megvásárolható 33.900,- Ft/pár áron a Mikrosatnál. A Nikon verzió annyiban különbözik a Canontól, hogy a Nikon gépvázakban nincs “Külső vakuvezérlés” menü, ezért ha teljes körű szolgáltatást szeretnénk, akkor a gépvázra helyezett adó tetejére csatlakoztatnunk kell egy Nikon SU-800 kioldót vagy egy Master vakut, mert ez fog a rádiós vezérlés kezelőfelületeként működni.

Hamarosan raktáron az új Pixel King Pro

Nemsokára megérkezik a Mikrosathoz az első Pixel King Pro szállítmány! Egyelőre a gyártó csak Canon-kompatibilis verziót adott ki, melynek ára 50.000 Ft körül várható (egy adó + egy vevő). A Pixel King Pro főbb jellemzői a következők:

  • TTL/Manuál/Mix vakuvezérlés
  • A-B-C csoport, csoportaránykezelés
  • HSS gyorsszinkron 1/8000s záridőig
  • saját megvilágított LCD kijelző, és saját kezelőfelület
  • vakuerősség, zoomfej, csatorna állítás a kioldóról
  • dedikált csoport gombok LED kijelzéssel
  • saját vakupapucs, mely átviszi a TTL jelet
  • 300m hatótávolság
  • fényképezőgép kioldóként is használható
  • kompatibilis a korábbi Pixel King kioldóval
  • masszív, megbízható konstrukció
  • firmware frissítési lehetőség

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az eddigi legfejlettebb TTL rádiós kioldónk, ráadásul megfizethető áron!

Gyors vakuszinkron – HSS vs. HyperSync

Tudjátok-e, hogy mi a különbség a HSS (Nikonnál FP Sync vagy Auto FP) és a HyperSync között? Van olyan rádiós kioldó, ami egyiket sem tudja, van olyan, ami csak HSS-t és van amelyik HyperSyncet is. Merthogy a kettő nem ugyanaz, jóllehet mindkét technológia lényege az, hogy át tudjuk lépni vakuzáskor a fényképezőgépünk vakuszinkron idejét, vagyis azt a zársebességet, amikor a zárszerkezet nyitásakor a teljes képérzékelő látszik és fény éri. Ennél gyorsabb záridő esetén már a szenzor valamelyik szélén megjelenik a zárlamella az expozíció során, még mielőtt a másik lamella eltűnne a szenzor elől. Még gyorsabb zársebességnél pedig csak egy vékony nyílás fut le a szenzor előtt.

Az alábbi videón jó látható a különbség: 1/200s-nál még a teljes szenzor látszik az expo ideje alatt, 1/1000s-nál pedig már csak egy csík fut le, mikor exponál a gép.


A túl gyors zársebesség hatása pedig így néz ki:

Forrás: neilvn.com

A HSS/Auto FP gyorsszinkron azokban a vakukban található meg, melyek TTL-technológiával készülnek. Ennek a módszernek a lényege, hogy a vakunk HSS üzemmódban képes kivilágítani a teljes szenzorfelületet, ugyanis az expozíció pillanatában lényegében nem egy nagyot villan, hanem folyamatosan pulzál egy állandó fényerővel, így végig világít, amíg a zárlamella nyílása lefut a szenzor előtt. Ez persze olyan gyorsan történik, hogy a szemünkkel ezt is villanásnak látjuk.

Ezzel szemben a HyperSync egy másik technológia, nem a TTL-re épül, mint a HSS. Legjobb tudomásom szerint először a PocketWizard érte el, hogy a kioldói segítségével manuális vakuk, akár stúdióvakuk esetén is át tudjuk lépni a szinkronidőt. Azóta már kínai kioldók is tudnak ilyet. A Hypersync a vakuvillanás hosszát használja ki, ugyanis a stúdióvakuknak eleve meglehetősen hosszú a villanási ideje, de a rendszervakuké sem túl rövid maximális erőre állítva, utóbbiak is csak akkor villannak gyorsat, ha leszabályozzuk őket. HyperSync kioldás esetén a vaku nem pulzál, mint a HSS-nél, hanem normálisan villan ahogy szokott, de a villanás ideje lényegében hosszabb, mint a záridőnk, és a HyperSync képes rádiós kioldó ezzel tud “játszani” – úgy villantja el a vakut, hogy annak villanási ideje lefedje a záridőt.

Merthogy, ahogy a FlashMob 4 tesztben már kifejtettem, a rendszervakuknál a villanás erejét a vaku nem a teljesítmény szabályozásával éri el, hanem a villanás hosszaának növelésével vagy csökkentésével. Ergo egy rendszervakut (vagy hasonló IGBT áramkörös stúdióvakut, mint pl. a FlashMob 4) minél erősebb teljesítményre állítunk, annál hosszabbat fog villanni. Ezzel szemben a stúdióvakuk valóban a teljesítményt szabályozzák, kisebbet vagy nagyobbat villannak, viszont a stúdióvakuk villanási ideje eleve lassú, és lassú is marad ha erősebbre, ha gyengébbre állítjuk.

Vegyünk egy példát. Adott mondjuk egy rendszervaku, ami manuális módban, 1/1 max erőn villantva a villanás hossza 1/230s. Ez nem azonos a fényképezőgép fentebb említett vakuszinkron idejével, ez azt jelenti, hogy full erőn a vakunk villanócsöve 1/230s ideig világít. Ha mi 1/1000s záridővel fotózunk akkor a zárszerkezet hamarabb lefut a szenzor előtt, mint ameddig a vakunk villanócsöve világít, vagyis a vaku fénye ki tudja világítani a teljes expozíciót. Ez így egyszerűnek hangzik, de a vaku ebben az 1/230s intervallumban nem egyenletes fényt ad ki, hanem az első pár ezred vagy tízezred másodpercben sokat, majd a villanás végéig egyre kevesebbet. A HyperSync kioldók ezt tudják valahogy “kitrükközni”, hogy úgy villantják el a vakut, hogy az expozíció pillanatában a villanás épp a csúcsán tartson.

Mivel a rendszervakuk csak 1/1 erő esetén villannak elég lassan ahhoz, hogy HyperSynccel lehessen használni őket, így a HyperSync kioldók gyártói mindig megszabják, hogy rendszervaku esetén csak 1/1 manuál módban működik a dolog. Viszont ez nem olyan nagy baj, mert gyors záridőt általában erős fényben használunk, akkor meg úgyis full erőn szoktak menni a rendszervakuk. Stúdióvakunál a fent leírtak miatt nincs ilyen megkötés.

HSS/Auto FP tehát csak az erre alkalmas TTL vakukkal érhető el, HyperSync pedig bármilyen vakuval + az erre alkalmas rádiós kioldóval.

Az alábbi videón emberünk elég jól bemutatja a vakuszinkront, a vakuk villanási idejének diagramját, a diagramon láthatjuk a Flash Mob tesztben említett t0.5 és t0.1 mérések közti különbséget, azt hogy miért lesz rövidebb a rendszervaku villanása a leszabályozzuk, illetve láthatjuk a HSS-t is működés közben.


Kiegészítés: a HyperSync szó a PocketWizard által jegyzett trade-mark, így más gyártók nem használhatják, emiatt SuperSyncnek írják a funkciót helyenként.

Képelemzés: Adele portréja a Vogue-ban

Tulajdonképpen ez egy weboldal ajánló, ugyanis létezik egy site a weben, aminek a címe Guess The Lighting, vagyis “találd ki a világítást”. Egy ismerősöm ajánlotta anno a figyelmembe, ugyanis az oldal gazdája nem kevesebbre vállalkozik, minthogy megpróbálja kitalálni milyen világítással készül egy-egy nevezetesebb fotó.

Példaként lefordítottam egyet, Adele Mert & Marcus fotós duó által készített fotóját a 2012 márciusi amerikai Vogue magazinból.

“Mert & Marcus a Vogue magazinnak készített, elképesztően pompás és drámai sztorija nem is passzolhatna jobban Adele-hoz és a az ő hangjához. A fotós duó hihetetlen stylingot, környezetet és fényeket csempészett a projektbe, ezáltal olyan kép született, amit Adele anyukája tuti, hogy kitesz a hűtője oldalára. Nagyon beletrafáltak, ráadásul 4db állandó fény és vaku kombinációjával.

Kamera: digitális középformátum, 70mm-es objektív állványon, kb 3,5 méterre. 1/60s, f/11, ISO50.

Világítás: Kezdőknek leírnám, hogy be kell ismerjem ezen a képen bizony kőkemény utómunka van, bár nem hinném, hogy ez érinti a fényformálást. A főfény (már ha hívhatjuk annak) egy 2,5kW fresnel HMI lámpa f/16-os blendén (+1 FÉ a munkablendéhez képest), szűkre befókuszálva, kb 2,5 méterre jobbra a kamerától és kb 2 méterre Adele feje fölött. Ezt közvetlenül az arcára irányították más nem is nagyon világít meg. Egy hasonló fresnel szintén f/16-on (+1 FÉ ez is) van alacsonyan, kb 3,5 méterre jobbra a kamerától, majdnem merőlegesen a kanapéra és picit felfelé állítva. Ez világítja meg a csokor fátyolvirágot a kép sarkában, a lila anyagot, Adele kezét és ruháját. Egy méhsejtráccsal ellátott stripbox van még boomra szerelve, full CTB (1 FÉ-es kék) fóliával ellátva, f/11 értékre beállítva Adele fölött, ami a mögötte lévő falat világítja meg. Ez egy flag segítségével ki is van takarva, hogy Adele-ra ne menjen a fénye. Egy hatalmas méretű, fehér visszaverő ernyő f/4-es értéken (-3 FÉ a munkablendéhez képest) adja a minimális derítést, magasról, közvetlenül a kamera mögül.

Ti mit gondoltok? Nem úgy tűnik, mintha egyetlen fényforrás lenne? Vagy valóban egy fény van a képen, vagy elmondhatjuk, hogy a Mert & Marcus duó érti a dolgát, és képes 4 lámpával is úgy világítani, mintha csak a nap sütne be az ablakon. Ez az igazi fotográfia!
Forrás és további fotók a guessthelighting.com weboldalon találhatók.

Elképesztő trükk: miként lehet szépen csurgatni a folyadékot egy üvegből?

Ez egy igazi Grimm mese! 😀 Rob Grimm tárgyfotós mutat az alábbi videón egy frankó kis trükköt arról, hogy hogyan lehet egy üvegből szépen, szabályozott módon csurgatni a folyadékot ahhoz, hogy le tudjuk fotózni.

A megoldás abban rejlik, hogy el kell távolítani az üveg alját, hogy a folyadékot a nekünk megfelelő módon tudjuk átfolyatni rajta. Nyilván ez csak olyan üvegeknél megfelelő, ahol nem világítjuk át a tárgyat, és az üveg alja nem látszik a fotón, különben lebuknánk.

Node hogyan távolítjuk el az alját az üvegnek sérülés, és a sürgősségi osztály látogatása nélkül? A trükk lényege, hogy az aljára rátekerünk néhányszor egy spárgát, majd leöntjük körömlakk lemosóval(? – nail polish, gondolom ezt jelenti, ha nem javítsatok ki, de valószínű, hogy valami lakkbenzin lehet ami gyúlékony). Ezután emberünk meggyújtja a spárgát és addig forgatja az üveget, amíg a lakkbenzin le nem ég róla. Forgatni azért kell, hogy egyenletesen eloszoljon a hő az üveg körül. Ha a láng elaludt, csak hozzáérinti az üveg alját egy kemény fejlülethez és leválik a talpa.

Íme a módszer, és ami utána következik:
(csak tudnám azt a frankó jéghátteret hogyan csinálták…)

Forrás: fstoppers.com

Teszt: Mikrosat FlashMob 4 stúdióvaku

A múlt hétvégén tesztkörre vittem a Mikrosat új akkumulátoros stúdióvakuját a FlashMob 4-et. Ugyan dolgoztam már vele a víz alatti fotózáskor, de az rövid (és mondjuk ki sikertelen) session volt, így nem volt alkalmunk összebarátkozni.

Ezúttal extrémsport fotózásra vittem magammal, Országos Mountainboard Találkozón vettem részt Ajkán. De ne szaladjunk ennyire előre.

Amit tudni kell a FlashMob vakuról az az, hogy a hagyományos stúdióvakuktól eltérően, és a rendszervakukhoz hasonlóan IGBT áramkörrel rendelkezik. Ez annyit jelent, hogy az ilyen vakuk valójában nem kisebbet és nagyobbat villannak ha szabályozzuk az erejüket, hanem lényegében rövidebb és hosszabb ideig “világítanak” (jóllehet ezt szemmel villanásnak érzékeljük). Ez úgy történik hogy a kondit mindig ugyanakkora erőre tölti fel a rendszer, ergo a vaku mindig ugyanakkora erővel villanna, de az elektronika – ha kevesebb fényt akarunk – hamarabb lekapcsolja az áramot a villanócsőről, és persze fordítva is igaz, ha több fényt (köznyelven szólva erősebb villanást) akarunk, akkor később kapcsolja le az áramot. Magyarul a rendszer a fénymennyiséget nem a teljesítménnyel szabályozza, hanem az idővel: minél tovább világít a vakucső, annál jobban beexponálódik a fénye (kicsit ez olyan, mint mikor a fényképezőgépen a záridővel befolyásoljuk az expozíciót a rekesz helyett). Ennek folyománya, hogy kisebb villanásoknál nagyon rövid ideig villan a vaku, ezred, esetenként tízezred másodpercekben mérhetjük a villanás idejét így ezek a vakuk alkalmasak a gyors mozgások megfagyasztására is. A másik áldásos hatása, hogy ezek a vakuk ha nem sütik ki őket max erővel, hamarabb is feltöltenek, hiszen a kondi nem ürül ki teljesen, épphogy csak rá kell tölteni (ellenben a hagyományos stúdióvakuknál a kondi mindig teljesen kiürül és mindig teljesen újra kell tölteni).

Ezt a villanási időt (angol neve “duration”) kétféle módszerrel mérik, a marketingszagú mérés a t0.5 rendszer, a frankó pedig a t0.1 rendszer. 

Csak röviden ezt azt jelenti, hogy a vaku milyen időintervallum alatt “végzi el” a villanást. A t0.5 rendszer azt méri, hogy mennyi idő alatt következik be a vakuvillanás 50%-a /végső soron ebben az intervallumban adja ki a vaku a legtöbb fényt/, a t0.1 mérés pedig azt mutatja meg, hogy mennyi idő alatt következik be a vakuvillanás 90%-a (ugyanis ekkor is ad ki fényt a vaku, ami ugyan jóval kevesebb mint a villanás elején, de az expozíciót befolyásolja). Nyilván az 50%-ot hamarabb eléri a vaku, mint a 90%-ot, ezért a t0.5 módszerrel mért értékek nagyjából 3x rövidebb időt mutatnak, de ez rendszerint csak becslés, pontos értéket a különféle kondik miatt csak méréssel lehet megállapítani. Ha viszont azt nézzük, hogy a vaku meg tudja-e fagyasztani a gyors mozgást, akkor a t0.1 idővel kell kalkulálnunk.

A gyártók persze előszeretettel adják meg a t0.5 értéket, mert az kedvezőbb számokat mutat. E szerint a FlashMob 4 villanási ideje t0.5 értéken a következő:

  • maximum teljesítményen: 1/430s illetve 1/500s (hogy miért kétféle érték arról később)
  • minimum teljesítményen: 1/3500s illetve 1/12500s

Vagyis t0.1 mérésre átszámolva nagyjából ez 1/100s és 1/125s max teljesítményen, és 1/1000s és 1/3000s minimum teljesítményen. Namármost például egy gördeszkás trükk kimerevítéséhez mondhatjuk, hogy kb 1/1000s villanási idő szükséges, kicsit lassabb trükkökhöz elég az 1/800s is. Összehasonlításképpen egy Nikon SB-700 villanási ideje max (1/1) erőn mérések szerint 1/305s, egy Yongnuo YN-460II vakué pedig 1/435s. Azt tudni érdemes, hogy normál esetben ha csökkentjük a vaku teljesítményét egy FÉ-el, akkor a villanási idő is a felére rövidül (pl 1/125s-ról 1/250s-ra).

Most jön a kérdés, hogy miért szerepel két érték a FlashMob 4-nél? Azért mert ezt a villanási görbét (ami fent látható) a gyártók különféleképpen képesek ma már csűrni-csavarni, leginkább el tudják nyújtani. Erre alapul a PocketWizard és néhány kínai rádiós kioldó gyártó HyperSync nevű gyorsszinkron szolgáltatása, de ezekről talán majd egy későbbi cikkben értekezünk. A lényeg most annyi, hogy a FlashMob 4-et állítani tudjuk, hogy a teljesítmény, vagy a villanási idő legyen a prioritása? E szerint van benne F-mód és D-mód. Előbbinél a villanási idők lassabbak, utóbbinál viszont gyorsabbak, vagyis a fenti görbét a gyártó képes vízszintes mozgatással összepréselni és kinyújtani. Nyilván a teljesítmény és a villanási idő (a fent IGBT címszó alatt leírtak miatt) végső soron kéz a kézben jár, de a Mikrosat mégiscsak tudja valahogy, finoman csűrni-csavarni ezt a dolgot.

A lényeg az, hogy a FlashMob 4 vaku D-módban meglehetősen gyors, de maximális erőn azért ez sem a leggyorsabb, legalább 1-2, de inkább 3 értékkel kell leszabályoznunk, ha azt szeretnénk, hogy a gyors mozgást megfagyassza. Érdekes módon ha a minél gyorsabb villanási idő a cél, akkor a lenti táblázat alapján érdemes 1/1 erőn D-módban fotózni, 1-2 értéket leszabályozva viszont érdemes F-módba átkapcsolnunk, majd a 0-7-ig tartó skálán a 4-es teljesítménytől lefelé pedig ismét a D-mód a gyorsabb. Fura ez így, de elhisszük a gyártónak:

A váltásra egyébként a kezelőpanelen lévő MODE gombbal van lehetőség.

Könnyen mondaná az ember, hogy hát szabályozzuk le, ha olyan gyors villanási időre van szükségünk. Igen ám, csak ha az ember történetesen extrémsportot fotóz, azt jó eséllyel nappal teszi kültéren. Ilyen körülmények között pedig általában maxon mennek a vakuk, hogy érvényesüljön a fényük a napsütéssel szemben, így valamelyik kezünkbe harapnunk kell: vagy nagyott villan a vaku de lassan, vagy kicsit és gyorsan. No ekkor jön jól a nagy teljesítmény, amit rendszervakuk esetén több vaku csokorba fogásával, illetve a FlashMobhoz hasonlóan nagyobb teljesítményű stúdióvakuk használatával szoktunk elérni, ugyanis ahhoz, hogy a vaku legyen a domináns fény a képen kb 2 fényértékkel túl kell lőni a napfényt. Ha nem tesszük, a szinkronidő miatti lassú záridőnknek köszönhetően be fog mozdulni a sportolónk.

A FlashMob 400Ws teljesítményű, ami azért már combosabb, mint egy rendszervaku, de illúzióink ne legyenek: ha a tűző nyári nappal szállunk csatába, akkor a 400Ws csak deríteni elég, főfényként a nyári, déli, kora-délutáni nappal szemben csak úgy tudjuk használni, ha reflektoron kívül nagyon nem teszünk mást a Bowens bajonettre és még így, “csupaszon” is 1-2, max 3 méterre helyezzük az alanytól. Itt most egyébként ISO100 és kb f/16-os rekeszről beszélünk (20-40mm gyújtótáv környékén), nagyjából ennyi kell, hogy kordában tartsuk a júniusi napot. Ha “fekete” eget, amerikai éjszakát akarunk, akkor ISO50 és f/20 kb (esetleg még ND szűrő, a lenti gördeszkás kép plárszűrővel készült), szóval nem egyszerű dolog ez, ilyen értékekhez gyakran már 1000Ws fölötti vaku szükséges. Nyilván más ha modellt fotóz az ember, mert akkor nyugodtan tehetjük 2 méterre a vakut, akár fényformálóval is, ha viszont extrémsportot fotózunk akkor már csak biztonsági okok miatt is érdemes messzebb vinni a vakut.
A fentiek persze extrém helyzetek, déli tűző napról szólnak, de onnantól kezdve, hogy egy kicsit borúsabb az idő, vagy árnyékos helyen vagyunk, egy 400Ws-os vaku is gyakorlatilag megtáltosodik.

Derítésként használva tűző nappal szemben. Fényterelő: reflektor, Teljesítmény: 1/1 D-mód, Távolság: kb. 1,5m, ISO 100, 1/160s, f/11, 17mm fullframe + polárszűrő

A FlashMob 4 rendelkezik egyébként többféle stroboszkóp móddal is, de ezt nem volt alkalmam kipróbálni, mert nem volt olyan sötét helyünk, ahol hosszabb záridővel fotóznánk. Éjszaka próbálhattuk volna ki esetleg, de a lelkesedést elverte a szombat esti vihar és az ebből következőleg bánatból elfogyasztott Unicum mennyiség.

Kapunk még külön szabályozható LED-es beállítófényt is a FlashMobbal, de ezt csak amolyan mutatóba, nincs valami nagy ereje, az 5Watt teljesítmény nagyjából egy 30-40 Wattos normál izzónak felel meg, vagyis tényleg csak sötétben, stúdióban tudjuk használni. Cserébe viszont nem meríti különösebben az akkut, ami egyébként max teljesítményen kb 600 villanást képes kiszolgálni, minimum teljesítményen pedig 4500-at. Én a hétvégén kb 130-150 képet lőttem a vakuval, jórészt maximális teljesítményen, de a töltöttséget jelző LED még mindig a FULL szekcióban állt a nap végén, szóval tényleg jól bírja. Az akku egyébként cserélhető, a vaku oldalán lévő ajtó mögött lapul, amit kézzel is nyitni lehet.

Ami a kezelőfelületet illeti megkapjuk a szokásos dolgokat is, úgymint szinkroncsatlakozó, CELL mód ki-bekapcsolás, hangjelzés, teszt gomb, MODE és stroboszkóp mód gombok, ezen kívül itt találjuk a töltöttség mérőt, a töltő bemenetét és persze a szabályzókat, külön a vakuhoz, külön a beállítófényhez.

A vaku másik okossága a Swing II fantázianevű, gyári kioldó, ami opcionális tartozék. Mit mondjak, ezzel kapcsolatosan vegyesek voltak az érzelmeim. Sorolom:

Ami tetszett:
– a vevőegység nem kábellel meg jack-dugóval csatlakozik, hanem mint egy kártyaszerűséget illeszthetünk a vakufejbe az erre szolgáló helyre. Nagyon stílusosan integrálódik, a vevő a vakutól kapja az áramot:

– a Swing II kioldó-páros segítségével a gépvázról vezérelhetjük a vakunkat, akár többet is 6 csoportba rendezve, minderre 16 csatorna áll rendelkezésre. A csoportokat a vevőegységen gombbal tudjuk kiválasztani, piros LED kijelző mutatja az adott vaku csoportját, a jeladón pedig dedikált gomb áll rendelkezésre mindegyik csoporthoz.
– a kioldón van Teszt gomb is, manapság néha már ez is luxus.
– a jeladó AA méretű ceruzaelemmel működik
– a kioldó 2,4GHz-en üzemel

Ami viszont nem tetszett:
– gondjaim voltak a működési megbízhatósággal, ugyanis sokszor nem villantotta el a vakut a kioldó. A Teszt gombot nyomogatva sosem hagyott ki. Én arra gyanakodtam, hogy a jeladóban lévő noname ceruzaelem kezdi megadni magát, szerettem volna kicserélni egy feltöltött Eneloopra, de a helyszínen nem tudtam. Ugyanis az adó elem foglalata annyira ki van centizve, hogy egy pár tizedmilliméterrel kövérebb ceruzaelem (értsd a dekorborítás némileg vastagabb rajta), amilyen ezek szerint az Eneloop is, már alig fér a nyílásba, az elemfedelet pedig nem lehet becsúsztatni. Itthoni babrálásnál aztán rájöttem, hogy kis mozgatással, játszogatással azért bele lehet erőltetni az Eneloopot, de itthon meg már nem volt időm tesztelni a megbízhatóságot és a hatótávot. A helyszíni mérések alapján kb 70-80 méter volt a rendszer hatótávja, friss elemmel ez valószínűleg javul.

– a másik dolog ami nem tetszett, az a jeladó működési logikája. Szép dolog volt a tervezőtől, hogy gondolt arra, hogy a vakukat távolról ne csak vezérelhessük, de lényegében ki is kapcsolhassuk, de ezzel megbonyolították a jeladó működését, ami nekem nem volt szimpatikus. A jeladón ugyanis ha a 6db vakucsoport gomb bármelyikét röviden nyomjuk, akkor az adott vakucsoport kikapcsol ha újra megnyomjuk bekapcsol, ha viszont hosszan nyomjuk a gombot, akkor a rajta lévő LED villogni kezd és ekkor tudjuk állítani az adott csoport erejét a +/- gombokkal. Ezt még tovább bonyolítja, hogy ha nem nyúlunk a jeladóhoz, akkor a LED-ek kialszanak, így az ember hajlamos egyszer megnyomni a gombot, hogy újra stand-by helyzetbe hozza a kioldót (igen ám de ezzel a rövid nyomással tudta nélkül kikapcsolta a csoportot), majd elkezdi nyomogatni a +/- gombokat, de mindhiába, hiszen a vakut épp most kapcsolta ki a távvezérlővel. De ezt ugye nem látni, mert azért nevezik távoli vezérlésnek, hogy ne kelljen nézegeti a messze és magasan lévő vaku hátulját. Nálam a vaku 3 méter magasan volt, így ment a trükközés, hogy akkor most ki van kapcsolva vagy be van kapcsolva, most állítani tudom-e vagy ahhoz még egyszer meg kell nyomni hosszan, stb. Alá álltam, hallgattam a kattogását, ahogy ki be kapcsol, nyomogattam a teszt gombot, hogy tudjam, most be- vagy kikapcsoltam a vakut. Szóval jó lenne ehhez legalább valami hangjelzést beiktatni, hogy tudjuk épp mit csinálunk.

A FlashMob 4-et főfényként használtam a késő délutáni sessionhöz, kiegészítésképpen egy Yongnouo YN-560-II volt az élfény, és egy YN-500EX manuál módban a derítés.

Az utolsó képeken látható, hogy amint elment a tűző napsütés, már kiválóan lehetett használni a vakukat a mozgás megfagyasztására.

Összegzés

A Mikrosat FlashMob 4 400Ws-os vaku egy jó kis darab, széleskörűen használható, de nem mindenre. Ha valaki modellfotózásra, esküvőre, enteriőrfotóra használná annak határozottan ajánlott, az akksija jól bírja, könnyen és gyorsan kezelhető, a bajonettje széleskörűen elterjedt Bowens szabvány, így rengeteg fényterelőt használhatunk hozzá. A villanások stabilak, mind erőre mind pedig színhőmérsékletre, az opcionális Swing II kioldóval pedig valamelyest könnyíthetjük a munkát a gépről való vezérlés révén. Ugyanakkor a 400Ws a tűző napsütést túllőni kevés, így ha valaki Annie Leibovitz módjára szeretne octaboxszal csajokat vakuzni a déli napsütésben, az 800Ws fölött keresgéljen. Ugyanígy sportfotózásra is csak korlátozottan alkalmas, mert a gyors mozgás megfagyasztásához legalább 2 blendével erősebbet kell villantani, mint a környezeti fény. A beállítófény szintén csak lesötétített stúdióban használható. 149.000 Forint viszont egy akkumulátoros, 400Ws-os stúdióvakuért nem sok, pláne úgy, hogy 5 év garancia van a vakura és a villanócsőre egyaránt, és nem holmi kínai cuccról beszélünk, hanem német háttérországgal és magyar képviselettel és garival büszkélkedő termékről.

Korniss Péter – „Magyar fotóművészet az új évezredben”

Korniss Péter, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter:

“Legutóbbi projektemet a Mikrosat felszerelésével készítettem. Szükségem volt egy olyan szettre, amelyet külső helyszíneken, asszisztensek segítségével, könnyen és gyorsan tudtam használni. A vakus szett és a fényterelők kis helyen, mindössze egy táskában, elfértek.

Felszerelés:
Canon 5D
2+1 db Canon vaku – Yongnuo YN-560EX II E-TTL rendszervaku
2 db Mikrosat Speedbox 55 cm-es fényformáló rendszervakukhoz
2 + 1 db Yongnuo RF-603 rádióskioldó szett (C3)

A felszerelést a betlehemes sorozatom elkészítéséhez használtam. A Kárpát-medence különböző részeiből Debrecenbe, a Betlehemes Találkozóra érkezett, falusi hagyományőrző csoportokat a város különböző részein fényképeztem Mesterséges világításra azért volt szükségem, hogy a természetes fényből finoman kiemeljem, s a városi környezettől még jobban elidegenítsem a jelmezes, maszkos betlehemezőket. A betlehemes sorozat jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria „Magyar fotóművészet az új évezredben”című kiállításon láthatók.”



iPhone-hoz való fénymérő a láthatáron

A szlovén illetűségű Lumu a Kickstarter oldalon indított el gyűjtést, hogy összeszedjék saját termékük piacra dobásához szükséges tőkét. A célt elérték mintegy 300 adományozóval, így megvalósulni látszik a Lumu projekt, ami egy kis fénymérő kiegészítő iPhone-hoz. A Lumunak saját chipje van, a készítők szerint ez azért szükséges, mert a telefon saját érzékelői a precíz fényméréshez nem kellően pontosak (valószínűleg ezen bukott el a hasonló kezdeményezésű Luxi is). Az eszköz egy 180 fokos diffúzort és alumínium házat kapott, a telefonhoz pedig a fejhallgató kimeneten keresztül csatlakozik és kommunikál(!). Hordhatjuk nyakban és a hozzá adott bőrtokban is.

A telefonba dugva csak el kell indítanunk a Lumu appot és már látjuk is a beeső fény mérésének értékeit. Sajnos a Lumu csak állandó fényt mért, villanófényt nem, így vakuhoz nem tudjuk használni. Viszont akik állandó fénnyel dolgoznak (halogén, LED, kompakt fénycső, napsütés), illetve a régi filmes, pl középformátumú, vagy síkfilmes nagyformátumú kamerával dolgozók is hasznát vehetik. Várhatóan 150 dollár lesz az ára, és szeptembertől dobják piacra.

Nincs már messze szerintem, hogy ugyanezt kidobják vakufény méréséhez alkalmas változatban is, nem véletlen, hogy például a fénymérők terén piacvezető Sekonic is kezd elmozdulni az extraszolgáltatások felé, mint pl. a PocketWizard kompatibilitás.

Az optikai vakuvezérlésről

Egy olyan témát veséznék ki, ami sokáig számomra sem volt teljesen tiszta, de hála Szerdahelyi Ádámnak, a Mikrosat vakuszakijának, most már tiszta a kép, így gondoltam leírom, hogy más is megértse mit tesz, hogyan működik valójában a Nikon és a Canon lassan már elavultnak tekinthető, de még mindig népszerű vakuvezérlési rendszere. Nevezzük CLS-nek, AWL-nek, Wireless TTL-nek, vagy a legközkeletűbb nevén “infrás vakuvezérlésnek”.

Sokaknak az sem tiszta, hogy a Nikon gépvázakban már régóta jelen lévő, a Canon vázakban csak pár éve bekerült vezetéknélküli vakuvezérlés NEM rádiójel alapú. Mint ahogy az említett gyártók rendszervakuit együttesen használva sem kapunk rádió alapú TTL vezérlést. Kivételt képez ez alól a Canon 600EX-RT és a ST-E3-RT páros, de ez csak mostanság jelent meg, borsos ára miatt egyelőre kevesen használják. Mi most itt arról beszélünk, ha a fényképezőgépvázról irányítunk Canon vagy Nikon vakut, vagy egy Canon vagy Nikon Master/Commander vakuval (pl. 580EXII, SB-900) irányítunk más vakukat, vagy egy ST-E2 vagy SU-800 vezérlővel irányítunk más vakukat.

Ez esetben optikai kioldásról és vezérlésről beszélünk, ami azt jelenti, hogy az irányító /Master/ vaku(!) fényimpulzussal vezérli az irányított /Slave/ vaku(ka)t. Fontos, hogy az irányító, a Master, vagy más nevén Commander mindig egy vaku kell legyen. Ha rendszervakut használunk irányítóként, akkor az elővillanás vezérli a Slave vakukat, ha gépvázat használunk irányítóként akkor a beépített vaku irányítja a távoli vakukat (igen ez azt jelenti, hogy vakuvezérlési rendszert csak olyan gépvázba tudnak beépíteni, aminek van beépített vakuja), de ha valamelyik gyártó saját vezérlő egységét (pl Nikon SU-800, Canon ST-E2) használjuk irányítóként, akkor is ugyanígy működik a történet, ugyanis ezekbe a TTL-vezérlőkbe is egy aprócska vakucső van beépítve, ami a szükséges fényimpulzust adja ki.

A vakukból jövő fény tartalmaz látható és nem látható (UV és infra) fényt is, és ezeket a vakuvezérlő rendszereket úgy alkották meg, hogy a vezérlés működik látható fénnyel és infra fénnyel egyaránt. Emiatt például a Nikon SU-800 és a Canon ST-E2 vezérlőknél meg tudták tenni azt, hogy a villanócsövük elé infraszűrőt (vörösszűrőt) tettek, vagyis a vörös tartományban lévő fényt átengedi, a többit kiszűri. Azt érdemes tudni, hogy nagy hullámhosszú vörös fény (tehát az infravörös is) terjed a legtovább a levegőben (emiatt vörös az álljt jelző közlekedési lámpa, és az autók hátsó helyzetjelzője), így ez a leghatékonyabb, ha vezérlésre akarjuk használni a fényt. Ez az egyik pozitívum, a másik pedig az, hogy ez alig vagy egyáltalán nem látható fény, így nem zavarja a fotóalanyt a vezérlő saját fénye (magyarul nem pislog bele a képbe az elővillanás miatt). A vezérelt vakukba infra érzékelőt szerelnek, hiszen ez a spektrum terjed a legmesszebb – mint fentebb is írtam -, ezért a fény ezen spektrumára érdemes kihegyezni a rendszert.

Az alábbi fotón látszik hogy az ilyen TTL-vezérlők is valójában villannak, csak kevésbé látjuk:

Mivel fényimpulzusokról beszélünk, így lehetséges az, hogy a Yongnuo meg tudta oldani, hogy a vakuja “egyszemélyben” kompatibilis legyen a Nikon és a Canon vezérlő rendszerével is, ugyanis csak a kétfajta fényimpulzus rendszert kellett megfejteniük és beépíteniük a saját vakujukba.

Abban tehát megállapodhatunk, hogy ez a fajta rendszer fénnyel működik, a jeladók látható fényt vagy infrafényt adnak ki típustól függően, a vevők pedig infrafényt érzékelnek. Emiatt a rendszer akkor működik a leghatékonyabban, ha közvetlen rálátás van a vezérlő és a vezérelt egységek között. Mivel a fény egyes felületeken visszaverődik, ezért bizonyos esetekben tudjuk közvetlen rálátás nélkül is használni őket, de egy rádiós rendszerhez képest itt igencsak leszűkülnek a lehetőségek (emlékezzünk csak a tévét is néha lehet úgy irányítani, hogy a távirányítóval a szemközti falra célzunk). A villanó méretéből adódóan a leghatékonyabb vezérlő egységek maguk a rendszervakuk, hiszen sokkal nagyobb fényt, és végső soron vezérlő fényt tudnak kiadni magukból, mint a beépített vakuk vagy a beépített vakuhoz hasonló méretű villanócsővel szerelt TTL-vezérlők. Ezért ha olyan helyen fotózunk, ahol erős a környezeti fény (napsütés pl.) vagy nincs közvetlen rálátás a Master és a Slave vakuk között, akkor Masterként lehetőség szerint használjunk inkább rendszervakut beépített vaku vagy TTL-vezérlő helyett. Ha a modellünk rendszeresen belepislog az expo-ba, ekkor meg használjunk TTL-vezérlőt, mert az infra fényt ad ki magából, ami a szemnek láthatatlan.

Végül de nem utolsó sorban azt mondanám, hogy az optikai vezérlés már a múlté, használjunk inkább rádiós kioldókat. Ezekből is van már olyan, ami teljes mértékben képes helyettesíteni az optikai vezérlést, minden funkció elérhető marad általuk, de a hatótávjuk jóval nagyobb, mint az optikai kioldóké. Ilyen például a Yongnuo YN-622 rádiós vakukioldó is.