Jön a Yongnuo RF-603 Mark II kioldó

Napokon belül bemutatja a Yongnuo a népszerű RF-603 rádiós vakukioldójának új verzióját RF-603 II néven.

Jelenlegi Yongnuo RF-603 kioldó

A gyártó úgy tűnik kiküszöböl elég sok “bakit” és kényelmetlenséget, ami az elődmodellt jellemezte. Sorolom:

  • Gyorsabb szinkronsebesség várható.
  • Hatékonyabb vaku/kamera elsütés (hogy ez mit jelent, ne kérdezzétek).
  • Kompatibilis lesz a Canon/Nikon pároson kívül más kameramodellekkel, még a középérintkezős vázakkal is (pl. Mamiya).
  • A vakusaru saját szorítógyűrűt kap végre.

Néhány kérdés azonban még nyitott maradt, jó lenne ha ezeket is figyelembe venné a gyártó:

  • A pass-through vakupapucs a kioldón TTL lesz-e? (magyarán a kioldó manuális, de a rá helyezett vakunak átadja-e a TTL jelet a gépváz papucsából)
  • Továbbra is elérhetetlen helyen lesz-e a ki-be kapcs gomb, ha vakut helyezünk az RF-603-ra?
  • A kioldón található gomb eddig csak kamera exponálásra volt hajlandó, vajon csinálnak-e belőle végre Teszt gombot, hogy pl fényméréshez el tudjuk villantani a vakukat?
  • Lesz-e rajta bemeneti szinkron csatlakozó (a kamera PC-Sync-ből jövő szinkroncsatinak)? (Szvsz nem lesz, hiszen erre akkor lett volna nagy szükség, amikor nem Canon/Nikon vázon használtuk. Így hogy kompatibilis lesz még a középérintkezős vázakkal is, nem igazán lesz szükség Sync-in csatlakozóra)
  • Lecserélik-e végre a PC-Sync csatlakozót a hátulján a megbízhatóbb 3,5mm-es jack dugóra?
  • A csatornakapcsoló továbbra is késheggyel működtethető mikrokapcsoló marad, vagy kap rendes méretű, kézzel működtethetőt?
  • Végül: a szorítógyűrű vajon normál, használható méretű lesz-e?

Jövő héten állítólag mindezt meglátjuk.

Fénysuli – 4. rész: Vakuk

A múltkori cikkben kiveséztük azokat a fényformálókat, melyeket állandó fényhez használhatunk, konkrétan nappali természetes fényhez, de természetesen használhatók vakufényhez és reflektorfényhez egyaránt. A mai cikkben viszont konkrétan áttérünk a műfényre, a stúdióvakukra, rendszervakukra és reflektorokra. Ha ezzel végeztünk, jöhetnek az ezekhez való fényformálók.
 

Vakuk

Vakukból megkülönböztetünk stúdióvakukat, rendszervakukat, bare-bulb rendszervakukat és mobilvakukat. Ezek nem csak küllemben és funkicókban térnek el egymástól, hanem felépítés és technológia szempontjából is. Lássuk sorban.

Stúdióvakuk

Ezek talán a legrégebbi és legnépszerűbb világítástechnikai eszközök a műtermi fotográfiában. Amíg nem voltak mobilvakuk, addig helyszíni világításhoz is ilyeneket vittek. Közös jellemzőjük, hogy hálózati áramról működnek, de ezen belül is kétféle létezik, mégpedig megkülönböztetünk generátoros és fejgenerátoros vakukat. A különbség köztük annyi (konyhanyelven elmagyarázva, mert máshogy nem is biztos hogy tudnám), hogy míg a generátoros vakuknál a  vaku elektornikájának javarésze egy dobozban van a földön, ez csatlakozik a hálózati áramra, ebbe dugjuk a rádiós kioldót vagy szinkronzsinórt, így maga az állványon lévő vaku csak egy kicsi, könnyű fej, amely speciális csatlakozójú vezetékkel csatlakozik a földön lévő generátorhoz. Ennek két előnye van. Az egyik hogy sok generátorra két-három-négy vakufejet is köthetünk, és ideális esetben egyenként szabályozhatjuk őket közvetlenül a generátoron lévő szabályozókkal. Ez egy kényelmes megoldás a fotósnak, mert a stúdióban a generátort csak leteszi maga mellé a földre és ott tudja kezelni, így nem kell fel-alá rohangásznia a műteremben az egyes vakukhoz, ha azok erejét állítani akarja. A másik előnye ezeknek, hogy mivel az elektronika jórésze a generátorban van, így a vakufejek nagyon picik és könnyűek. Nem kell hozzájuk brutális, nagy teherbírású állvány, ami különösen akkor hasznos, ha boom (gém) állványt használunk, aminek balansz súlyt szokás a végére tenni, hogy ellensúlyozza a vaku és a fényformáló súlyát. A generátoros vakuk rendszerint a top kategóriát jelentik, meglehetősen drágák, emiatt kevésbé népszerűek. A másik hátránya, hogy ha egy generátorunk van 2-3-4 vakufejjel, és a generátor elromlik, akkor vége a munkának, nélküle egyik vakut sem tudjuk használni.

 

 

High-tech Broncolor generátoros vaku

 

Teszt: Aurora Firefly II – beauty dish és softbox rendszervakuhoz

Addig is, amíg a LED nem veszi át a stafétát a világításban, maradunk a jó öreg villanófénynél, azon belül is a rendszervakunál. Kipróbáltam a Mikrosat egyik “titkos” fegyverét, az Aurora Firefly névre hallgató, rendszervakukhoz szánt gyorsszerelésű fényformálót, melyet használhatunk beauty dish-ként és mini-octoboxként egyaránt.

A gyorsszerelésű annyit tesz, hogy ez a fényformáló gyakorlatilag ernyőként nyitható. A csomagolásból kivéve csak kinyitjuk, hátul a foglalaton lehajtunk és beakasztunk egy tartókonzolt, amihez egy csavarral csatlakoztatni tudjuk a vakutartó adaptert.

Ezzel kész is az alapváltozat összeszerelése, innen kell eldöntenünk, hogy miként szeretnék használni. Ha beauty dish-ként, akkor egy plusz csavar segítségével rögzíthetjük középre a fém korong deflektort (opcionális tartozék!), ami a direkt fényt felfogja, így csak a fényformáló ezüst belseje által visszavert fényt használjuk fotózáskor. Ekkor érdemes egy diffúzor kupakot helyezni a vakunkra, hogy oldalirányba is szórjon fényt a vaku, ami képes megtölteni a beauty dish ezüst felületét (alternatíváról lesz szó később). Mivel ezüst beautyról beszélünk, ezért meglehetősen kontrasztos a fénye (stúdióvakukhoz való beauty dishnél lehet kapni ugye fehér és ezüst belsejűt is).

Ha softboxként szeretnénk használni, akkor nem a deflektort applikáljuk rá, hanem a bugyiként felhúzható diffúzorvásznat (gyári tartozék), és már kész is. Itt is érdemes azonban diffúzor kupakot, vagy nagylátószögű reflektorlapkát használni az egyenletesebb fényeloszlás érdekében, így nem lesz ún. hotspot a softbox-vászon közepén, amit az okozna, hogy a rendszervaku alaphelyzetben előrefelé szórja a fényt (ellentétben a barebulb és a stúdióvakukkal, amelyekben a csupaszon álló villanócső minden irányba szór). Ez azért szükséges, mert belső diffúzor nincs a Fireflyban, és nem is lehet kapni hozzá. Ellenben a gyártó is gondolt a hotspot jelenségre, így a vászon közepére egy a fentebb említett deflektorral azonos méretű ezüst foltot varrt, ami csökkenti a hotspot méretékét, és ezüst felületének köszönhetően visszafelé veri a boxba a középen jövő erős direkt fényt.

Softboxként használva vászonnal, diffúzorkupak nélkül, kihúzott nagylátószögű reflektorlapkával

Az egész cajgot helyes kis hordtáskában kapjuk a gyárból, ebbe minden belefér, kis helyet foglal, és könnyű cipelni. A minőségi anyagokból összeépített Aurora Firefly 55cm-es és 65cm-es átmérővel is kapható, dehát tudjuk, hogy minél nagyobb annál jobb, így én a 65-öst javasolnám mindenkinek, nem olyan nagy az árkülönbség a kettő között.

Eddig a pozitívum, de sajnos az Aurora Fireflynak is van hátránya. Konkrétan egy, amivel viszont érdemes számolni, ez pedig a fényveszteség. A rendszervakuk amúgy sem a legerősebb villanók, ha még rá teszünk egy diffúzor kupakot is, majd belevillantjuk a beautyba vagy a boxba, ott a fény egy részét vagy a deflektor korong fogja le, vagy softbox módban a diffúzor vászon, illetve mindkét esetben az ezüst belső felület által visszavert fényről beszélünk, így jelentős veszteséget szenved el az amúgy sem túl erős rendszervakunk. Zárt térben ezt megoldjuk az ISO növelésével, kültérben azonban már nehezebb dolgunk lesz. Némileg azért tudjuk ezt a fényveszteséget mérsékelni egy trükkel. A gyári fotón is azt látom, hogy a deflektort úgy szerelik a Fireflyba, ahogy stúdióvakuknál is szokás, tehát a domború része áll kifelé. Ennek a deflektornak viszont a domború oldala fényes ezüst, a homorú oldala matt ezüst, és azt kísérleteztem ki, hogy ha megfordítjuk, úgy hogy a fényes domború oldala a vakufej felé néz, ekkor elég szépen oldalirányba tükrözi, eloszlatja a fényt a fényterelő belsejében. A legjobb megoldásnak tehát az tűnt, hogy kihúzzuk a vaku nagylátószögű reflektorlapkáját, vagy teszünk a vakura diffúzor kupakot, és fordítva helyezzük be a beauty dish deflektor korongját. Az hogy nagylátó lapka vagy kupak, igazából teljesen mindegy, a kettő közt hangyányi a különbség a nagylátó lapka javára, de ez az alábbi összehasonlításban nem is látszik, csak akkor ha a két képet váltogatom egymás után. Egyszóval lényeg az, hogy a vaku minél nagyobb szögben szórja a fényt, és a korong domború felülete befelé nézzen.

Ennek egyetlen veszélye van: mivel a deflektor kifelé hajlik, így oldalról nézve kevésbé fogja le a direkt fényt, vagyis a vaku közvetlen direkt fénye szökhet ki a fényterelőből oldalirányba. Ha ez a terület képhatáron kívül esik, nem biztos hogy problémát okoz, de ha látszik a fotón akkor a modellünk mellett egy árnyalattal fényesebb gyűrűt fedezhetünk fel, mint mikor befelé van fordítva a deflektor. Ez ugyanakkor minden beauty dish-re igaz, még a műtermieken is jut ki oldalirányba direkt fény, a kérdés itt csak a mérték. Ki kell tapasztalni.

Egy dologra figyeljünk még ez pedig a hátrafelé kiáramló fény. Érdemes a vakut fogadó nyílást összeszerelés után letakarni valamivel, például egy ronggyal, ugyanis hátrafelé is jut ki fény a Fireflyból, az ezüst felületű deflektornak köszönhetően nem is kevés, így ha kisebb helyiségben fotózunk, olyan derítést is kaphatunk a képen, amit nem biztos hogy szerettünk volna. A cikk végén látható mintafotókon véleményem szerint azért nem olyan feketék az árnyékok a műtermi beauty képéhez képest, mert jócskán jött derítés a környező falakról, de ezt sajnos csak itthon vettem észre, mégpedig ezen képösszehasonlítás alapján:

Összegzés

Nekem határozottan tetszik. Összehasonlítottam a stúdióvakura szerelhető ezüst beautyval, picit azért más, jobban szórja a fényt, kevésbé karakteres, mint eredeti társa, ez vélhetőleg a csupasz villanócső hiányának és összességében a kialakításnak köszönhető. A szemekben lévő csillanás sem lesz ezzel nyilván olyan szép kerek, mint amit a műtermi beauty dish okoz. Viszont ezzel gyakorlatilag már mindenféle fényterelőt fel tudunk helyezni a rendszervakuk elé is, a softboxtól, a beauty dish-en, szűkítőn át az ernyőkig, épp úgy mint egy stúdióvaku esetén, ha némi kompromisszumot kell is hoznunk. Pici fájdalmam, hogy az Aurora Fireflyra nincs mód méhsejtrácsot rakni, mint egy igazi stúdiós beautyra. Én nagyon szeretem a méhsejtes dish határozott fényét, ezt sajnos nem lehet reprodukálni a Firefly-al, de ezt leszámítva nagyon jó kis fényterelő, modellfotózáshoz, esküvőzéshez jó társ lehet.

Íme néhány mintafotó:

A teszt a FotóSarok Műteremben készült, köszönet érte!

Jön az LCD-vel rendelkező YN-622 kioldó is

Úgy tűnik a rádiós kioldók havát éljük most augusztusban. Igaz a mostani még csak pletyka szintű egyelőre, de én mérget ismernék venni a hír valódiságára, hiszen a Yongnuo nem maradhat le a nagy rivális Pixeltől. A Pixel pedig King Pro néven már kiadta a hasonló TTL kioldóját, így a Yongnuo-nak is lépnie kellett.

Októberben jön állítólag az új YN-622 jeladó, melynek LCD kijelzője és dedikált vezérlő gombjai lesznek, hasonlóan a Pixel King Pro-hoz. Ez azt jelenti, hogy márkafüggetlenül kapjuk a kívánt funkciókat, nem leszünk kötve a kamera menüjéhez. Így Canonnal és Nikonnal is ugyanúgy teljes körűen használhatjuk, továbbá nincs idegőrlő menüzgetés.

Az új YN-622 jeladó önálló jeladó lesz, ami annyit jelent, hogy ha van már korábbról egy pár YN-622 kioldónk, akkor csak egy új LCD-s adót kell beszereznünk, ami kompatibilis lesz a jelenlegi YN-622 adóvevőkkel, melyeket majd vevőegységként használhatunk.

A fenti kép csak egy Photoshop illusztráció, nem tudni még, hogy milyen formátumú lesz a Yongnuo LCD-s TTL kioldója. Álló mint a Phottix Odin? Fekvő mint az eddigi YN-622? Vagy egyedi, mint a Pixel King Pro, mely saját TTL vakupapucsot is kapott a tetejére? Hamarosan kiderül, eddig csak annyit tudunk, hogy LCD-vel és saját kezelőfelülettel bír majd, hogy önálló adó lesz, és hogy USB kábelen keresztül lehet majd firmware-t frissíteni rajta.

Forradalmian új világításra gyűjt egy ausztrál cég a neten

Az IC2 csapata egy merőben új világítástechnikai eszköz gyártására gyűjtene pénzt az interneten. Ez valóban egy “game changer” lenne, ahogy a művelt angol mondja, ugyanis szinte mindenben lenyomja a hagyományos vakukat és reflektorokat együttvéve. A LED Light Cube önmagában 300 watt teljesítményt tud produkálni, de moduláris, így egy-egy kocka hozzáadásával határ a csillagos ég, meg lehet duplázni, triplázni, négyszerezni, hússzorozni az erejét, csak a pénztárcánk és a hely szab határt. A helyet egyébként nagyon könnyű számolni, ugyanis a LED Light Cube 10x10x10cm (0,75kg), tehát ha 10-et rakunk egymás mellé vagy alá, előre tudjuk, hogy 1m-es fénycsíkot kapunk. Ha 2700 wattot szeretnénk, csinálunk egy 3×3-as összeállítást, ami ugye egy 30x30cm-es világítótest lesz brutális fényerővel. A kis kockák ráadásul kommunikálnak egymással, így összekötve egyet kell csak vezérelnünk, az vezérli a többi kockát.

De nem ez a lényege a LED Light Cube-nak, hanem az, hogy képes folyamatos és villanófényként is működni, villanófény esetén ráadásul szabályozhatjuk a villanás idejét 30 másodperc és 1/8000 másodperc között. Újratöltési idő 0 azaz nulla, így a LED Light Cube képes akár egy 14fps sorozatsebességű gépet is követni a villanásokkal, sőt a gyors vakuszinkron sem jelenthet problémát. A leendő gyártó azt ígéri, hogy a legújabb lítium-ion akkutechnológiát rakja bele, így egy feltöltéssel 1000 maximális erejű villanást tudunk produkálni, és persze az akksi cserélhető.

Ha videósok vagyunk, akkor 300w-os reflektor módban tudjuk használni az 5500K-es fény-kockát, mely működés közben mellesleg hangtalan, nincs benne ventillátor, így nem zavar be a videó-hangba.

A 300w nem sok, két kockával (600w) zárt térben már több mint jól lehet világítani, egy 3×3-as setup pedig már nappal kültéren is megállja a helyét.

A gyártó idén novemberre ígéri az első Light Cube-ok szállítását, a bevezető akciós ára a terméknek jelenleg 350 dollár /db, amihez jár egy ajándék extra akkumulátor. A bemutatást követően feljebb megy az ára, 480 dollár lesz. A közösségi finanszírozó oldalt a termékkel kapcsolatban itt találjátok.

Ami a fényformálókat illeti, ahogy nézem csak ernyővel és pausz-kerettel, vagy derítőről visszapattintva lehet majd szórni a fényét, egyéb fényformálónak tudomásom szerint nem alakítottak ki helyet.

Lesz profi vezérlője a Yongnuo YN-560III-nak

A Yongnuo megerősítette a hírt, miszerint az YN-560III típusú, beépített rádiós vevővel rendelkező manuális vakujukhoz a jelenlegieknél komolyabb vezérlőt fejlesztenek. Ez a vaku jelen pillanatban ugyanis csak az olcsó RF-602 és RF-603 rádiós kioldókkal működik együtt, ezeket jeladóként használva süthetjük el a beépített vevővel rendelkező YN-560III-at (természetesen más kioldókkal is működik, de nem a beépített vevőjével).

A pletykák már egy ideje pedzegették, hogy készül valamire a Yongnuo, ugyanis az YN-560III-ban volt(van) egy használaton kívüli “Group” funkció, és egy extra üzemmód is, melyek semmilyen funkciót nem szolgáltak eddig, így tudni lehetett, hogy ezek vélhetőleg valamilyen jövőbeni fejlesztés miatt kerültek bele.

Photoshop illusztráció az YN-560III majdani vezérlőjéről

Nem kellett sokáig várni arra, hogy a Yongnuo beismerje, saját LCD kijelzővel és kezelőfelülettel rendelkező manuális vakuvezérlőt terveznek az YN-560III-hoz, mellyel nem csak elsüthetjük, de az erejét is szabályozhatjuk, mégpedig több csoportban. Mindezt persze csak manuális módban, hiszen az YN-560III nem TTL vaku.

Miért nagy szó ez? Azért mert a fotósok jelentős része TTL-képes rádiós kioldót (és ehhez TTL vakukat) sem azért vett eddig, hogy TTL módban használja, hanem azért, hogy manuális módban távvezérléssel tudja használni őket. Ez azért van, mert a TTL fénymérést is meglehetősen könnyű becsapni, de a fotósok igényelték a gépvázról vezérlés kényelmét. Ez viszont eddig csak a TTL kioldókkal és TTL vakukkal volt elérhető, a Yongnuo az új – elmondásuk szerint 2 hónap múlva megjelenő – kioldójával és az olcsó, manuális Yongnuo YN-560III vakujával lesz az első, aki költségtakarékosan, a TTL funkció elhagyásával képes ezt biztosítani.

Manuál vakuzás, dedikált gombos, LCD-s vezérlővel és mindezt pénztárcabarát módon. Ez kétségtelenül új korszakot indít majd a kreatív rendszervakus világításban.

A RadioPopper bemutatta a legolcsóbb, ámde legmegbízhatóbb rádiós kioldóját

A RadioPopper az előzetes kiszivárogtatás után hivatalosan is bemutatta a RadioPopper Nano, amely állításuk szerint minden idők legmegbízhatóbb, és legerősebb rádiós kioldója. Nem véletlenül, ugyanis a RadioPoppert a Nano tervezésekor nem a funkciók garmadája inspirálta, hanem a teljesítmény és a megbízhatóság. A Nano egyszerű manuális vakukioldó 4 működési csatornával, vakupapuccsal, akkutöltöttség kijelzéssel és 3,5mm-es jack szinkroncsatlakozóval, a funkciói csupán csak eddig terjednek, se TTL, se HSS, ellenben a hatótávja brutálisnak nevezhető 500 méter.

A gyártó szerint a kialakítása “bombabiztos”, a gombjai is érintésre érzékenyek. A RadioPopper történetében egyébként ez az első kioldó, mely vakupapuccsal rendelkezik.

Az amerikai verzió 926MHz-en üzemel, ez nem szabad frekvencia Európában, így a gyártó az EU verziót szeptember elejére ígérte. Ez vélhetőleg 433MHz-es lesz. A Nano 140 dollár amerikában, ez olcsóbb, mint a hasonló szellemben épült PocketWizard PlusX, de drágább, mint a nagyobb tudással rendelkező kínai kioldók.

Fénysuli – 3. rész: Derítőlapok

A fénysuli mai részében elkezdjük kivesézni a fényformálókat.

Az előző részből ugye kiderült, hogy van nekünk kemény és lágy fényünk. Néhány esettől eltekintve (pl. borús idő, vagy ablakfény) rendszerint alapból kemény fény áll rendelkezésünkre, ilyen a napsütés, a vaku vagy a reflektorfény. Itt szeretném megjegyezni, hogy létezik mindenféle “fancy” fényforrás a boltokban a fotósok számára, de nem feltétlenül ez a titka a jó fotónak. Nyilván fotózáshoz ezek a legjobbak, a vakuk és az állandófényű ilyen-olyan reflektorok, fénytablók a fotósok életét segítik és könnyítik meg, kezelésük, kompatibilitásuk révén gyorsítják a munkát. De – és itt jön a DE – nem csak ezek alkalmasak fotózásra, hanem mindenféle fényforrás alkalmas fotózásra, és ha képesek vagyunk jól használni, megzabolázni a nyers fényt, akkor “fegyver” lehet a kezünkben egy 10ezer forintos kínai, vagy épp egy 20 éves Chinon rendszervaku, egy elemlámpa, egy gyertya, egy “baumaxos” építkezési reflektor, az autó fényszórója, vagy épp a holdfény. Ergo a jó fotósnak csak fény kell és tudja használni azt. Akár nyersen, akár megformázva.

Lássuk mivel formázhatjuk a fényt? Először a meglévő fényt formáló eszközökkel kezdünk:

Derítőlapok

No ebből rengetegféle létezik: olcsó és drága, kicsi és nagy, 1 színű, 2 színű, 4 színű, 5 az 1-ben, 7 az 1-ben, 8 az 1-ben. Menjünk sorban.
A nevében ugye az szerepel, hogy derítő, azonban nem csak derítésre használhatjuk, indirekt fénye lehet akár főfény is.
(Jah, káromkodom itt…kétféle módon világíthatunk: olyan eszközzel aminek saját fénye van, és olyannal, ami visszavert fényt sugároz, ez a direkt és az indirekt fény közti különbség /nyilván az indirekt fényhez szükségeltetik egy direkt is/. Ebbe bele szokták keverni az átmenő, diffúz fényt is, de az végső soron csak egy megszórt direkt fény).

Használatának lényege, hogy a meglévő fényt koncentráljuk vele egy pontba, vagy a direkt fény okozta árnyékokat derítjük vissza a segítségével, hogy az árnyékos részek kevésbé legyenek sötétek, kevésbé legyen kontrasztos a világításunk.

Kezdjük a derítőlap méretével. Ahogy a múltkori kemény fény – lágy fény leírásból már tudjuk, a méret arányos a fény lágyságával, tehát minél nagyobb a derítőlapunk, annál lágyabb lesz a fénye (legalábbis ha fehéret használunk mindenképpen, de erről később). A másik lényeges momentum a derítőlap méretének megválasztásakor, az a fotózandó téma mérete, amivel a derítőlapunk méretének egyenesen arányosan kell növekednie. Sokszor látok embereket 60-80 centis derítőlappal egészalakos képet készíteni. Nyilván azért használnak 60 centiset mert az a legolcsóbb. Pedig ezeket a pici derítőlapokat inkább tárgyfotózáshoz találták ki, portréhoz az alaphang a 80-100cm átmérőjű. Ún. headshothoz elég lehet a 80cm-es, félalakhoz már minimum 100-110cm-es kell, egészalakhoz pedig 150-200cm-es. Már ha szeretnénk tetőtől talpig megvilágítani az alanyunkat. Márpedig ha természetes világítást szeretnénk imitálni, akkor illik nem csak a fejét világítani, vagy deríteni a modellnek, mert ellenkező esetben elég hülyén néz ki az esetek többségében.

A fotózáshoz használatos derítőlapok rendszerint összehajthatók, összecsukhatók, de stúdiókban (ahol van elég hely tárolni és nem kell szállítani) előszeretettel használnak hungarocell táblákat is erre a célra. A hungarocell azért is jó ilyen szempontból mert nem UV reagens (ahogy a softboxok fehér vászna sem az), így a rá eső fény UV tartományát elnyeli, ami esetleg életlenítené a képünket. De derítőlapként használhatunk egy táblát, lepedőt, bármit, ami felület és fényvisszaverő. A fotózásra szánt, összecsukható derítőlapok készülhetnek rugalmas merevítéssel, és lehetnek merevvázasak is. Előbbieket rendszerint 8-as alakba vagy félbehajtva lehet összecsukni, utóbbiakat pedig csuklókkal, zsanérokkal látják el, és így lehet összecsukni őket.

A másik fontos tulajdonság a derítőlap színe. Ez lehet fehér, fekete, ezüst, arany, ezüst és arany keveréke, fehér és arany keveréke, fehér és ezüst keveréke. Menjünk sorban:

  • fehér: ez adja a leglágyabb és egyben leggyengébb fényt, és szinte mindig kemény fényt derítünk vissza vele (pl. napsütést, vagy vakufényt). Ugyan felveszi a beeső fény színét, de fakítja azt, tehát ha narancsos-sárgás a fényünk, a derítőlap által visszavert fény kevésbé lesz sárgás.
  • fekete: ez valójában nem derítés, hanem negatív derítés, de nevezik négerezésnek, flagnek is. Célja a fény elvétele a témáról, amelyik oldalra tesszük, oda kevesebb fény jut, kontrasztosabbá téve ezáltal a világításunkat.
  • ezüst: a legkeményebb legkontrasztosabb fényt adja és egyben a legerősebbet is, tehát ez veri vissza a legtöbb fényt. Rendszerint azonban lágy fény visszaderítésére (visszaverésére) használjuk, ugyanis ha kemény fényt derítünk vissza vele, az szinte ugyanolyan erős és kemény lesz, mint az eredeti fényforrás, és az nem néz ki túl jól, olyan lesz, mintha a Tatuinon lennénk és két nap sütne kétoldalról (bocs, még a Tatuinon se két oldalról sütött). Azt érdemes még tudni, hogy az ezüst derítőlap fénye kicsit hideg tónusú. Az ezüst anyagok is lehetnek változók, lehet fényesebb ezüst és lehet mattabb is.
  • arany: a második legkeményebb fényű derítőlap, az ezüsttel ellentétben azonban nem hideg tónusú, hanem amolyan naplementés, sárgás hangulatot ad a fénynek. A mai világban már-már giccsesnek hat, inkább a 70-es, 80-as években volt közkedvelt a szerelőműhelyek falain lévő meztelen nős naptárakon. Van amikor azonban épp a sárgás fény a cél, például ha vakufényt szeretnénk összepasszintani izzófénnyel, akkor érdemes a vaku fényét arany derítőlapról visszapattintani és hasonlóan sárga lesz, mint a halogénizzó fénye.
  • keverék derítőlapok: ezek a fentiek kombinációi, átmenetet képeznek a fehér-ezüst-arany színek között. A fehér-ezüst keveréket soft-silvernek hívják, a fehér-aranyat soft-goldnak, az arany ezüst-keveréket pedig sunshine (vagy sunlite), magyarul napfény színűnek. A keverést csíkozással oldják meg, így a derítőlap felületén kb. 2mm-es ezüst és arany, ezüst és fehér, stb csíkok, vagy épp cikk-cakkok váltják egymást. A profibb derítőlap gyártók még ezen belül is gyártanak verziókat pl. több ezüst-kevesebb fehér, vagy fordítva, így a soft-silvernek is van 2-3-4 fajtája.

Eddig a derítésről volt szó, tehát arról az esetről, ha az árnyékokat szeretnénk “kinyitni”. A derítőlapok ezüst felülete azonban arra is jó, hogy karaktert adjon a meglévő fényünknek (magyarul főfényként használjuk). Ha például borús időben fotózunk, az ezüst derítő elegendő szokott lenni ahhoz, hogy az ég fényét koncentrálja a modellre, így az egyik oldalról, ha csak fél-egy fényértékkel is, de erősebb fény tudunk produkálni, így máris nem lesz olyan lapos a világításunk. Ugyanez igaz arra is, ha árnyékban lévő modellre teszünk főfényt azzal, hogy az ég fényét, vagy akár a napfényt beirányítjuk az ezüsttel az árnyékba. Napfény esetén ilyenkor komoly fényerőt képes produkálni az ezüst derítőlap.

A legnagyobb ezüst derítőlapot eddig egy pár héttel ezelőtti reklámfilm forgatáson láttam jártamban keltemben a Parlament melletti Olimpia parkban. Ez egy tükrökből, vagy legalábbis ezüst színű tükröződő anyagból készült kb 5m x 3m-es panel volt, 45 fokban a földre helyezve. Ezzel irányították be a déli napfényt a fák alatti árnyékos területre, ahol a szereplők mozogtak.

Diffúzorok

Külön említem, de mégis egy kalap alatt a derítőlapokkal, ugyanis a legtöbb ember “ötazegyben” derítőlapot használ, aminek az 5. felülete/funkciója a kivehető belseje, a féligáteresztő anyagból készült fehér diffúzor. De nem csak így találjuk meg a boltokban, lehet önmagában is kapni, ha a merevvázas, keretes típusokat nézzük, gyakorlatilag a határ a csillagos ég, a filmesek például nem ritkán szobányi méretű diffúzorokat használnak.

Hogy mi a célja? Szükség esetén megszórja az erős napfényt (vagy ha akarjuk vakufényt), lággyá, egyenletesen eloszlóvá téve azt. Általa igen szép fotókat tudunk készíteni akár tűző napsütésben is. Lényege ugye, hogy a pontszerű fényforrásunkat (ld. a nap), átalakítja világító felületté, így kevésbé kontrasztos fény-árnyék viszonyt produkál. A méret itt is nagyon fontos, ugyanis igazodnia kell a képkivágásunkhoz: ha csak közeli portrét fotózunk, elegendő egy kisebb diffúzor is, mert közvetlenül az arc mellé helyezve már nem lesz benne a képkivágásunkban. Tágabb képkivágásnál viszont már ugye egyre messzebb kell mennünk vele a modelltől, hogy ne lógjunk bele a képbe, így ha a diffúzorunk nem elég nagy, az árnyéka nem fogja befedni a képkivágásunkat, és “kilóg a lóláb”. Képzeljünk csak el egy félalakos fotót, ahol az arcon diffúz lágy fény van, melltől lefelé pedig kemény napsütés, sőt a diffúzort tartó kezek, vagy állványok árnyéka is látszik. Nem egy szívderítő látvány ugye? Emiatt van az, hogy a filmesek gyakran 5-6 méter hosszú és ugyanilyen széles diffúzorokat használnak, például szabadtéri interjú vagy akár egy filmjelenet felvételéhez, ugyanis a négy lábon álló, sátor méretű diffúzorpanel alatt szabadon mozoghat a szereplő.

Még egy megjegyzés a derítőlapokkal és a diffúzor panelekkel kapcsolatban, ez pedig az áruk. Az kétségtelen, hogy a legolcsóbb világítástechnikai eszközök, mégis sokrétűek, mobilisek, és akár kiválthatunk/helyettesíthetünk velük egy lámpát. Ugyanakkor elég nagy szórás van az árak között még így is, az olcsó kínai termékektől a márkás amerikai cuccokig széles a kínálat. Hogy mi a különbség köztük? Azt le kell szögezni, hogy a funkcióját mindegyik betölti, a kérdés csak az, hogy meddig. Az olcsó kínai derítőlapok minősége vegyes lehet, de nem mondanám élből, hogy mindegyik rossz. Van olyan, amin egy év után a hajtogatástól, gyűrődéstől megrepedezik az ezüst vagy arany bevonat és lassan lepereg róla. Ez az egyik jellemzője az olcsó derítőlapoknak, a másik pedig a zippzár és a varratok megbízhatósága, amik szintén hajlamosak elromolni egy idő után. A drága derítőlapok és panelek ennyivel tudnak többet. De például van nekem egy 2m x 1,5 méteres, összecsukható, merevvázas 4in1 derítőpanelem is, szintén kínai gyártmány (bár így sem volt olcsó, 50ezret kértek el érte a boltban anno, de amerikai verzióban egy hasonló 100 fölött lett volna), az egy dolog, hogy a tépőzárnál a varratok elég hamar elkezdték megadni magukat (a vásznak tépőzárral rögzíthetők a kereten), de ami bosszantóbb, az az, hogy a fehér felületet itt sem bírták az ezüsttel kombinálni, helyette a feketével varrták össze. Az egyik probléma ezzel hogy fehér-ezüst vegyes használat esetén állandóan cserélgetni kell a vásznat, ami ekkora méretnél különösen macerás, a másik probléma pedig az, hogy a fehér anyag túl vékony, és mivel rávarrták a fekete hátuljára, utóbbi enyhén átüt a fehéren. Így a fehér felületem nem hófehér, hanem halványszürke, ergo kevésbé hasznosítja (veri vissza) a fényt, mint egy hófehér anyag. Feltételezem, hogy egy pl. 150ezer forintos California Sunbounce márkánál ilyen nem fordulhat elő. Házituninggal persze megoldható, beszerzek egy fehér vásznat és rávarratom, de 50ezerért nem szerettem volna ilyennel bajlódni.
A másik különbség még a gagyi és a drágább derítőlapok között, hogy a fentebb említett soft-silver, sunshine és soft-gold árnyalatok a legolcsóbb derítőlapokra nem jellemzők, ezeket inkább a profibb márkák kínálatában találjátok meg.
“Báj dö véj” a Mikrosatnál is.

A derítőlapokat, diffúzorokat tarthatjuk kézben is (ebben például nagy spíler a Lastolite, ugyanis egykezes derítőlapokat gyártanak, amit akár a fotós is tarthat miközben dolgozik), de felapplikálhatjuk tartóállványra is. Kültérben ezzel csak óvatosan, mert ott vitorlaként is funkcionál, és a legkisebb szellő is felborítja a cajgot. Egyet azonban tartsatok szem előtt. A derítőlapot is közel úgy kell alkalmazni, mint a lámpát. A széles körben elterjedt alulról derítés csak ritka esetekben néz ki jól, inkább emeljük magasabbra a természetes hatás eléréséhez, pláne ha ezüstöt használunk.

3D világítási diagram szoftver olcsóbban

A német Elixxier Software nevű cég kiadta a set.a.light 3D programjuk egy olcsóbb verzióját.

A set.a.light nevű progi világítási sémák szimulációjára alkalmas. A fotós úgy tud világításokat kipróbálni, hogy egyetlen lámpát meg kellene emelnie, mindezt 3 dimenziós renderelés révén. A progi eddig is létezett prémium változatban, azonban elég borsos, 140 Eurós áron kínálták. Eztúttal a gyártó kiadott egy Basic verziót 39 Euróért. A különbség köztük annyi, hogy a Basic változatban limitálva van a használható stúdió mérete, az egyszerre használatos lámpák száma, és vízjel kerül a végeredményre. Kipróbálhatunk viszont megannyi fényformáló, lámpa és derítőlap hatását, külön-külön vagy együttesen, mindezt emberi arcon, testen 3D-ben, ezáltal egyszerűsíteni, gyorsítani tudjuk a stúdiómunkát, előre meg lehet tervezni a melót.

A próbaverziót letölteni az elixxier.com weboldalon lehet.

Bemutatták a Nikon SB-300-at. Jó ez nekünk?

Bemutatta a Nikon a legújabb low-end vakuját az SB-300-at. Ezt a kis vakut elsősorban kezdőknek szánják, akik tovább szeretnének lépni a beépített vakuról. Az SB-300 csak i-TTL módban működik, feje dönthető 0-90 fok között (vagyis plafonra tudunk villantani vele), de forgatni nem tudjuk. A bekapcsológombon kívül más kezelőszerve nincs, kulcsszáma 18-as, 1,5 fényértékkel gyengébb az SB-400-nál.

Ez a vaku önmagában még nem is lenne olyan nagy szám, de pár emberkének feltűnt, hogy specifikációi megegyeznek az SB-N7-tel, ami a Nikon 1 MILC rendszerre való kisvaku. Egyetlen különbség van közöttük, az a vakutalp, míg az SB-N7 speciális Nikon 1 vakutalppal bír, az SB-300-nak ISO szabvány vakutalpa van. Sokan ezt annak vélik betudni, hogy a legújabb Nikon 1 gépvázon már ISO vakutalp lesz. Ez szuper hír lenne, mert akkor lehetne használni a gépet nagyobb vakukkal, vezérlőkkel, rádiós kioldókkal stb. Kíváncsian várjuk!