MEGOSZTÁS

A fénysuli mai részében elkezdjük kivesézni a fényformálókat.

Az előző részből ugye kiderült, hogy van nekünk kemény és lágy fényünk. Néhány esettől eltekintve (pl. borús idő, vagy ablakfény) rendszerint alapból kemény fény áll rendelkezésünkre, ilyen a napsütés, a vaku vagy a reflektorfény. Itt szeretném megjegyezni, hogy létezik mindenféle “fancy” fényforrás a boltokban a fotósok számára, de nem feltétlenül ez a titka a jó fotónak. Nyilván fotózáshoz ezek a legjobbak, a vakuk és az állandófényű ilyen-olyan reflektorok, fénytablók a fotósok életét segítik és könnyítik meg, kezelésük, kompatibilitásuk révén gyorsítják a munkát. De – és itt jön a DE – nem csak ezek alkalmasak fotózásra, hanem mindenféle fényforrás alkalmas fotózásra, és ha képesek vagyunk jól használni, megzabolázni a nyers fényt, akkor “fegyver” lehet a kezünkben egy 10ezer forintos kínai, vagy épp egy 20 éves Chinon rendszervaku, egy elemlámpa, egy gyertya, egy “baumaxos” építkezési reflektor, az autó fényszórója, vagy épp a holdfény. Ergo a jó fotósnak csak fény kell és tudja használni azt. Akár nyersen, akár megformázva.

Lássuk mivel formázhatjuk a fényt? Először a meglévő fényt formáló eszközökkel kezdünk:

Derítőlapok

No ebből rengetegféle létezik: olcsó és drága, kicsi és nagy, 1 színű, 2 színű, 4 színű, 5 az 1-ben, 7 az 1-ben, 8 az 1-ben. Menjünk sorban.
A nevében ugye az szerepel, hogy derítő, azonban nem csak derítésre használhatjuk, indirekt fénye lehet akár főfény is.
(Jah, káromkodom itt…kétféle módon világíthatunk: olyan eszközzel aminek saját fénye van, és olyannal, ami visszavert fényt sugároz, ez a direkt és az indirekt fény közti különbség /nyilván az indirekt fényhez szükségeltetik egy direkt is/. Ebbe bele szokták keverni az átmenő, diffúz fényt is, de az végső soron csak egy megszórt direkt fény).

Használatának lényege, hogy a meglévő fényt koncentráljuk vele egy pontba, vagy a direkt fény okozta árnyékokat derítjük vissza a segítségével, hogy az árnyékos részek kevésbé legyenek sötétek, kevésbé legyen kontrasztos a világításunk.

Kezdjük a derítőlap méretével. Ahogy a múltkori kemény fény – lágy fény leírásból már tudjuk, a méret arányos a fény lágyságával, tehát minél nagyobb a derítőlapunk, annál lágyabb lesz a fénye (legalábbis ha fehéret használunk mindenképpen, de erről később). A másik lényeges momentum a derítőlap méretének megválasztásakor, az a fotózandó téma mérete, amivel a derítőlapunk méretének egyenesen arányosan kell növekednie. Sokszor látok embereket 60-80 centis derítőlappal egészalakos képet készíteni. Nyilván azért használnak 60 centiset mert az a legolcsóbb. Pedig ezeket a pici derítőlapokat inkább tárgyfotózáshoz találták ki, portréhoz az alaphang a 80-100cm átmérőjű. Ún. headshothoz elég lehet a 80cm-es, félalakhoz már minimum 100-110cm-es kell, egészalakhoz pedig 150-200cm-es. Már ha szeretnénk tetőtől talpig megvilágítani az alanyunkat. Márpedig ha természetes világítást szeretnénk imitálni, akkor illik nem csak a fejét világítani, vagy deríteni a modellnek, mert ellenkező esetben elég hülyén néz ki az esetek többségében.

A fotózáshoz használatos derítőlapok rendszerint összehajthatók, összecsukhatók, de stúdiókban (ahol van elég hely tárolni és nem kell szállítani) előszeretettel használnak hungarocell táblákat is erre a célra. A hungarocell azért is jó ilyen szempontból mert nem UV reagens (ahogy a softboxok fehér vászna sem az), így a rá eső fény UV tartományát elnyeli, ami esetleg életlenítené a képünket. De derítőlapként használhatunk egy táblát, lepedőt, bármit, ami felület és fényvisszaverő. A fotózásra szánt, összecsukható derítőlapok készülhetnek rugalmas merevítéssel, és lehetnek merevvázasak is. Előbbieket rendszerint 8-as alakba vagy félbehajtva lehet összecsukni, utóbbiakat pedig csuklókkal, zsanérokkal látják el, és így lehet összecsukni őket.

A másik fontos tulajdonság a derítőlap színe. Ez lehet fehér, fekete, ezüst, arany, ezüst és arany keveréke, fehér és arany keveréke, fehér és ezüst keveréke. Menjünk sorban:

  • fehér: ez adja a leglágyabb és egyben leggyengébb fényt, és szinte mindig kemény fényt derítünk vissza vele (pl. napsütést, vagy vakufényt). Ugyan felveszi a beeső fény színét, de fakítja azt, tehát ha narancsos-sárgás a fényünk, a derítőlap által visszavert fény kevésbé lesz sárgás.
  • fekete: ez valójában nem derítés, hanem negatív derítés, de nevezik négerezésnek, flagnek is. Célja a fény elvétele a témáról, amelyik oldalra tesszük, oda kevesebb fény jut, kontrasztosabbá téve ezáltal a világításunkat.
  • ezüst: a legkeményebb legkontrasztosabb fényt adja és egyben a legerősebbet is, tehát ez veri vissza a legtöbb fényt. Rendszerint azonban lágy fény visszaderítésére (visszaverésére) használjuk, ugyanis ha kemény fényt derítünk vissza vele, az szinte ugyanolyan erős és kemény lesz, mint az eredeti fényforrás, és az nem néz ki túl jól, olyan lesz, mintha a Tatuinon lennénk és két nap sütne kétoldalról (bocs, még a Tatuinon se két oldalról sütött). Azt érdemes még tudni, hogy az ezüst derítőlap fénye kicsit hideg tónusú. Az ezüst anyagok is lehetnek változók, lehet fényesebb ezüst és lehet mattabb is.
  • arany: a második legkeményebb fényű derítőlap, az ezüsttel ellentétben azonban nem hideg tónusú, hanem amolyan naplementés, sárgás hangulatot ad a fénynek. A mai világban már-már giccsesnek hat, inkább a 70-es, 80-as években volt közkedvelt a szerelőműhelyek falain lévő meztelen nős naptárakon. Van amikor azonban épp a sárgás fény a cél, például ha vakufényt szeretnénk összepasszintani izzófénnyel, akkor érdemes a vaku fényét arany derítőlapról visszapattintani és hasonlóan sárga lesz, mint a halogénizzó fénye.
  • keverék derítőlapok: ezek a fentiek kombinációi, átmenetet képeznek a fehér-ezüst-arany színek között. A fehér-ezüst keveréket soft-silvernek hívják, a fehér-aranyat soft-goldnak, az arany ezüst-keveréket pedig sunshine (vagy sunlite), magyarul napfény színűnek. A keverést csíkozással oldják meg, így a derítőlap felületén kb. 2mm-es ezüst és arany, ezüst és fehér, stb csíkok, vagy épp cikk-cakkok váltják egymást. A profibb derítőlap gyártók még ezen belül is gyártanak verziókat pl. több ezüst-kevesebb fehér, vagy fordítva, így a soft-silvernek is van 2-3-4 fajtája.

Eddig a derítésről volt szó, tehát arról az esetről, ha az árnyékokat szeretnénk “kinyitni”. A derítőlapok ezüst felülete azonban arra is jó, hogy karaktert adjon a meglévő fényünknek (magyarul főfényként használjuk). Ha például borús időben fotózunk, az ezüst derítő elegendő szokott lenni ahhoz, hogy az ég fényét koncentrálja a modellre, így az egyik oldalról, ha csak fél-egy fényértékkel is, de erősebb fény tudunk produkálni, így máris nem lesz olyan lapos a világításunk. Ugyanez igaz arra is, ha árnyékban lévő modellre teszünk főfényt azzal, hogy az ég fényét, vagy akár a napfényt beirányítjuk az ezüsttel az árnyékba. Napfény esetén ilyenkor komoly fényerőt képes produkálni az ezüst derítőlap.

A legnagyobb ezüst derítőlapot eddig egy pár héttel ezelőtti reklámfilm forgatáson láttam jártamban keltemben a Parlament melletti Olimpia parkban. Ez egy tükrökből, vagy legalábbis ezüst színű tükröződő anyagból készült kb 5m x 3m-es panel volt, 45 fokban a földre helyezve. Ezzel irányították be a déli napfényt a fák alatti árnyékos területre, ahol a szereplők mozogtak.

Diffúzorok

Külön említem, de mégis egy kalap alatt a derítőlapokkal, ugyanis a legtöbb ember “ötazegyben” derítőlapot használ, aminek az 5. felülete/funkciója a kivehető belseje, a féligáteresztő anyagból készült fehér diffúzor. De nem csak így találjuk meg a boltokban, lehet önmagában is kapni, ha a merevvázas, keretes típusokat nézzük, gyakorlatilag a határ a csillagos ég, a filmesek például nem ritkán szobányi méretű diffúzorokat használnak.

Hogy mi a célja? Szükség esetén megszórja az erős napfényt (vagy ha akarjuk vakufényt), lággyá, egyenletesen eloszlóvá téve azt. Általa igen szép fotókat tudunk készíteni akár tűző napsütésben is. Lényege ugye, hogy a pontszerű fényforrásunkat (ld. a nap), átalakítja világító felületté, így kevésbé kontrasztos fény-árnyék viszonyt produkál. A méret itt is nagyon fontos, ugyanis igazodnia kell a képkivágásunkhoz: ha csak közeli portrét fotózunk, elegendő egy kisebb diffúzor is, mert közvetlenül az arc mellé helyezve már nem lesz benne a képkivágásunkban. Tágabb képkivágásnál viszont már ugye egyre messzebb kell mennünk vele a modelltől, hogy ne lógjunk bele a képbe, így ha a diffúzorunk nem elég nagy, az árnyéka nem fogja befedni a képkivágásunkat, és “kilóg a lóláb”. Képzeljünk csak el egy félalakos fotót, ahol az arcon diffúz lágy fény van, melltől lefelé pedig kemény napsütés, sőt a diffúzort tartó kezek, vagy állványok árnyéka is látszik. Nem egy szívderítő látvány ugye? Emiatt van az, hogy a filmesek gyakran 5-6 méter hosszú és ugyanilyen széles diffúzorokat használnak, például szabadtéri interjú vagy akár egy filmjelenet felvételéhez, ugyanis a négy lábon álló, sátor méretű diffúzorpanel alatt szabadon mozoghat a szereplő.

Még egy megjegyzés a derítőlapokkal és a diffúzor panelekkel kapcsolatban, ez pedig az áruk. Az kétségtelen, hogy a legolcsóbb világítástechnikai eszközök, mégis sokrétűek, mobilisek, és akár kiválthatunk/helyettesíthetünk velük egy lámpát. Ugyanakkor elég nagy szórás van az árak között még így is, az olcsó kínai termékektől a márkás amerikai cuccokig széles a kínálat. Hogy mi a különbség köztük? Azt le kell szögezni, hogy a funkcióját mindegyik betölti, a kérdés csak az, hogy meddig. Az olcsó kínai derítőlapok minősége vegyes lehet, de nem mondanám élből, hogy mindegyik rossz. Van olyan, amin egy év után a hajtogatástól, gyűrődéstől megrepedezik az ezüst vagy arany bevonat és lassan lepereg róla. Ez az egyik jellemzője az olcsó derítőlapoknak, a másik pedig a zippzár és a varratok megbízhatósága, amik szintén hajlamosak elromolni egy idő után. A drága derítőlapok és panelek ennyivel tudnak többet. De például van nekem egy 2m x 1,5 méteres, összecsukható, merevvázas 4in1 derítőpanelem is, szintén kínai gyártmány (bár így sem volt olcsó, 50ezret kértek el érte a boltban anno, de amerikai verzióban egy hasonló 100 fölött lett volna), az egy dolog, hogy a tépőzárnál a varratok elég hamar elkezdték megadni magukat (a vásznak tépőzárral rögzíthetők a kereten), de ami bosszantóbb, az az, hogy a fehér felületet itt sem bírták az ezüsttel kombinálni, helyette a feketével varrták össze. Az egyik probléma ezzel hogy fehér-ezüst vegyes használat esetén állandóan cserélgetni kell a vásznat, ami ekkora méretnél különösen macerás, a másik probléma pedig az, hogy a fehér anyag túl vékony, és mivel rávarrták a fekete hátuljára, utóbbi enyhén átüt a fehéren. Így a fehér felületem nem hófehér, hanem halványszürke, ergo kevésbé hasznosítja (veri vissza) a fényt, mint egy hófehér anyag. Feltételezem, hogy egy pl. 150ezer forintos California Sunbounce márkánál ilyen nem fordulhat elő. Házituninggal persze megoldható, beszerzek egy fehér vásznat és rávarratom, de 50ezerért nem szerettem volna ilyennel bajlódni.
A másik különbség még a gagyi és a drágább derítőlapok között, hogy a fentebb említett soft-silver, sunshine és soft-gold árnyalatok a legolcsóbb derítőlapokra nem jellemzők, ezeket inkább a profibb márkák kínálatában találjátok meg.
“Báj dö véj” a Mikrosatnál is.

A derítőlapokat, diffúzorokat tarthatjuk kézben is (ebben például nagy spíler a Lastolite, ugyanis egykezes derítőlapokat gyártanak, amit akár a fotós is tarthat miközben dolgozik), de felapplikálhatjuk tartóállványra is. Kültérben ezzel csak óvatosan, mert ott vitorlaként is funkcionál, és a legkisebb szellő is felborítja a cajgot. Egyet azonban tartsatok szem előtt. A derítőlapot is közel úgy kell alkalmazni, mint a lámpát. A széles körben elterjedt alulról derítés csak ritka esetekben néz ki jól, inkább emeljük magasabbra a természetes hatás eléréséhez, pláne ha ezüstöt használunk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here