Robbantott a Yongnuo: itt vannak a YN-E3-RT és YN-622TX kioldók, és az YN600EX-RT vaku!

A Yongnuo odatette magát, ugyanis bemutatott három terméket, ami tuti, hogy nagy népszerűségnek örvend majd.

Az első az YN-E3-RT kioldó és YN600EX-RT vaku kombináció, mely a Canon ST-E3-RT és 600EX-RT termékekkel megegyezik, vagyis rádió alapú TTL vakuvezérlést biztosít, mégpedig úgy, hogy a vezérlőegység a gépvázon LCD-vel és dedikált gombokkal rendelkezik a könnyebb kezelhetőség érdekében, a vaku pedig beépített vevővel bír, így nem kell külön vevőt használnunk, mint a hagyományos kioldóknál.

A legszebb az egészben, hogy a Yongnuo termékei kompatibilisek a Canonével, így ha már van egy 600EX-RT vakunk, vehetünk hozzá Yongnuo vezérlőt, illetve ha van egy Canon rendszerünk és bővíteni szeretnénk, nem muszáj 160ezer Forintos tételben gondolkodni. Az YN-E3-RT kioldóban egyébként még AF segédfény is került, ami a Canon hasonló szerkezetében nincs, illetve kap még USB aljzatot is a firmware frissítéshez.

Nyilván ezek még nem a hivatalos fotók, de a Yongnuo vezető fejlesztője posztolta ki őket a neten. Először a vezérlő érkezik majd a piacra, és nem sokra rá a vakut is megvásárolhatjuk.

A fenti rendszer nyilván nem lesz kompatibilis a Yongnuo régi YN-622 nevű TTL-vezérlő rendszerével, de azok se búsuljanak, akik ilyet használnak, ugyanis nekik fog érkezni az YN-622TX kioldó, mely szintén saját LCD-vel és vezérlőgombokkal rendelkezik, így könnyebb lesz kezelni, illetve az alábbi fotó tanúsága alapján kompatibilis lesz a korábbi YN-622 kioldókkal, amiket vevőegységként használhatunk majd.

 

A kép alapján még az egyes vakucsoportok zoomállását is lehet állítani majd, továbbá képes lesz a vegyes vezérlésre is (egyidejűleg egyes csoportok TTL-ben, mások Manuálban működnek). Fura azonban, hogy rögtön a Nikon verzió jelent meg a képeken, ami általában mindig később szokott megjelenni Yongnuo-éknál. Lehet, hogy a canonosoknak szánják az YN-E3-RT+YN600EX-RT kombinációt, a nikonosokat pedig az YN-622-TX-el kárpótolják?

Egyelőre nem tudni semmi többet, várjuk a hivatalos bejelentést, mindenesetre ígéretes cuccok, annyi szent!

Toldi Miklós is a Mikrosatnál vásárol?

Tudom, hogy ez a bajuszos poénkodás már lerágott csont, de gondoltam egy kis “útmutató” nem árt hétvégére ;-).5.-én szonbaton (sőt a Photoexpo hétvégéjét kivéve minden szombaton) várunk szeretettel a Vezér út 106.-ban, 9-12-ig!Ha Te nem is tudsz jönni (tudom, a zoknisfiók…) oszd meg kérlek a Facebookon, Google+ on, vagy a vaku.hu blogon!

Fénysuli – 5. rész: Meleg lámpák

Folytatjuk a Fénysulit, mostani számunkban a folyamatos fényű lámpákról lesz szó, ami sok profi fotós nagy kedvence, és a videósok egyetlen mesterséges világítási eszköze. Sokan mondják, hogy a fotósok azért szeretik az állandó fényt, mert látják a világítás eredményét. Mitöbb, néhányan azt is állítják, hogy az ilyen fotósok azért szeretik a folyamatos fényt, mert vakufénnyel nem tudnak fotózni. Ez azonban nem mindig van így. A legprofibb, folyamatos fénnyel dolgozó fotósoktól nem ritkán hallani, hogy szerintük a folyamatos fényű lámpáknak (ezen belül is a hagyományos, filmes világból származó lámpáknak) sokkal szebb, sokkal minőségibb fényük van, mint a vakuknak. Van is benne igazság, bár néha kicsit azért vájtszeműnek kell lenni ahhoz, hogy ezt észrevegyük egy képen. Ellenben a vetett árnyék rendszerint árulkodik. Most hirtelen a múltkori Aurora Firefly teszt jutott eszembe a bábuval. Nézzétek csak az árnyékokat! A rendszervakus felsős sor még istenes, de az alsó sornál a stúdióvakus vetett árnyéknál mintha minden képen dupla árnyékot vetne a bábu:

Egy Fresnel-reflektor által keltett árnyéknál ilyen például nem fordul elő. Többek közt ezért esküsznek a legprofibbak a reflektorokra vakuk helyett. Azon belül is a halogén izzós reflektorokra, ugyanis a napsütésen kívül még mindig a halogén izzók fénye a legegyenletesebb színspektrumú, ellentétben az alább látható cikk-cakkos kompakt fénycsővel, és a valamivel jobb LEDdel. Ez azt mutatja meg, hogy az általuk kibocsájtott fény milyen színekből tevődik össze. Ugyanis az egy dolog, hogy mi a szemünkkel azt fehérnek vagy épp sárgásnak látjuk…

Napfény, LED, halogénizzó és kompakt fénycső színspektruma (Forrás: hoveyelectric.com)

Persze mindennek vannak hátrányai, nem is kicsik, emiatt fordulhat elő, hogy néha még ezeket a profikat is vakuval látjuk dolgozni. Menjünk szépen sorjában:

Meleg lámpák

(nem, nem homoszexuális refikről beszélünk, hanem azokról, amik megégetik a kezed. Angolul picit jobban hangzik: hot lights)

Kezdjük az ősi, Edison-féle technológiával, hiszen ez már több mint másfél évszázada a fotósok szolgálatában áll. Először Julia Margaret Cameron, majd pár évre rá Nadar kezdett el komolyabban műfényt használni a fotográfiához.

A meleg lámpákról tudjuk ugye, hogy a rendelkezésre álló energia egy részét fényként, egy részét hőként adják le. A fényük rendszerint 3200-5600 Kelvin színhőmérséklet közötti, ennél magasabb nem sűrűn, alacsonyabb viszont lehet. Mivel az energia jórészét hőként adják le, ezért nem túl hatékonyan hasznosítják az energiát, és hát mondjuk ki, sok esetben műtermi fűtésre is alkalmasak. A fentiek miatt a fotográfiában (és videózásban is) leginkább használható teljesítmény kb 300, de inkább 600 Wattnál kezdődik, innen megyünk fölfelé, úgymint 1000W, 2000W, 5000W, 10kW, 20kW. A 5-10kW-tól föfelé már komoly filmes kategóriájú lámpákról beszélünk, a 10-20kW-os reflektorok például már ipari áramról működnek, legjobb tudomásom szerint az 5000 Wattos halogén az, ami még 220V-os. Csak érzékeltetés gyanánt: ha egy szobába ablakon keresztül szeretnénk bevilágítani nappal, mintha a nap sütne be, minimum 2000W, de inkább 5000W-os reflektorra lesz szükségünk, hogy elérjük a hatást. Ha külső helyszínen dolgozunk, akkor ezeknél lámpáknál bizony nem elég holmi inverter, ide kőkeményen berregő, motoros generátorok kellenek. Meg markos legények, és masszív, gurulós állványok, mert ezek a lámpák bizony nem kicsik, de legalább nagyon nehezek.

12/18.000W-os ARRI reflektorok (Forrás: cinegear.biz)

Mindezek miatt további jellemzőjük, hogy borzasztó drága a működtetésük, sokat fogyasztanak, mitöbb az izzó egy vagyonba kerül beléjük, és ha mindez nem elegendő, akkor elmondom, hogy ezek az izzók nagyon érzékenyek is. A ki-be kapcsolgatást nem nagyon szeretik (alapvetően 4 órás minimális működési időtartamra tervezik őket), és kikapcsolás után hagyni kell kihűlni, addig nem javallott mozgatni őket, mert egy erősebb behatásra könnyen elszakadhat az izzószál bennük. Bekapcsolásnál is várni kell, míg bemelegednek, mert akkor érik el a normál, üzemi színhőmérsékletüket.

Azt mondtam már, hogy hőt termelnek? 😀 Nem győzöm hangsúlyozni… A nagy fogyasztás mellett ez a másik dolog, ami miatt kényelmetlen a használatuk. Egy kisebb stúdiót pikk-pakk felfűtenek, még a kisebb 600-1000W-os refik is, ami nyáron elég kellemetlen tud lenni, továbbá ha felmelegedtek már macerás a mozgatásuk. Nyilván a profibb gyártók próbálják megoldani a hőelvezetést, így hozzájuk lehet érni, de tegye fel a kezét az a régi motoros fotós, aki még nem égette meg magát reflektorral, vagy akinek a modellje, stábja, megbízója ne panaszkodott volna még arra, hogy milyen büdös lett a helyiségben, amikor egy hosszabb állás után bekapcsolták a lámpákat (ráég a por, aminek jellegzetes szaga van).

Na ezért van az, hogy a fent említett profik néha mégis inkább vakut használnak pl. külső helyszínen.

Izzótípus szerint

Hagyományos halogén lámpák

Ezek a klasszikus 3200 Kelvin színhőmérsékletű reflektorok. A “háztáji” izzóknál erősebb a fényük, többet is fogyasztanak, viszont jól bírják a strapát, a hosszú távú működtetést, magyarul hosszabb az élettartamuk. A fényerejüket rendszerint nem lehet szabályozni (nem dimmerelhetők), ugyanis ha csökkentjük az üzemi feszültséget, a fényük nem csak gyengébb lesz, de sárgább is, így felborul a színegyensúly. Ehelyett inkább a tárgytól/alanytól való távolsággal, vagy hőálló szürkefólia használatával szokás játszani.

HMI, avagy fémhalogén lámpák

A hagyományos halogén izzók egy továbbfejlesztett változata a HMI izzó. Tulajdonságaiban lényegében megegyezik a normál halogénnel, előnyeként leginkább a napfény-balansz színét szokás emlegetni, vagyis ez a típusú izzó kb 5600 Kelvin színhőmérséklettel világít, ellentétben a normál halogén 3200 Kelvinével, így könnyedén keverhető napfénnyel (míg a normál halogén reflektorokat ilyenkor színfóliázni szokták).

Reflektortípus szerint

Hagyományos tükrös reflektorok

A legegyszerűbb reflektorokat a zseblámpákból már jól ismert tükrös rendszerrel gyártják, ez gyűjti össze a fényüket egy pontba. Jó esetben fókuszálhatók, amit a tükör vagy az izzó mozgatásával lehet elérni. A legtöbb lámpára szerelnek fényterelő lapokat, amivel szabályozni tudjuk hová jusson fény és hová ne.

Hagyományos fókuszálható, állandó fényű lámpa fényterelőkkel

Fresnel reflektorok

Csak a pontosság kedvéért, ejtsd: “freznel” vagy esetleg angolul “fréynel” nagyon rövid “j”-vel a közepén, már-már “frénelnek” ejtik. L-betűvel a végén, tehát nem “frezner”, ahogy sokan mondják.
Ez az egyik legnépszerűbb reflektortípus. Odáig ez is stimmel, hogy van benne egy izzó, mögötte pedig egy tükör, aminek a mozgatásával fókuszálni lehet a fényét. Amivel többet tud ez, mint a hagyományos reflektorok, az az izzó elé helyezett ún. Fresnel üveg, ami hasonló nevű feltalálójáról kapta a nevét. A Fresnel üveg célja, hogy a beeső fényt koncentrálja, ezáltal sokkal hatékonyabb, mint egy sima üveg. Eredendően világítótornyokhoz találták ki, de ma már nem csak a fotó/videó reflektorokban találjuk meg, hanem írásvetítők üvegén és napenergiát hasznosító rendszereknél is.

Balra a Fresnel lencse, jobbra a szférikus lencse (Forrás: Wikipedia)

Fresnel lencse működése (Forrás: Wikipedia)

Azon túl, hogy jobban hasznosítja a reflektor fényét, van még egy áldásos tulajdonsága, ami miatt fotósok, videósok nagyon szeretik, ez pedig az alább látható fénye:

Fresnel-fény (Forrás: Profoto)

Láthatjuk milyen szépen, egyenletesen fogy a fény a fénykör közepétől a szélei felé. Ez elég sok világítási trükkre ad lehetőséget.

A világ egyik legnépszerűbb Fresnel-refi gyártója az amerikai német ARRI, szinte minden filmforgatáson ilyen lámpákat találni (ld itt lent, ld fent, harmadik kép a cikkben), 600W-tól 18.000W-ig készítenek lámpákat. Masszívak, kibírják az esőt és jó drágák. Persze a kínaiak lekoppintották már a konstrukciót, de láttam már olyan utánzatot, ahol a kínai épp a lényegre nem figyelt: a fent látható, oldalirányba szépen elfogyó fénybe beletört a fényterelő lapkák foglalata, leárnyékolva a fénykör széleit. Ejnye-bejnye…

Fresnel lencsés reflektor fényterelőkkel

Fényformálás

Ezekre a lámpákra nem igazán gyártanak fényformálókat, egyrészt a méretük, másrészt a brutális hőtermelés miatt. Ha lágyítani akarják a fényüket, pausz- vagy vászonkeretet helyeznek eléjük, amiből létezik különféle vastagságú, attól függően, mennyire szeretnénk lágyítani. Ez tovább bonyolítja a használatukat, mivel ezek a keretek rendszerint nem összehajthatók (vagy ha mégis, szerelni kell őket), így nagy helyet foglalnak, korlátozottan sérülékenyek, továbbá plusz egy (két) állvány kell hozzájuk.

Ha színezni akarjuk a refijeinket, akkor hőálló színfóliát kell használnunk, amit rendszerint a fényterelő lapkára szokás csíptetni. Facsipesszel, mert a műanyag leolvad, a fém meg leégeti az ujjunkat, ha le akarjuk venni. 🙂

“Napfény” a szobában (Forrás: humidbeings.com)

Kezditek már kapiskálni, miért olyan nagy költségvetésű egy filmforgatás? 🙂

A következő fénysuliban a hideg lámpákat vesszük górcső alá.

Hétvégi programok

Remélem, még nem kötelezted el magad hétvégi programjaiddal kapcsolatban… Ha mégis, akkor keress valami kifogást, (pl. a zoknisfiókodban kell rendet tenned, vagy tengeribeteg lett az aranyhörcsögöd…) Október 12.-én és 13.-án (szombat és vasárnap) találkozzunk a Photoexpon  a Lurdy házban! 5.-én szonbaton (sőt a Photoexpo hétvégéjét kivéve minden szombaton) pedig várunk szeretettel a Vezér út 106.-ban, 9-12-ig!

Akciós ajánlatok kidolgozása folyamatban…
Te milyen akciós ajánlatot szeretnél?
Oszd meg velünk a Facebookon, Google+ on, vagy itt a vaku.hu blogon!

Teszt: Yongnuo YN510EX vaku Canonhoz és Nikonhoz

A Yongnuo egyik legutóbbi villanója fura egy szerzet. Néhányan talán nem is értik mire jó pontosan, vagy hogy miért alkotta meg a Yongnuo úgy, ahogy.

Ugyanis a Yongnuo YN510EX gépen használva manuális vaku, optikai wireless (vezetéknélküli) módban használva pedig lehet TTL (Canon és Nikon egyaránt) és manuális is. Vagyis a vakuban van TTL automatika, de mivel a talpa középérintkezős, így azt csak távvezérlés módban tudjuk kihasználni. Magyarán ez egy butított talpú YN500EX, vagy egy kisebb teljesítményű és kisebb méretű vázba helyezett YN560EX. Mindegy hogyan nevezzük, első blikkre fura szerzet, pedig nem az.

A legfontosabb tulajdonsága a teljes értékű TTL Yongnuo YN500EX-hez képest az, hogy 14ezer forinttal olcsóbb. Emiatt, ha valakinek már van egy kiépített TTL rendszere és szeretne beiktatni egy slave vakut, vagy épp most szeretne kiépíteni egy ilyen rendszert egy irányítóval (vaku vagy TTL-vezérlő) és több slave vakuval, akkor ez a legolcsóbb megoldás. Ugyanis minek venni több teljes értékű TTL vakut, ha azokból legjobb esetben is csak egyet használunk a gépvázon, a többi örök életében állványon lesz, és vezeték nélkül vezéreljük, magyarán a “vázon-TTL” funkciót soha nem használjuk ki?

Nézzünk egy 4 vakus példát, 1 irányító vaku a gépvázon, 3 slave vaku állványon:

  1. A Yongnuo kínálatából csak az YN-568EXII képes Master/Commander, vagyis irányító funkcióra. Ebből kell tehát 1 db, ami 56.500 Ft. Ha ebből szerzünk be 4db-ot, az 226.000 Ft.
  2. Ha az olcsóbbik, de hasonló megoldást keressük, akkor veszünk 1db YN-568EXII-t és 3db YN-500EX-et, ami így összesen 194.200 Ft. Viszont az YN-500EX-eket így sosem használjuk gépvázon, vagyis többet tudnak, mint amit kihasználunk.
  3. Itt jön a képbe a legolcsóbb verzió, ha veszünk 1db YN-568EXII irányítónak, és 3db YN-510EX-et slave-nek, ez összesen 152.200 Ft és ugyanúgy tudjuk a wireless TTL funkciót használni, mint az előző kettő verziónál, csak épp megspóroltunk egy rakás pénzt.
  4. Ha még olcsóbb megoldást keresünk, és nincs szükségünk TTL vakura a gépvázon, akkor egy Yongnuo ST-E2 kioldóval tudjuk párosítani az 510EX-eket. Előbbi itthon kb 38.000 Ft, így összesen 133.700 Ft-nál járunk, közel százezer forintot megspórolva az első verzióhoz képest.
  5. Ha mindezt eredeti Canon termékekkel szeretnénk kivitelezni, akkor használt Canon 580EXII és 430EXII kombinációkkal kb 230-300.000 Ft lenne, ha nem akarunk használt terméket venni, akkor az 580EXII helyett 600EX-RT-t kell vennünk, így 385.000 Ft a végeredmény. Nikonnál is nyilván hasonló a helyzet SB-910-eket és SB-700-akat használva. Annyi az előnye a gyári rendszereknek, hogy időjárásálló kivitelűek, míg a Yongnuo termékek nem.

Láthatjuk, hogy nem olyan rossz biznisz ez: a gyári 4 vakus megoldás árából 8 vakus Yongnuo szettet tudunk kivitelezni, amivel már gigászi fotonháborúba is elindulhatunk. 🙂

Node lássuk mit tud ez a Yongnuo YN-510EX?

Küllemre, felépítésre teljesen megegyezik az YN-500EX-el. Ha nagyon be akarnánk sorolni a gyári márkák termékpalettájába (mármint összehasonlítás gyanánt), akkor a Yongnuo YN500EX kb egy kategória a Canon 430EXII-vel és a Nikon SB-700-zal, a Yongnuo YN568EXII pedig hellyel közzel megegyezik a Canon 580EXII-vel és a Nikon SB-900-zal. Nyilván ez durva hasonlat, de nagyjából így lehet bekategorizálni. Ennek megfelelően gondoljunk arra, hogy az 510EX egy kategória az 500EX-el, csak épp kivették belőle a vázon használható TTL funkciót.

Más dolgokban viszont fejlettebb, de erről mindjárt szólunk. Előtte azonban az építési minőségről beszélnék, ami a Yongnuotól már jól megszokott igényes kivitel, és talán egy hangyányival marad el csak a Canon és Nikon vakuk minőségétől. Összeszerelésben nem, inkább csak anyaghasználatban, de ez is alig érzékelhető. A műanyagok rendben vannak, a gombok határozottan, precízen működnek, nem lötyögnek, nem kell körömmel nyomkodni őket, az akkufedél is jól kivitelezett konstrukció. Az oldalán egy szem PC-szinkroncsatlakozót találunk, külső elemtartóra nem tudjuk kötni a masinát.

A vakufejen nincs fejrögzítő gomb itt sem, ahogy a többi Yongnuo vakunál sem, ellenben határozottan feszesen működik. A vakupapucs szorítója “hagyományos” tekerős változat, ami kevésbé kifinomult megoldás, mint a nagy gyártók rögzítői.

A vakufej jobbra 90 fokban, balra 180 fokban forog (kifejtettem már többször mennyire utálom ezt, pont a portrémarkolatos “hátrafelé”-90 fok hiányzik, de ez nem Yongnuo betegség, más márkáknál is ezt hagyják ki), felfelé 90 fokban fordítható, közelre fotózáshoz lefelé 7 fokot billen. Van benne természetesen kihúzható fényvisszaverő lapka és nagylátószögű diffúzor is.

A zoomfej 24-105mm között állítható manuálisan (mármint gombnyomásra, de egyébként motoros, jó hangos zoommotorral). Egyik fejlődés például a Yongnuo 500EX-hez képest, hogy míg utóbbinál csak egy gombot nyomogatva tudunk körkörösen lépekedni a zoomállások között, addig az 510EX-nél, amennyiben olyan funkción áll a vakunk, ahol a CH gombnak egyébként nem lenne funkciója, ekkor ezzel tudjuk a zoomállást lefelé, a ZOOM gombbal pedig felfelé állítani. Ha wireless TTL módban áll a vakunk és a CH gombbal kell állítanunk a kommunikációs csatornát, ekkor a zoomot csak a ZOOM gombbal lehet vezérelni az 500EX-nél már megismert körkörös módon.

105mm-es zoomállásban a Yongnuo 510EX kulcsszáma 53, ez azonban a gyári kulcsszám, a valós rendszerint kevéssel ugyan, de kisebb szokott lenni a kínai vakuknál. Ami a szabályozást illeti 1/3 fényértékenként tudjuk állítani a vaku erejét, azonban a legkisebb érték 1/64, szemben a komolyabb vakuk 1/128-ad értékével. Magas ISO érték és fényerős objektív használatakor ez problémát jelenthet, de könnyedén kiküszöbölhetjük egy szürkefóliával.

Középérintkezős vakutalp

Slave üzemmódból négyfajta áll rendelkezésre a Yongnuo YN-510EX-nél: Canon Slave, Nikon Slave, Slave 1, Slave 2, és ez az egyik legnagyobb fegyverténye. Mivel ez a vaku középérintkezős, így a talp nem szabja meg nekünk, hogy Canon vagy Nikon rendszerbe illesztjük-e, vezetéknélküli vezérlés esetén pedig kommunikál a Canon és a Nikon rendszerével egyaránt. Emiatt egyfajta létezik belőle, amit bátran beilleszthetünk meglévő Canon, Nikon vagy Yongnuo rendszerbe, elég csak egy gombnyomással átállítani Canonról Nikon TTL-re vagy vissza, vagy épp manuális slave-re, amiből szintén kétféle áll rendelkezésre: fényre azonnal elvillanó, vagy mérővillanást figyelmen kívül hagyó mód.

Úgy en bloc javult a kezelhetősége, felhasználóbarátsága a vakunak az 500EX-hez képest. Nyilván ez betudható a kevesebb elérhető funkciónak is, de míg az 500-asnál többféle gombkombinációt kell megjegyeznünk a működtetéshez, addig az 510-es vakunál a wireless A-B-C csoportbeállítást leszámítva mindent dedikált gombbal tudunk irányítani egy nyomással (csoportbeállítás is csak két gombos és egyértelműen jelölik a gombsoron). Nekem volt már rá példa, hogy egy esküvő közepén a tánctérre letett 500EX-et szerettem volna átállítani hamar Slave 1 módra, és az volt a szerencsém, hogy az első gyakorlatilag vak próbálkozásra sikerült. Ha nem ment volna, valószínűleg perceket szüttyögtem volna, mire kikísérletezem, hogy milyen gombkombinációt kell hányszor megnyomni, hogy átállítsam, még a mai napig nem tudom fejből, miután ritkán használom.

Van még egy dolog, ez pedig az LCD kijelző. A háttérvilágítás színe picit más, világosabb sárga, mint az 500EX-é, ami a bajom néhány LCD-s Yongnuoval, az a betekintési szög. A manuális YN-560II vakum például ha állványon van magasan, nem lehet látni a kijelzőn a számokat. Tesztünk alanya, az YN-510EX is művel hasonlókat, talán valamivel jobb, de érdekes, hogy a háttérvilágítást bekapcsolva sokkal rosszabb a betekintési szög, mint nélküle.

Még néhány kötelező adat így a végére: a Yongnuo YN510EX feltöltési ideje max 3 másodperc, ha nem használjuk energiatakarékos üzemmódba lép át, ezt azonban kikapcsolhatjuk ha akarjuk. A vezetéknélküli vezérlés kültérben kb 15 méterig működik megbízhatóan, beltérben függ a körülményektől. Ezúttal is kapunk hangjelzést, vagyis a vaku csipog ha villant, csipog ha feltöltött, csipog ha lemerülőben vannak az elemek, ám ezt a funkciót is kikapcsolhatjuk, ha nem akarunk zavarni csendesebb helyeken. A vaku megjegyzi az aktuális beállításokat, így ki-bekapcsolás vagy akkucsere esetén úgy marad ahogy hagytuk. Wireless módban képes modellfény funkcióra, HSS gyorsszinkront azonban nem tud.

Összegezve tehát ismét egy minőségi de kedvező árú termékről beszélünk, ami jó kis társ lehet, ha infrajel alapú, vezetéknélküli TTL rendszert szeretnénk építeni. Ezt a vakut ugyanúgy lehet vezérelni egy irányító rendszervaku, beépített vaku, vagy infrás TTL-kioldó segítségével, mint bármelyik más TTL-slave vakut. Az ára viszont mind közül a legolcsóbb, 31.900 Ft a Mikrosatnál.

Canon TTL vezérlés gépvázról

Teszt: Induro BHL2 gömbfej

Mai tesztünkben az Induro egyik top-kategóriás gömbfejét vesszük górcső alá. Ennél már csak egy nagyobb, komolyabb, drágább gömbfej található az Induro kínálatában, az összes többi alatta van.

A BHL kezdetű szériaszám a Ball-Head Low profile szavakból tevődik össze, ami annyit tesz, hogy ezek a gömbfejek viszonylag alacsony profilúak, emiatt stabilabban tartják a felszerelést, és nagyobb a teherbírásuk az átlagosnál.

A BHL2 önmagában kb fél kilogram, de 30kg-ot képes tartani, amit azt hiszem már nem sok fotós használ ki, de ha mégis kevés lenne, ott van a BHL3 a maga 40kg-os terhelhetőségével. Csak a miheztartás végett: egy Canon 1DX vagy Nikon D4 1,3kg önmagában. Ha ezekre rácsatolunk egy 800mm-es nagytelét az plusz 4,5kg tehát együttesen nem érik el a 6kg-ot! Igaz becsapós, mert pl. Canonéknál nem a 800-as tele a legnehezebb, hanem a régi 400/2.8, de az is csak 5,6kg, tehát vázzal együtt nincs 7kg, ami meg se kottyan egy 30kg-os terhelhetőségű fejnek. Egyébként az Induro állványai sem különbek, a komolyabb típusok 10-15-20kg terhelhetőségűek.

Összességében jó benyomást tett rám a BHL2, jómagam is gömbfejet használok az állványomon, ráadásul elég jófajtát, így kritikus szemmel nézem a versenytársakat.

Az Induro BHL2 szokásosan jó építési minőségű, érződik, hogy van benne anyag, a kezelőszervei is fémből vannak és precízen működnek. A gömbfej gyorscseretalpa mellett kapunk egy vízmértéket is, arra az esetre ha precíz beállítást szeretnénk.

Az egész cucc lelke, maga a gömb nagy méretű, ez elengedhetetlen a stabilitáshoz és a finom mozgatáshoz. Minél nagyobb annál jobb, az enyémben már-már teniszlabda méretű van, de a BHL2-ben is kb golflabda méretű a golyó, ami több mint megfelelő. Ugyanígy a szorítócsavar is enyhén szólva túlméretezett, de ez csak a használatát könnyíti meg, nagyon finoman lehet vele adagolni a szorítóerőt. A közepén egy bordázott tárcsát találunk, amit ujjbeggyel lehet forgatni, ez szabályozza a súrlódást, vagyis azt, hogy a gömbszorító csavar mennyire legyen feszes, hatékony. Gyakorlatilag ezzel lehet a gömbfejet összelőni a használt felszerelés súlyával: nagy tömegű cucc esetén szorítunk rajta, kisebb tömegűnél lazítunk. Ügyes megoldás, hogy ezt beleintegrálták a szorítócsavarba, így nem kellett plusz egy “tekerőt” applikálni a fejre, mint más márkáknál.

Ezen kívül két szorítót találunk még a BHL2-n, az egyik értelemszerűen a vízszintes forgatást szabályozza, ami természetesen skálázott, a másik pedig az Arca-Swiss konstruckiójú gyorscseretalp rögzítését oldja meg.

Utóbbiról érdemes két szót ejteni, ugyanis szintén ügyes megoldással bír, épp azt tudja, amit a múltkori Gimbal fejnél hiányoltam. Beszorított, rögzített gyorscseretalp esetén ugyanis ha ezt a szorítócsavart kitekerjük koppanásig, a cseretalp nem old ki csak meglazul, így csúsztatni tudjuk, beállítva ezzel az obi+gép tömegközéppontját. A “cajgot” viszont így levenni az állványról nem lehet, csak úgy, ha a szorítócsavart meghúzzuk és úgy tekerjük tovább. Erre a tekerőn lévő felirat is figyelmeztet, hozzátéve, hogy kioldáskor tartsuk a kamerát. Biztonsági szempontból ez kiváló megoldás, ugyanis elkerülhető, hogy véletlenül kioldjuk a felszerelést és az a földön kössön ki.

Ez a szorítócsavar viszont 90 fokos döntéskor (portréállás) nekiütközik az állvány korongjának. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha 180 fokban elforgatjuk a gépet (hogy a szorítócsavar felfelé álljon). Nem túl szerencsés megoldás, de egy idő után bele lehet szokni. Nyilván ez függ attól is, hogy mekkora a fejnek kialakított korong az állványunkon.

Nem maradhat ki a gyorscseretalp gépre rögzítése itt sem, megígértem, hogy minden Induro-fej tesztben leírom, hogy nincs a talp csavarján kézzel megfogható fogantyú, annak szorításához eszköz kell. Én az előző cikkben azt javasoltam, hogy vegyünk a postán egy rolni 5Ft-ost és szórjuk szét a fotóstáskában, kocsiban stb. Erre a Mikrosatnál felhívták a figyelmemet, hogy a fejek dobozában található egy imbuszkulcs, ami arra való, hogy a talpat rögzítsük a gépvázra. Nagyon kedves gesztus az Indurotól, hogy ad nekünk egy 4-es imbuszt arra az esetre, ha nem lenne érme nálunk, de jobb lenne inkább egy kihajtható-becsukható fület eszkábálni a csavarra, hogy egyik se kelljen.

Összességében tehát ajánlott az Induro BHL2 fej, sajnos nem a legolcsóbb fajta, jelenleg 58.900 Ft, de ezért a pénzért jó minőséget, elnyűhetetlen kivitelt és extrém teherbírást kapunk, csupán csak néhány kényelmetlenséggel.

Vigyázat! Hamis Canon 580EXII-k a piacon

Felröppent a hír a neten, hogy hamis Canon vakukat árusít egy kínai cég az eBayen. A céget azóta már letiltották, de nincs rá garancia, hogy más néven nem kerül elő újra.

Az általuk árusított 580EXII klónok megtévesztésig hasonlítanak az eredetire, külsőleg nézve csak szakértő szemek tudják a ráprintelt felirat alapján megmondani, hogy nem eredeti. A legárulkodóbb dolog velük kapcsolatban az, hogy nincs bennük HSS gyorsszinkron funkció (persze a gombja megvan), de ezt csak akkor lehet kideríteni, ha kipróbáljuk.

Ennek az az oka, hogy van néhány kínai gyártó, aki olcsón kínál más gyártóknak általános TTL szoftvert, ennek köszönhető, hogy manapság elszaporodtak a különféle gyártmányú, kínai TTL vakuk. Nincs is ezzel különösebb probléma, amíg nem megtévesztésre használják fel. Ezekben az átlalános TTL szoftverekben nincs HSS funkció, így vélhetőleg ilyen került a kamu-Canon vakukba is.

A Yongnuo és a Phottix saját szoftvert készített, ezek megbízhatóbbak és folyamatosan fejlesztik őket, ellentétben az általános kínai TTL szoftverrel.

Érdemes tudni, hogy a Canon 580EXII vakut a Canon már nem gyártja, ugyan egyes kereskedőknél még lehet készleten pár darab, de azon eBayes eladók, akik nagy mennyiségű, új készlettel büszkélkednek, eleve gyanúsak. Javasoljuk inkább a hazai szaküzleteket, az a tuti! 🙂

Teszt: Induro GHB1 Gimbal állványfej

Néhányan talán nem tudjátok, mi az a Gimbal állványfej. Hát nem pont ez. 😀 Na jó csak vicceltem, az Induro GHB1 is Gimbal típusú fej, de nem a “legklasszikusabb” fajta.

Induro GHB1 Gimbal állványfej

Minden Gimbal fejnek az a lényege, hogy a nagy méretű teleobjektíveket (és persze a rájuk csatolt gépvázat) mindig a tömegközépontjukban tartják, bármilyen állásban is használjuk ezeket. Ellentétben a gömbfejekkel, amelyeken a nagytele csak addig áll stabilan, amíg függőlegesen, középen tartjuk. Amint elbillentjük az egyik oldalra, győz a gravitáció és oda a finom precíz mozgatás. Erre jelent a 3D fejeknél kevésbé kötött megoldást a Gimbal fej, mely a természetfotósok, sportfotósok barátja elsősorban. Mivel az obi+kamera kombó szinte lebeg az ember kezében, nagyon könnyű vele a gyors mozgásokat lekövetni.

Az Induro kínálatában (meg rendszerint másokéban is) háromféle Gimbal fejet találhatunk. Az egyik típus két gyorscseretalppal bír, és a már meglévő gömbfejünkhöz csatlakoztathatjuk, oldalra kibillentve azt. Ez a legolcsóbb verzió (GHBA). A családban a középső helyen helyezkedik el jelenlegi tesztalanyunk (GHB1), ennek már saját talpa és csavarmenete van, így teljes értékű állványfejről beszélhetünk. A legdrágább, legkomolyabb Gimbal fejen nem a karra van felerősítve oldalt az objektív, hanem, egy vízszintes sínen hintázik (GHB2, igazából ez a klasszikus Gimbal fej a saját értelmezésemben).

Induro Gimbal fejek

A három verzió nem csak kényelmi, vagy funkcionális szempontokat takar, hanem terhelhetőséget is. A GHBA-t 300mm-es objektívekig ajánlják, a GHB1-et 500mm-ig, a GHB2-t 800mm-ig (és nagyjából ez a helyzet más gyártók Gimbal fejei esetében is).

Induro Gimbal fej Induro AT313 állványon

A jelenleg tesztelt Induro GHB1 tehát egy középkategóriás fej, a képek kedvéért most nem vettem egy 500-as telét a sarki boltban, ezt nézzétek el nekem. Helyette felcsavartam a legnagyobb obimat, egy 70-200/2.8-at, még a napellenzőt is ráraktam, hogy méltó módon nagynak tűnjön egy Gimbal fejhez. 🙂
Érdekes módon egyébként ezeknél a fejeknél a gyártó nem ad meg terhelhetőséget, cserébe gyújtótávolságban szabja meg a használható felszerelés méretét.

Az Induro termékekhez hűen összeszerelés és anyagminőség tekintetében nem lehet panaszunk. Masszív fém és magnézium ötvözet a kar, és persze fémből vannak a szorítók és a gyorscseretalp is. Minden szorító kar olajozottan, precízen működik, egyszerűen és hatékonyan “adagolható” a szorítóerejük. A forgatások is finomak minden irányba.

Nekem kicsit furcsa volt elsőre, hogy oldalról kell felfogatni az objektívet, de végülis mindent tudunk így is állítani, ha saját állványgyűrűvel rendelkező telét használunk. A felső szorítókar szabályozza a függőleges billentést, az alsó kar pedig a vízszintes forgatást. Az objetkív állványgyűrűjét lazítva pedig a tengely körüli forgatást végezhetjük el, így gyakorlatilag nem lehet akadály. Ha azonban kisebb objektívvel helyezünk fel egy gépvázat, így közvetlenül a vázat rögzítve a karra, oldalirányba billenteni nem tudunk.

A fej ára 68.900 Ft, ehhez az összeghez viszonyítva ellenben felfedeztem néhány hiányosságot. Közel 70ezer forint egy állványfejért már prémiumkategória..igencsak. A GHB2 típusú fej pedig már közelít a 100ezerhez, de az alábbi hibák jórésze gyanítom a nagytesót is érintik.

Az érmével működtethető szorítócsavar

Az első – amit minden Induro fejnél elmondok – az a gyorscseretalp csavarja, amellyel a gépvázhoz, állványgyűrűhoz rögzítjük. Ha Induro fejet vesztek, vegytek mellé egy rolni 5 Forintost is a postán, és szórjátok szét mindenhová: fotóstáskába, zsebbe, kocsiba, bárhová. Ugyanis, ha az Induro cseretalpat fel akarjuk applikálni a fényképezőgépünkre, kell hozzá egy érme, máskülönben nem tudjuk rendesen megszorítani. 3000 Forintos kínai kompakt állványok jellemzője, nem értem miért ezt kapjuk 70ezerért is, ugyanez volt a bajom a PHQ5 fejnél és gömbfejeknél is.

A kibillenthető gyorscseretalp (Arca-Swiss kostrukció)

A második a biztonság – értsd felszerelésbiztonság – kérdése. Az egyik, hogy a gyorscseretalpat egy csavarral tudjuk rögzíteni a fejhez (Arca-Swiss konstrukció, ld fenti kép), amelyet ha csak meglazítunk, a talplat síkban tudjuk tologatni (könnyebb így beállítani az obi tömegközéppontját)…szerencsére ütközésig, tehát oldalirányba nem tud kicsúszni véletlenül. Viszont ha a csavart túlságosan meglazítjuk, a talp ki tud billenni a foglalatból, és nincs semmiféle biztosítás ez ellen (ellenben például a szintén Induro, de olcsóbb kategóriás gömbfejeknél, ahol csak lazítani tudjuk a cseretalp csavarját, ha el akarjuk távolítani, a csavart ki kell húzni és úgy tudjuk tovább tekerni, ami kioldja a talpat a foglalatból).

A talp csúsztatásával állítható be a tömegközéppont. A végpontokon megakad, nem csúszik ki.

Nincs továbbá csillapítás a fejben, így egy komolyabb tele kilazításkor viszonylag hirtelen billenhet az egész cucc, ha nem tartjuk határozottan. Nyilván ennek kisebb az esélye, ha szépen beállítottuk a tömegközéppontot, és a fentebb említett finoman adagolható szorítókar-erő is némileg csökkenti a véletlen baleset esélyét. Ugyanígy nincs határoló a mozgatásban sem, vagyis ha az obi megbillen, vagy épp kézzel túl sokáig billentjük (pl. lekövetünk egy madarat, amint leszáll), akkor csak a tubus állítja meg, amint nekiütközik az állványfej peremének (ld. lenti kép).

Mindkét irányba döntve a cuccot az objektív vagy a gépváz ütközik bele elsőként az állványfej peremébe. Óvatosan bánjunk vele, ne a telét használjuk bumpernek.

Szóval ez egy masszív állványfej középkategóriás áron, de spártai felszereltséggel és funkcionalitással. Nem érezni rajta a minőségi “mindenre figyeltünk” gyártói hozzáállást, ami például az Induro 5D fejeket, vagy épp más gyártók csúcskategóriás fejeit jellemzi.

A webshopban itt találjátok meg az Induro GHB1 Gimbal fejet.

Hamarosan bemutatják a Phottix Mitros+ vakut

…de egyelőre rejtély, hogy mit jelent a “+” utótag a névben. Valami extra fícsör lesz benne ez tuti, ugyanis a Mitros önmagában már egy teljeskörű tudással felvértezett TTL rendszervaku Canon és Nikon vázakhoz, tudásban megegyezik a jóval drágább SB-910-zel és 580EXII-vel.

Az október 3-án bejelentésre kerülő Mitros+ ezen felül fog tudni valami extra dolgot, de egyelőre nem árulták el mi az. Jó eséllyel azonban a Canon 600EX-RT vakuhoz hasonlóan bele fog kerülni a rádiós TTL vezérlés vevőegysége, így kompatibilis lesz a cég saját Odin nevű, LCD kijelzős, csoportosítható TTL vakukioldójával. Ha így alakul, komoly versenytársa lesz a Canon rendszernek.
Phottix Odin TTL kioldó
UPDATE: időközben kiderült, hogy valóban 2.4GHz-es vevőegység lesz a Mitros+ vakuban. Ráadásul olyan funkciókkal is bírni fog a rendszer, amit még a Canon hasonló termékpárosa sem tud, úgymint wireless 2. redőny szinkron, ODS (Over Drive Sync, hasonló a Pocket Wizard Hypersync funkciójához), továbbá dedikált vevőegység beiktatása a rendszerbe, amennyiben beépített vevő nélküli TTL vakut vagy stúdióvakut szeretnénk használni együttesen a Mitros+-val.

Valamire készül a Yongnuo…még valamire

Korábban már írtunk a legújabb Yongnuo hírekről. LCD kijelzős TTL-vezérlő, LCD kijelzős manuál vezérlő, új RF-603-as kioldók. A legfrissebb információk szerint viszont nem az LCD kijelzős YN-622TX lesz a hamarosan bemutatásra kerülő top kategóriás Yongnuo termék, hanem valami más. Egyelőre csak találgatások mennek, de állítólag még ennél is profibb dologgal készül előrukkolni a Yongnuo. Egyes vélemények szerint lekoppintják a Canon 600EX-RT rendszerét, és egy ahhoz hasonló kioldó és vaku párost fognak kiadni. Vagy épp egy bare-bulb vakut. Vagy ki tudja?

Egy biztos, gőzerővel dolgoznak a fejlesztők a cégnél, aminek a gyümölcseit hamarosan megláthatjuk.