Teszt: Fényterelők rendszervakuhoz

A Mikrosatnál kapható néhány kisméretű fényterelőt próbáltunk ki rendszervakuhoz. Három darab ún. bouncer lapot és egy mini-softboxot.

Tudni kell, hogy ezek a fényformálók a kreatív fotózásban – ha jót akarunk – végső esetben használatosak. Leginkább rendezvényfotósok barátai, mert a csupasz vakuval villantásnál egy fokkal jobbak. De csak egy fokkal.

Aurora Portaflex Ezüst fényterelő

Az Aurora-t már ismerhetjük a Firefly softboxukról. Az alábbi fényterelőjük elérhető fehér és ezüst színben, a tesztünkön az ezüst járt. Fordított trapéz alakú, a peremében hajlítható drót merevítés van, így ha akarjuk hajlítgathatjuk az optimális fénygyűjtés reményében. Persze alapvető célja az, hogy fény egy része felfelé villan a plafonra, egy része a portréalanyunkra. Ha nem hajlítjuk be a tetejét, akkor csak vízszintes gépállásban működik ez az elv, hiszen elforgatva már magunk mellé villantunk a vakuval. Persze a forgatható vakufejet ilyenkor is felfelé tudjuk tekerni, de ekkor igazítanunk kell a fényformálón, amire rendszerint nincs idő fotózás közben. Előnye, hogy az ezüst felülete nem egyenletes, így jól hasznosítja, szórja a rá eső fényt, továbbá a gumírozott (sőt szilikonozott) belsejű tépőzáras pántnak köszönhetően könnyedén rögzíthetjük a vakun, és bármilyen fejre feltehetjük.

Aurora Portaflex Multireflektor

Az Aurora nagyobb és sokoldalúbb rendszervaku fényterelője. Olyan mint az egyszeri legény többször hordható alsógatyája: kifordítom, befordítom… A Multireflektornak ugyanis van egy arany színű oldala, egy fekete színű, továbbá egy tépőzáras flepni, aminek az egyik oldala fehér a másik matt-ezüst és tépőzár segítségével rögzíthetjük. Az ezüst felület sajnos hiába matt, az anyag gyűrődése miatt nem biztos hogy oda tükrözi a fényt ahová kell, próbáljuk meg a tépőzárral minél jobban megfeszíteni. Minden tépőzáras a Multireflektoron, a vakura rögzítő szilikonos pánt, a fehér/ezüst huzat és a Multireflektor oldalai, hogy rátapaszthassuk a huzatot, vagy épp az egész Multireflektort összetekerve, tépőzárral rögzítve szűkítőt hozzunk létre. A szűkítő a fentiek miatt lehet ezüst, arany, fehér vagy fekete belsejű. Hátránya a Multireflektornak, hogy baromi nagy, amúgy is hülyén mutatunk egy ilyen bouncerrel a vakunkon egy rendezvényen, a Multireflektorral meg pláne. Inkább vakuállványos fotózáshoz ajánlanám, de akkor meg már nem vagyunk kötve és jöhetnek a nagyobb fényterelők, szóval…

Peri fényterelő

Helyes kis homártasiban (sic!) érkezik a Peri fényterelője. Ez a legszolidabb és legigényesebben kivitelezett rendszervaku fényterelő. A csomagban kapunk hozzá egy gumírozott tépőzáras szalagot, amit külön a vakufejre tehetünk. Ezt minden más tépőzáras feltéthez is használhatjuk (pl színfóliák), sok vizet nem zavar, így fent hagyva is tárolhatjuk a vakut a táskában (a tépőzár finomabbik fele van kívül így nem ragad bele a táskába). A fényterelő alapvetően merev, csak az oldalsó elemei hajlékonyak. Ez egy 80/20-as fényterelő, ami azt jelenti, hogy a vakura felhelyezve teljesen a villanó fölé magasodik, ellenben egy ablak van a tetején, így alaphelyzetben a fény 80%-a felfelé a plafonra megy, 20%-a pedig a fényterelő fehér belsejéből előre. Ha akarjuk, az ablakot letakarhatjuk ezüst vagy arany, szintén tépőzáras lapkával, így a fényterelő az összes fényt előre vetíti. Ha akarjuk ezt a lapkát használhatjuk önállóan is. Ezt a fényformálót kipróbáltam munkában is, elég természetes hatásúnak tűnt a fénye, de ezt inkább tudom be annak, hogy a 80-20 arány miatt az alanyaimra csak minimális vakufény jutott derítésként, de alapvetően a környezeti fényt exponáltam ki, ráadásul sárga világítás volt a helyiségben és a plafon is amolyan pincetégla volt tehát sárgásra színezte a plafonra jutó 80%-nyi fényt. Nem tudom, működött, de lehet hogy ugyanezt az ereményt értem volna el egy felfelé fordított vakuval, amin kihúzom a fényvisszaverő lapkát.

Mikrosat Mikrobox 15×17

Minisoftbox rendszervakura, dupla diffúzorral. Ér-e valamit? Elvégre a fényforrásunk felületét sokszorosára növeli, de ennek hatását csak közelről használva fogjuk észre venni. Az egész box valahogy picit hülyén áll a vakun, és hülyén is néz ki. Picit lóg, picit össze van esve, így az az érzésünk, hogy a vakufej meg se tudja tölteni rendesen fénnyel a boxot. Rádaásul a belső diffúzornak szerintem túl sok értelme nincs is, hiszen ugyanakkora, mint a vaku reflektor ablaka. Emberek közé nem biztos hogy bemerészkednék egy ilyennel a vakumon, ráadásul majdnem belóg az objektív elé, ultranagylátóval szerintem látszik a képen. Létezik ebből 20×30-as is, azt már biztos nem lehet gépvázon lévő rendszervakuval használni, annak ellenére, hogy ez az illusztráció szerepel a weboldalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.