MEGOSZTÁS

Talán már hallottatok erről a névről. Aki olvas Joe Mcnally könyveket, azt tuti hallott már a Joe álltal ajnározott C-standről, vagyis a C-állványról.

Lássuk hát miben különbözik egy C-állvány egy sima lámpaállványtól.

Lábak
Mint a fenti képen láthatjátok, a C-állvány legjellegzetesebb tulajdonsága a lábak elrendezése. Ezek mindig különböző magasságokban vannak, ezért lehetőség van az állványokat egymás “nyakába” pakolni, szorosan egymás mellé, mert nem tudnak összeakadni a lábak.

Vannak olyan C-állványok, amelyeknek a lábait fel-le lehet csúsztatni az oszlopon, különféle magasságokba emelhetjük, így egyenetlen talajra, lépcsőre is lehetjük az állványt, az stabil marad, ellentétben egy normál lámpaállvánnyal. Sajnos a Mikrosatban kapható C-állványok egyike sem ilyen típus, amit eddgi a tesztig nem is értettem, mert azt gondoltam, hogy a C-állvány lényege épp ez kellene legyen. A továbbiakban viszont elolvashatjátok, hogy miért nem ez a fő érv egy C-állvány mellett.

Méret és teherbírás
Míg az olcsóbb (értsd 8-15-20ezer forintos) vakuállványokat lemezből hajlítják, addig a C-állványok öntöttvasból készülnek, jóval több anyag van bennük. Míg a Mikrosat két legdrágább, legnagyobb Pro vakuállványa is csak 2-2,2kg a maga 3-3,5 méteres maximális magasságához, és 8kg-os terhelhetőségéhez, addig a C-stand önmagában több mint 7 kg, terhelhetősége 15kg, maximális magassága 320cm. Láttatok már olyat, hogy egy állványra stúdióvakut és nagy fényformálót rakva az állvány finoman billeg-hajlik, ha magasra húzzuk? Még a legkomolyabbak is. Na egy C-standdel ilyen nem fordul elő, ez merev, mint a…  A képeken látható, hogy az egyes szorítócsavarok is mennyivel nagyobbak, masszívabbak a normál vakuállványnál.

Kompromisszum viszont, hogy nem lehet olyan kicsire összecsukni, mint a szokásos vakuállványokat, az alábbi fotón jó látható a különbség (a C-állványon rajta hagytam félig a csomagálást, nem akartam teljesen levetkőztetni a cikk kedvéért, nézzétek el ezt nekem.)

A képen baloldalon látható állvány lábait összehúzva ugye egészen kicsire össze tudjuk csukni, a C-állványnál viszont csak egy irányba lehet fordítani a lábakat, és ha akarjuk eltávolíthatjuk őket a rúdról. De ettől még lesz egy jó 130 centis nehéz rúdunk, és egy nem sokkal könnyebb összehajtott lábunk.

Spigot
A másik különbség a normál vakuállvány és a C-standek között a spigot mérete. Az alábbi képen jól látható, hogy a C-állványé sokkal hosszabb, ráadásul még gumiütközőt is kapott, vagyis nagyobb lámpák és fényterelők, fényformálók tartására lett egyértelműen tervezve. Tipikusan filmes világba szánt eszköz.

Ár
Nem maradhat ki az sem a felsorolásból, hogy egy C-állvány 2-4x annyiba kerül, mint egy normál vakuállvány, hiszen az ára csupaszon közel 40.000 Ft, forgóval és keresztrúddal 50-60ezer Ft.  Egy Joe Mcnallynek nyilván ez nem tétel, sőt neki van is egypár asszisztense aki cipeli, ha kell, de egy átlag magyar fotósnak ez nem igazán pálya. Stúdiókörülmények közé szánt állvány ez, illetve a filmesek játékszere, ahol egy-egy lámpa, fényformáló, keret súlya eleve több kg (így más állvány szóba sem jöhet), és ha kitelepülnek helyszínre még arra is van külön ember, aki ezeket az állványokat cipeli, felállítja, leszereli, elrakja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here