MEGOSZTÁS

Folytatódik a korábbi Fénysuli sorozat, ezúttal a vakukioldás lesz porondon. Vezetékes? Infra? Rádiós? Manuál vagy TTL? Csoport vagy csatorna? Szinkronidő? Elmondjuk.

Kezdjük azzal, hogy milyen technológiájú vakukioldók léteznek. A lényeg ugye, hogy a gép exponálásával szinkronban villanjon el a vakunk, vagy villanjanak el vakuink. Ehhez a fényképezőgép az expozíció pillanatában jelet küld a vaku(k)nak, mely többféle módon történhet: szinkronkimeneten, vakupapucson keresztül, illetve bizonyos esetekben a beépített vakuval.

Vezetékes kioldás
Kioldhatjuk a vakunkat ún. szinkronvezeték segítségével. A legtöbb gépvázon találhatunk vakuszinkron csatlakozót, ld. az alábbi képen:

Pontosítanék, ez manapság inkább a komolyabb gépvázakra jellemző, belépőszintű gépekből sokszor kihagyják a gyártók. Olyannyira, hogy a két piacvezető például a belépőszintűnek titulált fullframe vázaiból (Canon 6D és Nikon D600-610) is “kifelejtette” ezt a csatlakozót. Nagy érvágást azonban nem csináltak ezzel, hiszen idejét múlt technológia ma már a vezetékes vakukioldás. Ezt a megoldást PC (Prontor-Compur) szabványnak nevezik, melyet – ha jól gugliztam ki – 1974-ben kiáltottak ki ISO szabványnak. Sokan utálták a PC-kábeleket, mert megbízhatatlanok, könnyen megtörnek, megszakadnak, ennek ellenére a rendszervaku gyártók még mindig előszeretettel építik be ezt a csatlakozót. A vezetékes kioldásról tudni kell, hogy egyszerre csak egy vakut tudunk kioldani vele, jóllehet a mai stúdióvakuk mindegyike, továbba a rendszervakuk nagy hányada képes más vaku fényére egyidőben elvillanni (CELL v. Slave üzemmód), ezért nincs szükség mindegyikhez szinkronkioldót csatlakoztatni, így kijelenthetjük, hogy a PC-szinkronos kioldás a legolcsóbb alternatíva. Régebbi Sony DSLR-eknél van még jelentősége a PC-sync csatlakozónak, ugyanis ezeknek egyedi Sony/Minolta vakupapucsa van, amire nem lehet ISO-szabvány vakutalppal rendelkező kioldót tenni, így ha nincs kifejezetten ehhez való kioldónk, kénytelenek vagyunk a jeladót és a gépvázat vezetékkel összekötni, persze ha van rá mód.

Létezik ún TTL-szinkronvezeték is, ami a vakupapucsba csatlakozik, ez csak rendszervakukkal használható, segítségével úgy tudjuk eltávolítani a rendszervakut a gépvázról, hogy a váz még mindig úgy érzékeli, mintha a vaku rá lenne csatlakoztatva, vagyis megmarad az adatkommunikáció a vaku és váz között. Erről később beszélünk a TTL vezérlés fejezetben.

Infra kioldás
Lehetőség van a vakukat infrajellel is kioldani, ez sem mai találmány. Ekkor a gépvázon egy olyan vakukioldó található, ami a vakupapucsban ül, vagyis innen kapja a gépváztól a jelet exponáláskor, nem a PC-szinkron csatlakozóból. A jel vételekor infrajelet sugároz, melyet egy vevőegység érzékel, ami a vakuhoz csatlakozik.

Canon ST-E2 infrás vakuvezérlő

Tekintve, hogy mindez fénysebességgel működik, nincs esély arra, hogy a jelátvitel esetleges lassúsága miatt bekéssenek a vakuk. A rendszer előnye, hogy nem kell vezetékekkel bajlódnunk, hátránya, hogy optikai rálátás szükséges az adó és a vevő között. Ha e kettő nem látja egymást, vagyis nem jut el az adó infra fénye a vevőhöz, akkor nem működik a rendszer, de mint ahogy a tévét is tudjuk a távirányítóval úgy kapcsolgatni, hogy a távirányítót nem a tévé felé fordítjuk, úgy az infra alapú vakukioldás is működik hasonló módon, de csak beltérben, ahol az infrafény vissza tud pattanni a falakról. Kültéren erős fényben azonban 8-10, max 15 méterre csökken ezen kioldók hatótávolsága.

Rádiós kioldás
Ez a legelterjedtebb módszer jelenleg a vakuk kioldására, legyen szó stúdióvakukról vagy rendszervakukról. A rádiós kioldó az infráshoz hasonlóan a vakupapucsban foglal helyet, innen kapja a jelet a gépváztól exponáláskor, majd az adó rádiójelet küld a vevőnek, ami a vakuhoz van csatlakoztatva.

Pixel Pawn rádiós vakukioldó (balra a vevő, jobbra az adó)

A rádiós kioldás számos előnnyel bír a többihez képest, vezeték ugye itt sincs, de közvetlen rálátás sem kell az adó és a vevő között, hiszen a rádiójel még a falon is átmegy. Ha mindezt kombináljuk a gyakori 50-100 méteres hatótávolsággal, tisztán láthatjuk, hogy a rendszer sokkal szabadabb mozgást enged a fotósnak, mint a fenti két megoldás. Hátránya egyedül az, hogy kétfajta szabad frekvencián működnek ezek a rádiós kioldók Európában, 433MHz-en vagy 2,4GHz-en, amit számos más elektronikus kütyü is használ. A 433MHz-et például a fotocellás ajtók, a vezeték nélküli kapucsengők, és a taxis CB-k, a 2,4GHz-et pedig a WiFi routerek és a mikrohullámú sütők. Ezek bizonyos esetben bezavarhatnak a rádiós vakukioldásba, de ez nem törvényszerű.

Vakuszinkron idő
Ez a paraméter alapvetően az egyes fényképezőgépekre jellemző, azt a leggyorsabb záridőt mutatja, amikor a szenzort expozíció közben még nem takarja a zárszerkeszet egyik lamellája sem, vagyis egyszerre, teljes egészében éri fény a szenzort. Ennél gyorsabb záridőknél, már zárni kezd a második redőny mielőtt az első redőny teljesen kinyílna, így a vakuszinkron idő az, ahol normál esetben még vakuzni tudunk úgy, hogy a vaku fénye által a teljes képkocka megvilágítást kapjon. Ez a vakuszinkron idő rendszerint 1/160s és 1/250s között mozog gépváztól függően a redőnyzáras gépek esetén. Hogy miért említem ezt a vakukioldóknál? Azért, mert a vakukioldó (különösen a rádiós) szűk keresztmetszete lehet a rendszerne a szinkronidő tekintetében: a kioldónak tudnia kell legalább azt a maximális szinkronidőt, amit a gépvázunk tud. Ha a rádiós kioldónk például 1/125s szinkronidővel képes csak dolgozni, akkor hiába tud a gépvázunk 1/250s szinkronidőt, 1/125s-nál gyorsabb idővel nem fogunk tudni vakuzni. Ha viszont a kioldónk 1/250s vagy akár 1/320s szinkronidőt tud, de a gépvázunk csak 1/180s-ra képes, akkor természetesen csak 1/180s záridővel fogunk tudni vakuzni, attól még hogy a kioldónk többet tud, a gépvázunk nem lesz jobb.
Mindez a normál vakuzásra vonatkozik, manapság azonban létezik az ún gyorsszinkron üzemmód egyes vakuknál. Ezt a funkciót HSS-nek vagy FP módnak hívják, tudnia kell a gépváznak is, a vakunak is és a kioldónak is. Ha mindhárom képes erre a funkcióra lehetőségünk van meghaladni a vakuszinkron időt és akár 1/8000s záridőig vakuzni, azonban ez kompromisszumokkal jár. Erről bővebb információt itt olvashattok.

Manuál vagy TTL kioldás
A képlet egyszerű: ha manuális kioldásról beszélünk, az azt jelenti, hogy semmi más nem történik, minthogy a vakukioldónk az expozícióval egyidejűleg elvillantja a vaku(i)nkat. A vaku ilyenkor olyan erősséggel villan, amilyenre előzetesen – kézzel – beállítottuk. Egyszerű jeladás, mely megmondja mikor kell villannia a vakunak. Mivel is nincs kommunikáció, ezért a manuális kioldók középérintkezővel rendelkeznek a talpukon, a fényképezőgép vakupapucsában mindig a középérintkező felel azért hogy szinkronjelet adjon a vakunak vagy kioldónak. Középérintkező minden fényképezőgép vakupapucsában és minden vakutalpon és vakukioldó talpon található. Emaitt a manuális kioldók közül sok típus bármilyen márkájú gépvázzal kompatibilis.
Ezzel a szemben a TTL kioldásról akkor beszélünk, ha a fényképezőgép a fénymérője alapján mondja meg a vakunak, hogy milyen erőset kell villannia, vagyis a vaku és a váz kommunikál egymással (amit persze felülbírálhatunk ha akarunk). Ez eddig csak rendszervakuk esetén volt lehetséges, mára azonban kezdenek megjelenni a TTL-képes stúdióvakuk is. Amíg a vaku a gépváz tetején csücsült, addig nem volt gond a TTL kommunikációval, mert a vakutalpon keresztül egy prímán kivitelezhető volt. Sőt, a fent említett TTL vezetékek segítségével még el is távolíthattuk a vakut a vázról, hiszen az összeköttetés a vezeték segítségével megmaradt. A vezeték nélküli kioldásnál azonban már problémásabb volt a helyzet, elsőként az infra alapú kioldás esetében tudták kivitelezni a gyártók, hogy átvigyék a TTL jelet infrajel segítségével, így megmaradhatott a TTL-adatkapcsolat (ilyen alapon működik a Nikon és a Canon Master/Commander és Slave vezérlő rendszere például). Évtizedekkel később azonban már a rádiós jelátvitelnél is sikerült megoldani a TTL-kommunikációt, kezdetben ez még nagyon drága technológiának számított, mára azonban egyre olcsóbb és népszerűbb. A TTL vakukioldás a manuállal ellentétben már márkafüggő, az esetek többségében nincs átjárás a márkák között, ha valamit Canonhoz használunk nem használhatjuk Nikonnal és vice-versa. Mit jelent ez tehát? Azt jelenti, hogy a vakut úgy tudjuk a gépvázról eltávolítva, vezeték nélkül használni, hogy nem csak elsütjük, de a paramétereit állítani tudjuk. Sőt, egyes esetekben még több vakut külön-külön is, ez a csoportkezelés, amiről a következő fejezet szól.

Csoport vagy csatorna?
Mind az infra alapú kioldás esetén, mind pedig a rádiós kioldásnál létezik olyan szolgáltatás, hogy a vakukat csoportokba rendezzük. Még egyes manuális kioldóknál is adódhat erre lehetőség, de mivel a manuális kioldók csak elvillantani tudják a vakukat, egyéb kommunikációt nem biztosítanak, így a manuális kioldás esetén a vakuk csoportokba osztása csak arra ad lehetőséget, hogy eldöntsük, egyes vakukat elvillantsunk-e vagy ne.
A TTL kioldásnál már máshogy néz ki a csoportkezelés, ugyanis ha van A-B-C vakucsoportunk és ezekbe egy-egy (vagy több) TTL vakut sorolunk, akkor optimális esetben külön külön tudjuk ezeket a vakukat vezérelni, külön tudjuk az erejüket állítani, akár még a zoomfejüket is, mindezt a gépvázról vagy a vakukioldó saját kezelőfelületéről. Miért mondom, hogy “optimális esetben”? Csoportkezelést a legtöbb TTL kioldó tud ma már, de nem mindegyik képes az egyes csoportokat külön-külön vezérelni, vannak olyanok, amelyek csak elhitetik a gépvázzal, hogy a vaku a vakupapucsban ül, így hiába használunk valójában 2-3-4-akárhány vakut, mind azonos jelet kap. Hiába vannak itt csoportba rendezve, a csoportkezelésnek annyi az értelme, mint a manuális kioldóknál (vagyis egy-egy csoport villanjon vagy ne villanjon), azonban vezérelni, irányítani csak egyszerre tudjuk őket, hiszen a váz úgy érzékeli, hogy csak egy vakunk van. Hogy mondjak példát is: a Pixel Knight és a Pixel King, valamint a Yongnuo YN-622 Nikon verziója csak egyszerre tudja vezérelni a vakukat, a King és a Yongnuo tud csoportot kezelni, de azokat csak ki-be kapcsolni tudjuk, vezérleni csak az összes csoportot egyszerre, egyként. Ellenben a Pixel King Pro, a Yongnuo YN-622 Canon verziója, a Yongnuo YN-622TX Nikonra, a Phottix Odin és a Pocket Wizard TTL kioldója AC3 Zone Controllerrel megspékelve már külön-külön is tudja az egyes vakucsoportokat vezérleni.

A-B-C csoportok a Pixel King Pro-n

Mindez persze csak TTL vakukkal lehetséges, abban a pillanatban ha egy manuális vakut teszünk egy ilyen nagy tudású TTL kioldóra, az “lebutítja” azt a vevőt amire rátettük és nem fog mást csinálni csak villanni előre beállított értéken. A manuális kioldókra is mondok példát, normál kioldásra a Yongnuo RF-602 és RF-603 kioldók, illetve a Pixel Pawn képesek, csoportkezelésre pedig a Pixel Soldier. Ez csak néhány példa, nyilván rengeteg kioldó van a piacon.

Eddig a csoportkezelés, a csatornakezelés picit más. Ez az adó és a vevő közti kommunikációs csatornát jelzi, csatornaállításra manuális és TTL kioldóknál is van lehetőség, a célja az, hogy ha több fotós dolgozik egy helyen ugyanolyan kioldóval, ne villantsák el egymás vakuit, hanem külön csatornára állnak. Míg vakucsoportból minimum kettő, de általában három, néha négy-öt áll rendelkezésre a vakukioldóknál, addig csatornából lehet 4, 16, vagy akár több mint 100.

Csoportkezelés a Pixel King Pro-n

Csatornakapcsolók az elemházban a Yongnuo RF-603II-n

Többen gondolhatják, hogy a manuális kioldóknál úgysem lehet vezérelni a vakukat, a csoportkezeléssel csak azt tudjuk szabályozni, hogy egyes csoportok villanjanak vagy ne villanjanak, akkor erre a célra megfelelő a csatornaállítás is. A feltételezés csak részben igaz, azonban mindezt csatornaállítással megoldani egyrészt sokkal macerásabb, mert sok esetben a csatornaváltó a kioldókon olyan pici, hogy csak ceruzaheggyel lehet állítani, gyakran az elemek alatt helyezkedik el, míg a csoportválasztó gomb dedikált gomb a jeladó oldalán és sokkal könnyebb kezelni, másrészt pedig csatornából csak egyet választhatunk, csoportból viszont választhatunk csak egyet, csak kettőt, vagy mindhármat, vagyis megmondhatjuk hogy villanjon csak A csoport, vagy csak B, vagy épp A és C de B ne, vagy villanjon A, B és C egyaránt.

Így néz ki tehát az optimális eset, az elmélet, de ez pont olyan mint a közgazdaságtan, ami mindig az ideális esettel foglalkozik, hogy megértsük a lényeget, a való élet azonban mindig árnyaltabb. Ugyanis léteznek már olyan manuális kioldók (leginkább az egyes vakugyártók saját fejlesztésű kioldói), melyek segítségével állítani tudjuk a gépvázról az egyébként manuális vakunk erejét. Nincs tehát TTL kommunikáció, nem a gépváz fénymérője mondja meg mekkorát kell villannia a vakunak, hanem a vaku ereje manuálisan állítható, de ehhez nem kell odaszaladgálni a vakuhoz gombot nyomogatni, potmétert tekergetni, hanem a rádiós kioldón is tudjuk állítani azt. Ha jobb típussal van dolgunk, akkor még csoportokat is kezelhetünk, és elmondhatom, hogy talán ez a legjobb megoldás. Ha több vakut használunk valószínűleg valami kreatív világításon törjük a fejünket, ekkor jó ha a vakuink mindig akkorát villannak amekkorát mi szeretnénk, és nem egy átverhető automatika mondja meg neki a “frankót”, ugyanakkor a távvezérlés kényelme adott számunkra, nem kell szaladgálni a vakukhoz állítgatani őket (ezt tudja például a Mikrosat Digital R rendszere, de ugyanígy a Godox, a Hensel vagy a Profoto saját rendszere is).

Az a tézis sem állja már meg manapság a helyét, hogy a manuális kioldók középérintkezősek és minden márkájú gépvázzal kompatibilisek, ugyanis egy-egy extra funkció miatt ma már a manuális kioldók is márkaspecifikusak lettek, sőt egynémelyik még típusspecifikus is. Ilyen extra funkció például a fényképezőgép távkioldás (ekkor megfordítjuk a szerkezetet, a jeladó a kezünkben van, a vevő pedig a gépvázhoz kötve a távkioldó csatlakozóba), illetve ilyen az egyes TTL vakuk alvó (sleep) üzemmódból való felébresztése is élességállításkor.

Ezek mind márkaspecifikus technológiák, amit ha beépítenek egy-egy manuális kioldóba, kényetelenek feladni az univerzalitást, vagyis a vakutalpon a tűkiosztás is más (márkafüggő), a mellékelt távkioldó kábel pedig típusfüggő.

Tovább is van még, ha az árnyaltságot nézzük, a TTL fejezetben azt mondtam, hogy ez a technológia márkaspecifikus, egy Canon rendszer nem tud Nikont vezérelni és vice-versa. Ezzel szemben a Yongnuo készített már olyan vakutípusokat (pl YN-510EX), melyek kompatibilisek a Canon és a Nikon infra alapú vakuvezérlési rendszerével is “egyszemélyben”, igaz nem egyszerre, még ott is választanunk kell, hogy melyikkel legyen kompatibilis.

Összezavarjam még picit a kedves olvasót? A TTL kioldók és TTL vakuk párosításakor is állíthatjuk Manuál üzemmódba a vakunkat, ekkor a távvezérlés megmarad, de nem a fénymérőnk mondja meg, hogy a vaku mekkorát villanjon, hanem mi magunk. Ekkor ugyanott vagyunk, mint a fentebbi esetnél (ti. Mikrosat Digital R, Godox, Hensel stb rendszerek)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here