Jinbei Fresnel előtét stúdióvakukhoz a.k.a The Beast

Szeretnél úgy kinézni, mint egy egyszemélyes filmes stáb? 😀 Hát ezzel a cuccal megteheted. Íme a Jinbei Spot Lite S26 Fresnel reflektora, melynek fényforrása bármely Bowens bajonettes stúdióvaku lehet.

Korábban még aranyárban mérték ezeket a stúdióvakuhoz szánt Fresnel előtéteket, ráadásul nem is túl ismertek. Megkockáztatom, hogy számos profi fotós azért használ ma is 1000-2000W-os ARRI Fresneleket, mert nem tudnak róla, hogy vakuhoz is lehet ilyen fényformálót kapni, ami jóformán ugyanazt az eredményt adja. A Jinbei esetében nagyjából ugyanazt, de nem is annyiba kerül, mint például a Bowens sajátja. Utóbbi kb 200.000 Ft, a Jinbei pedig 80.000 körül van. Ennyit talán megér a lehetőség, hogy Fresnel feelinget kapjunk többszáz, vagy többezer Ws fényerővel, 5500K-en, és egy állandófényű refihez képest jóval kisebb fogyasztással.

A sztori lényege, hogy adott egy szinte töküres fém ház, amibe a gyártó egy hatalmas Fresnel lencsét épített az egyik oldalra, a másikra pedig egy – a könnyű szerelhetőség kedvéért – levehetős Bowens bajonettet, ami a ház belsejében sínen csúszkál, ezért egy tekerővel tudjuk a reflektor fókuszát állítani. A Bowens bajonettre tehetünk elméletileg bármilyen stúdióvakut, sőt még arra is gondolt a gyártó, hogy a vaku súlyát nem a bajonettnek kell önmagában tartania, hanem a ház aljára építettek egy sínt, amire egy adapterrel felfűzhetjük a vaku állványcsonkját, így ez a masszív sín tartja – részben – a vakut a helyén, fókuszáláskor pedig csúszkálni tud rajta. Mert ugye ha tekerjük a fókuszt, a vaku elindul befelé a dobozba. Elméletileg.

És akkor jöjjön a fentebb említett két “elméletileg” magyarázata. Jómagam egy 1200Ws-os Mikrosat Classic vakut tettem rá, ami nem kicsi, de legalább nehéz. Az egy dolog, hogy az egész szett így egészen pontosan 11,3kg volt, vagyis lámpaállvány legyen a talpán, ami rendesen megtartja. A másik probléma az volt, hogy az a fém hátlap, amin a bajonett van és a házban ki-be mozog fókuszáláskor (nevezzük mondjuk fókuszlapnak), egy-egy sínre csatlakozik a házban alul és felül, de a tekerhető fókuszmechanika csak alul mozgatja. Namármost az én 1200Ws-os vakumnak olyan súlya van, hogy egyrészt picit lógott is már (annak ellenére, hogy alátámasztja a tartósín alul), másrészt ezáltal kifelé feszítette ezt a bizonyos fókuszlapot.

Ha tehát tekerem a fókuszt, az csak alul mozgatja a fókuszlapot, melynek teteje a nehéz vaku miatt megfeszül a felső sínben, így elakad. A legegyszerűbb megoldás az volt, hogy kézzel megemeltem a vakut, hogy ne feszítse a lapot, de a fókuszáláshoz néha ez sem volt elegendő, volt hogy kézzel be kellett nyúlni a házba, és megnyomni a lap tetejét, hogy tovább tudjam tekerni befelé. Kifelé tekeréskor picivel könnyebb volt a helyzet. Viszont ha egy 650W-os beállítófény világít a házban, hát nyúlkáljon bele, akinek két anyja van. A javaslatom az lenne a majdani tulajdonosoknak, hogy egyrészt szedjék szét a házat, és valami hőálló kenőanyaggal kenjék be a felső sínt, hogy könnyebben csússzon rajta a fókuszlap, továbbá lehetőség szerint használjanak valami könnyebb stúdióvakut. Nem próbáltam ki, de valószínűleg mindenképpen valami fejgenerátoros kell, mert a fókuszlap, ezáltal a bajonett, ezáltal maga a vaku flood állásban meglehetősen mélyen bemegy a házba és hát ehhez hosszú vaku kell, vagyis egy picurka külső generátoros vakufej valószínűleg nem felelne meg a célnak. Aztán az is lehet, hogy csak rosszul állítottam be az állványcsonkot az alsó tartósínen, és ezért lógott a vaku, megfeszítve ezáltal a fókuszlapot, ha így van, akkor meg az a véleményem, hogy a szett nem egy gyorsan összerakós fajta. Ha így van, kénytelenek vagyunk szentelni neki egy saját vakufejet a stúdióban, amit egyszer rendesen beállítunk és utána nem nyúlunk hozzá, ha nem muszáj.

Node nézzük a jó oldalát ennek a Jinbei Fresnelnek! Bizony megadja azt a jó kis fresneles feelinget, azt a szépen elfogyó fényt a tárgyon/háttéren a szélek felé. Annyit azért itt is megemlítenék, hogy fókuszálás ide vagy oda, a két végállás között (spot és flood) nincs akkora különbség, mint egy pl egy ARRI Fresnelnél. A spot része nagyon szép egyenletes, de koppanásig befelé tekerve sem lesz igazi, egyenletes flood fény belőle, a közepén mindig marad egy erős hotspot, tehát mondjuk úgy, hogy flood állásban is csak egy tágabb spotfény válik belőle.

A Fresnel legfontosabb tulajdonsága azonban a spot végállás, amikor szépen elfogy a fény a szélek felé. Ez leginkább tárgyfotónál tetszetős, de ugyanilyen finom hatása lehet egy emberi arcon is. Nézzük meg a borospalackon lévő fénycsíkot, mennyivel szebb egy fehér felületről visszapattintott Fresnel, mint egy softbox éles csíkja (ráadásul ezt a mintafotót csak sebtiben csináltam a teszthez, egy szépen kidolgozott világítás még tetszetősebb eredményt adna). Ez bizony minőségi különbséget jelent fotó és fotó között. Oké, kis trükkel egy softboxszal is létre lehet hozni ilyen szép átmenetes fénycsíkot, de mindenképpen macerásabb.

A fényforrás mérete miatt a tárgyak árnyéka is szép lágy lesz, de azért megtartja a kemény fény kontrasztos karakterét, hasonlít a beauty-dish okozta árnyékhoz.

A Jinbei Fresnel előtéten egyébként fiú-lány állványcsatlakozót találunk, tehát spigotra és spigot foglalatos lámpaállványra is ráthetjük. A nagy súly miatt ráadásul dupla spigot szorítócsavart készített rá a gyártó, mely két oldalról is szorítja az állványfoglalatot. A ház két oldalán szorítófüleket találunk, ezeket oldva tudjuk buktatni a Fresnelt, ha magasabbról világítunk.

Sajnos egyelőre nem találom a webshopban a Jinbei Spot Lite-ot, így sem linkelni, sem a pontos árát megmondani nem tudom.

Azért ezt a cuccot a kíváncsiság kedvéért még rendszervakuval is kipróbálom! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.