MEGOSZTÁS

Megjelent a Yongnuo weboldalán egy új rádiós kioldó, RF605C névvel, ami egy teljesen új modell, nem régi típust vált, hanem kiegészíti a már így is tekintélyes termékpalettát. Egyre bonyolultabb, mi? Sebaj, már finishben a Hogyan építsünk Yongnuo vakurendszert? cikk, az majd remélhetőleg tisztába teszi a fejeket.

A Yongnuo RF605 a weboldalra kiírt tulajdonságai alapján hiánypótló termék lesz, ugyanis az YN560-TX vezérlő által irányított rendszerbe teszi beilleszthetővé az YN560-III-tól eltérő típusú vakukat, illetve önmagában használva hasonlóan működik, mint például a Pixel Soldier, vagyis vakucsoportokat hozhatunk létre, anélkül, hogy vezérelnénk őket (magyarul csak azt tudjuk megadni az RF605-tel, hogy mely csoportok villanjanak és melyek ne).

Ha a gépre helyezünk egy RF605-öt, a gombjai és az LCD kijelzője segítségével megadhatjuk, hogy mely vakucsoportokat villantsa el A-F-ig. Ekkor a vakuk talpa alá is RF605-öt kell raknunk, és azokon kell beállítanunk, hogy melyik vaku melyik csoportba tartozzon. Amennyiben YN560-III rendszervakukat használunk, ezek esetében elég egy darab RF605 a gépvázra, mivel az YN560-III-ban beépített vevő van, és a vakun be lehet állítani, hogy melyik csoportba szeretnénk sorolni őket, vagyis plusz RF605-ökre csak akkor van szükség, ha nem Yongnuo YN560-III vakukat használunk.

Párosíthatjuk az RF605-ös kioldót az YN560-TX vakuvezérlővel is, mely ugye csoportokat tud kezelni. Ha már van egy adag vakunk (ami nem YN560-III, vagyis nincs beépített vevője), akkor azok talpa alá pakoljuk az RF605-öket, beállítjuk hogy mely csoportba tartozzanak, és a kamerára helyezett YN560-TX-szel tudjuk elsütni. Ezt eddig az RF602 és RF603 kioldókkal tudtuk megtenni, de azokat nem lehetett csoportba sorolni. Ha például úgy használtuk a rendszert, hogy “A” és “B” csoportban volt egy-egy Yongnuo YN560-III vakunk, és ezek mellett még egy másik gyártó vakuját is el akartuk sütni, akkor annak talpa alá kellett tenni egy RF kioldót, de mivel az eddigi RF-eket nem lehetett csoportba sorolni, ezért ezek mindig elvillantak, az YN560-TX vezérlővel nem lehetett úgy ki-be kapcsolni őket, mint az “A” és “B” csoportba sorolt Yongnuokat. Ezen segít most az RF605, ezen ugyanis ezt a “másik gyártó” vakuját be lehet sorolni már pl. a C csoportba, így ha az erejét a kameráról nem is tudjuk állítani, de ki-be kapcsolni már tudni fogjuk a csoportot.

A bal oldalon lévő vezérlőn a C csoport 1/4 erőre van állítva, de ennek nincs jelentősége, hiszen a példában szereplő RF605C nem tudja állítani a rá tett Canon vaku erejét. Az YN560-TX-en csupán annyit tudunk állítani, hogy a C csoportba sorolt RF605+Canon vaku villanjon-e a többi csoporttal egyetemben vagy sem. Eddig a korábbi RF kioldókkal erre nem volt lehetőség.

A Yongnuo RF605 további tulajdonságai közé tartozik, hogy a vázra téve rárakhatunk még egy vakut, de az RF605 vakupapucsa nem viszi át a TTL jelet, tehát a rárakott vakut csak manuál módban használhatjuk. A kijelzőn helyet kapott egy akkumulátor merülést jelző ikon is, továbbá a kioldó támogatja a vaku felébresztés funkciót és használható fényképezőgép kioldóként is. Opcionális kábellel a PC-sync csatlakozón keresztül stúdióvakuhoz is köthetjük. A kioldó üzemmódját a gombokkal tudjuk állítani TX (adó) vagy TRX (adóvevő) módok között, utóbbinál automatikusan dönti el, hogy mely egység az adó és melyek válnak vevővé, mivelhogy az RF605 egységek teljesen egyformák és csereszabatosak. Ezen kívül beállítható, hogy a régebbi RF602 vagy az újabb RF603 kommunikációs rendszerét alkalmazza a rádiós kioldás során (egyszerre a kettőt nem lehet, az YN560-III vakun és az YN560-TX vezérlőn is be kell ezt állítani).
Árról és a megjelenés idejéről egyelőre nem tudni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here