Mobil appok világítástechnika témában

E cikkben bemutatok néhány appot, melyeket világítástechnika fejlesztéshez vagy akár magához a fotózáshoz tudtok használni. Úgy indult, hogy minden platformra ajánlok párat, aztán azzal kellett szembesülnöm, hogy Windows Phone-ra egyáltalán nincs ilyen, Androidra is 2-3 csak, emiatt ebben a cikkben leginkább csak iOS appokkal foglalkozom.

Na jó, azt a 2-3-at Androidra be is mutatom rögtön az elején:

Android

Fénymérők

Három fénymérő appal kezdeném. Az egyik a beeCam Light Meter, ami egy egyszerűbb verzió, a másik a Photography Light Meter, amit a gyártója egyenesen úgy hirdet, hogy a világ legjobb fénymérő appja (az analóg mutató imitációja nagyon üt! :)). Ezekről tudni kell, hogy a telefon kamera-szenzorának köszönhetően nem olyan pontosak, mint egy kézi fénymérő készülék, legjobb esetben is 1/3FÉ pontossággal tudnak mérni, de ami még fontosabb, csak visszavert fényt mérnek jól, és csak állandó fényt. Tehát vakufényt, pláne beeső vakufényt nem lehet mérni velük. Ezekkel az appokkal leginkább csak azok járnak jól, akik hobbiból, művészetből stb. régi analóg gépekkel fotóznak, amiknek nincs saját fénymérőjük.

Photography Light Meter

Van még egy app a Google Play Store-ban, Flash Meter and Light Meter névvel, ami a fentiek miatt egyből felkeltette a figyelmemet. Aztán persze kiderült a turpisság, külső eszköz kell hozzá, amit az app készítője ráadásul nem is kínál a szoftverhez, csupán csak iránymutatást ad weboldalán, hogy házilag hogyan tudjuk elkészíteni. Ezzel meg is kaparászta azt az ötletet, ami már régóta foglalkoztat, miszerint a neves fénymérő gyártók (pl. Sekonic, Polaris) miért nem hajtanak rá a mobileszközökre? Annyira adja magát a dolog!

Világítási diagram

Ebből csak egyet találtam a Playben, Photo Studio Buddy néven (ingyenes Lite verzió itt), mellyel korábbi fotózásaink világítási diagramját rajzolhatjuk meg. Sajnos nem egy komoly progi, a fejlesztő azt ígéri az adatlapon, hogy ha elegen veszik meg a fizetőset, akkor majd lesz frissítés (a fizetősben több eszköz és kiegészítő áll rendelkezésre). Se tabletre, se nagyfelbontású kijelzőre nincs optimalizálva.

Photo Studio Buddy

No ennyivel ki is merült az Android, iOS esetében már jobb a helyzet!

iOS appok

Magazin és oktatás

Egyből egy frankó kis online magazint ajánlanék, melynek neve Good Light! Magazine – Your Practical Photo Tips for Digital Photography Lighting Setups – Zelbel Ltd & Co.KG, és kifejezetten portré és beauty fotózással, azon belül is világítással foglalkozik. A következő a jó öreg Scott Kelby által működtetett “médiabirodalom” kiadványa, a KelbyOne – Kelby Media Group, ahol többezer oktatóanyagot, videót találunk, tutorialokat, BTS videókat fotózás, világítás és Photoshop témában Scott Kelbytől és a Joe McNallytől. Kelbynek van egy másik appja is, Scott Kelby’s Photo Recipes Live: Behind the Scenes: Your Guide to Today’s Most Popular Lighting Techniques – Pearson Education, Inc. címmel, ez ahogy nézem olyan, mint egy fejezetekre bontott oktató DVD, csak épp a mobilunkon.

KelbyOne

Aztán némileg egyszerűbb oktatóanyag található Lindsay Adlertől Lindsay Adler’s Lighting Reference Guide – Lindsay Adler névvel, ahol a művésznő 1-2-3 fényes portrévilágításokat és más világítási trükköket mutat be mintafotóval, BTS fotóval és világítási diagrammal. Ugyanezt megcsinálja Melissa Rodwell is a Fashion Photography Exposed with Melissa Rodwell – Flatiron Mobile appban, aki lépésről lépésre viszi végig az olvasót divatfotó, azon belül is világítás témában. A másik jó öreg, Karl Taylor sem maradhat ki a szórásból, pontosabban az oktatóvideókat tartalmazó anyagot kínáló hírességek listájából, jóllehet Karl Fashion & Beauty Lighting Secrets by Karl Taylor – Netframes című oktatóanyaga már app-mércével mérve hihetetlenül magas áron megy, 130 Eurot kérnek érte.

Karl Taylor Fashion & Beauty Photography, Lighting Secrets

Ennél lényegesen olcsóbb a Wedding Hot Shots Lighting by David Ziser – Great Oak, Inc csomag, mely négy appot is magába foglal, köztük esküvőfotósoknak szánt világítási technikát bemutató appot, de ugyanebben a csomagban van például kompozíciós tippeket adó app is, szintén esküvősöknek. (a link a világítás appra mutat, de fel fogja ajánlani a 4 appot tömörítő akciós csomagot is)

Wedding Hot Shots Lighting by David Ziser

A lista szinte kimeríthetetlen, a fentieken kívül van még jópár app, ki lehet próbálni a “photography lighting” kulcsszóra keresést.

Világítás szimuláció

Az első app, ami szembe jön a Store-ban, a szimlán csak SLR – SJTeague nevű. Egy virtuális stúdióban tudunk virtuális lámpákat pakolni egy virtuális modell köré, majd láthatjuk az eredményt. Ha ugyanezt megcsináljuk egy igazi stúdióban igazi lámpákkal és igazi modellel, jó eséllyel nagyon hasonló eredményt fogunk kapni. Előnye? Bárhol lehet világítást gyakorolni. Metrón, klotyón, elalvás előtt az ágyban.

SLR

Valami hasonlót csinál a Light Studio – entropia nevű app, de kombinálja némi oktatással is, és ha jól vettem ki, nem pakolhatjuk szabadon a lámpákat, hanem 16-féle világítási szimulációt mutat be a progi, köztük a klasszikus portrévilágításokkal.

Világítási diagram

Ebből is kapunk jónéhányat, az egyik ilyen a Sylights – Digital Cuisine, ahol 40 féle eszközt pakolhatunk a diagramunkba, elmenthetjük azt, később módosíthatjuk, hozzáfűzhetünk megjegyzéseket és mintafotót is csatolhatunk illusztrációként. Kiváló eszköz jövendőbeli fotózás megtervezni, vagy egy korábbit ledokumentálni későbbi reprodukcióhoz. Hasonlót tud a Photo Studio Light Setup – Alex Maxim nevű app is, ahol nem nekünk kell bepötyögni az adatokat, hanem egy-egy lámpa hozzáadásakor legördülő menükből tudjuk kiválasztani a lámpa magasságát, típusát, Wattsecundumban a maximális teljesítményét, a beállított teljesítményét 1/2, 1/64-ed formában vagy blendeértékben, továbbá a rajta lévő fényformálót, színfóliát, vagy azt, hogy egyenesen áll-e vagy magasról lefelé van fordítva. Illusztrációs fotót itt is csatolhatunk a setuphoz.

Photo Studio Light Setup

Nagyon hasonló a Shotlist Assist – Digitaltruth Photo Ltd is, de ez inkább afféle fotózást tervező, vagy hirtelen jött ötleket dokumentáló app. A fotózásainkat tudjuk itt megtervezi vagy dokumentálni úgy, hogy leírást tudunk bepötyögni, felszereléslistát megadni hozzá, majd mindezeket megfejelni mintafotókkal, leendő helyszínről készült fotókkal, világítási diagrammal, sőt GPS adatokkal is. Az egész cuccot ráadásul exportálhatjuk Excel fájlba.

Munka közben

Itt olyan appokat találhatunk, melyeket effektíve fotózás közben lehet használni. A Light + – Yan Kin LEUNG nevű appal azt tudjuk elérni, hogy hosszú expo esetén a telefonunkat mozgatva lehet különféle fénycsíkokat létrehozni a képen, amit persze variálhatunk szín és forma tekintetében.

Light +

A Photo Soft Box Pro HD – Light Paint Pro máshogy operál. Egyrészt az iPadünket egy speciális softboxszá alakíthatjuk, a fénye ugyan nem túl erős, de nyilván valamennyire használható. Annyit azért tudni kell, hogy nem csak simán fehéren fog világítani ehhez, hanem variálhatjuk a színeket, átmenetes képernyőt is kérhetünk, amin az aljától a tetejéig elfogy a fény és még az alja is sárgán világít, sőt textúrákat is tud mutatni. Utóbbi például jópofa lehet, ha egy kisebb tárgy mögé tesszük, vagy épp egy fényes tárgy felületén tükröződik. A gyártótól egy egész appcsomagot fogunk találni e téren, sőt távvezérlő appot is kínálnak, amelynek segítségével például a telefonunkkal tudjuk irányítani az iPadünket, hogy az milyen fényt/textúrát mutasson. Ész megáll…

Photo Soft Box Pro Texture

Fénymérő appból 88db-ot kínál az AppStore, ebbe most nem mennék bele, ha beírjátok a keresőbe, hogy “light meter” ki fogja dobni mind a 88-at, fotós appot és irodai világítástervezőt egyaránt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.