A Hensel is belépett a parabolaboxok világába

Pontosabban a visszaverő parabolaboxok világába. Manapság divatos mély parabolaboxot ugyanis eddig is árultak, viszont épp a lényeget nem lehetett megvalósítani velük, a Broncolor által kiagalt megoldást, miszerint a vakut nem a box végére csatoljuk, hanem a box belsejébe, hogy az befelé villanjon. Az ehhez használatos rúddal (és a parabolakialakítás miatt) a box fényét így fókuszálni tudjuk, nagyobb kontrollt és különlegesebb karaktert adva ezzel a fényünknek.

A fény ilyenkor ugyanis irányíthatóbb lesz, szépen leesik a szélek felé és jól szabályozható a fókuszálás révén a fénymennyiség is.

Na ebbe a bizniszbe szállt be végre a Hensel, ugyanis mostantól adaptert is árulnak a mély softboxaikhoz, mellyel megfordítva tudjuk behelyezni a vakut. Az adapter másik végére ellensúlyt akaszthatunk.

Az ún. Bounce adapter sajna nem olcsó (bár semmit nem nevezhető annak, ami Hensel), az ára ugyanis közel 500 euro.

Hasonló megoldást egyébként a Mikrosat kínálatában is találhattok a Para-Dise boxok személyében.

Rádiós TTL rendszer Nikonra

Ha azt várod, hogy a Nikon bevesse a rádiós kioldás a CLS vakurendszerébe, nem vagy egyedül. A Shannynál úgy gondolták, ők nem várnak tovább és megcsinálták.

Megjelent ugyanis a Shanny SN910EX-RF nevű vaku ún. W-CLS funkcióval. Ez a Nikon vakuvezérlési rendszerét rejti, ám nem a hagyományos infra alapú módon, hanem rádiójelen keresztül. Magyarán a kínai Shanny megcsinálta a Canon RT rendszert Nikonra. Van tehát egy vezérlő, amihez úgy passzinthatunk vakukat, hogy azokba a TTL-kompatibilis vevőegység gyárilag be van építve. És hogy mi a vezérlő? Jelen állás szerint egy másik – Commander módba tett – Shanny SN910EX-RF vaku, ugyanis Nikon-kompatibilis vezérlő jeladót még nem mutatott be a cég, de gondolom erre sem kell sokáig várni.

A Shanny ezzel lelépte a Yongnuot, ugyanis utóbbinak csak Canon rendszerhez van ilyenje, míg a Shannynak már Canonhoz és Nikonhoz is. Az a nagy helyzet, hogy ez a cég jön fel mint a talajvíz, olyannyira hogy a külföldi oldalakon elég sokat beszélnek róla és a Mikrosatnál is van már egy Shanny vaku, mely tesztelésre vár itt a blogon.

Ádám a Vakuszaki előzetesben annyit árult el, hogy a Shanny vaku elektronika szempontjából olyan szinten megegyezik a Yongnuoval, hogy nem kizárt, hogy ugyanaz az ember tervezte.

A Shanny SN910EX-RF specifikációi az alábbiak:

  • 60-as kulcsszám (ISO100, 200mm)
  • i-TTL, Manuál és RPT (stroboszkóp) módok
  • 1.8mp újratöltési idő!
  • 1/1 – 1/128 erő manuálban
  • +/-3 FÉ korrekció TTL-ben
  • 20-200mm zoomfej
  • Auto-FP (HSS) gyorsszinkron
  • 2.4GHz Commander (Master) és Slave funkció
    • A-B-C csoportkiosztás
    • 50 méter hatótáv (végre valaki bevallja és nem 100m-t kamuzik)
    • 15 csatorna
  • S1 és S2 optikai slave mód
  • AF segédfény
  • Külső elemtartó és PC-sync csatlakozók
A Shanny úgy hirdeti, hogy a világon az első ilyen ez a vaku. Azt nem tudni mire gondolnak, ha a saját W-CLS rendszerükre, akkor igazuk van, de rádióvezérelt Nikon vaku már van egy pár a piacon. Ilyen a Phottix Mitros+, a Nissin Di700A és a Pixel X800N is.
Na de hol a Yongnuo? Egyelőre kergeti a Canont. Talán így is marad, a Nikont meg meghagyja a többi kínainak (a Nissin asszem’ japán), talán majd beújít valamit.

Csak úgy lefotózom vs. átgondolom

Az alábbi képpáron látható milyen látványos különbséget lehet elérni, ha csak úgy lefotózunk valamit/valakit, vagy átgondolva dolgozunk.

A képpár az “I Love Balaton – Éjszakai Futás” versenyen készült hétvégén Balatonfüreden. Az alsó verzió volt a cél, de sajnos – mivel a rajtnál is csináltam pár képet – késve érkeztem az erdőbe, így még le se tettem a táskámat a kiszemelt helyen, már jöttek az első futók (az a durva, hogy addigra ők már megtettek kb 3km-t, én meg max egyet és egy picit előbb is indultam mint ők, hiszen magát a rajtot nem én fotóztam). Az elsőkről így egy sima vakus fotó készült, vázon egy TTL vaku és mellmagasságból fotózás.

A második kép pedig az, amit előre elterveztem és amiért odamentem.

A felhasznált eszközök az alábbiak voltak:
– Canon 6D + 17-40mm f/4L (ISO3200, f/4, 1/25s), kb térdmagasságból fotózva
– a vázon egy Yongnuo YN560-TX rádiós vezérlő
– állványon mellettem egy Yongnuo YN560-IV vaku rádiójellel villantva A-csoportként (fehér főfény a futókra)
– a háttérben balra egy Yongnuo YN500EX vaku vörös színfóliával, az YN560-IV fényére elvillantva (bár tehettem volna rá rádiós kioldót, de a nagy kapkodásban a fényre villantás jutott először eszembe)
– a háttérben balra egy Yongnuo YN560-III vaku zöld színfóliával rádiójellel villantva B-csoportként
– a háttérben jobbra egy Yongnuo YN560-III vaku sárga színfóliával rádiójellel villantva C-csoportként

Nem kérdés, hogy a megrendelő a jövő évi versenyt melyik fotóval fogja reklámozni 🙂

Alább látható egy köztes állapot, miközben épült fel a világítás. Az első és az utolsó kép között 19 perc telt el, ám nehezítette a világítás kiépítését, hogy a 2000 fős létszám miatt volt hogy percekig nem tudtam átmenni az úton a vakukhoz (pl fóliát rátenni), mert folyamatosan jöttek a futók.

Persze a sportolók annyira nem örültek a sötét erdőben villogó vakuknak, dehát ilyen ez a popszakma.

Egy szó mint száz, 2-3000 Ft egy szett színfólia, érdemes beruházni! Bár a Mikrosat webshopjában pont nem találtam…

A FlashMob HSS élmény :)

Ezer éve nálam van egy FlashMob 6, azért hogy teszteljem a HSS gyorsszinkront vele, de az volt a kikötés, hogy lehetőleg ne otthon a négy fal között, hanem éles bevetésen. Persze az elmúlt időszakban richtig nem volt olyan munkám, ahol a HSS-re szükség lett volna, ha mégis, az meg olyan volt, hogy nem volt lehetőség egy stúdióvakut fényformálóval és állvánnyal magammal cipelni.

Most viszont több híres sportolóról kellett portréképet készítenem egy hazai sportrendezvény-szervezőnek, így eljött az idő a kipróbálásra.

Miért jó a HSS gyorsszinkron?

Nyitott rekesz miatt

Több okból is, ezek közül a legelterjedtebb indok az, hogy napvilágnál tudjunk nyitott rekesszel vakuzni. Ez az alap. Ugyanis ha a rekeszt egy jó kis portréhoz kinyitjuk f/2-f/2.8 körülire (hogy szépen mosott legyen a háttér), akkor a záridőnk egy napsütéses napon megugrik 1/2000-1/4000s sebességre, aminél már normál vakut a szinkronidő miatt nem tudunk használni. Az egyik lehetőség, hogy ND-szűrőt rakunk az objektívre, ami mint egy napszemüveg megzabolázza a záridőnket. Ebből viszont nem árt jó sötétet, ami zavaró lehet már a komponálásnál és az élességállításnál, ráadásul ha nem elég minőségi az ND szűrőnk, el fogja színezni a fotónkat, ne adj Isten még le is lágyítja.

A másik lehetőség hogy HSS vakut használunk, amit akár 1/8000s záridőig is tudunk alkalmazni. Ilyen a FlashMob is az opcionálisan kapható Swing III kioldóval és a hozzá tartozó vevővel. A HSS vaku nem árt ha bika, ugyanis ahhoz, hogy a vaku le tudja követni az ultragyors záridőt, hosszabban kell vibrálnia egy nagy villanás helyett, így a használható ereje csökken. Minél gyorsabb záridőt használunk, annál gyengébb lesz a vakunk HSS módban, így ilyenkor a FlashMob 6 600Ws-os teljesítménye igazán jól jön, de azt kell mondjam, hogy egy igazi napsütéses nyári napon még ezzel is csak deríteni tudunk, főfényhez még kevés. Nyilván ez nem szentírás, hiszen függ az alkalmazott fényformálótól és az alanyunktól való távolságtól, ha nagyon akarjuk, azért tudunk belőle főfényt csinálni. Inkább úgy mondom, hogy egy egészalakos fotónál ha képhatáron kívülre tesszük egy nagyobb softboxszal, akkor csak derítésre elég.

Mozgás megfagyasztása miatt

A másik ok amiért HSS akarunk használni az a gyors mozgás lehet. Az tiszta sor, hogy a vakunk megfagyasztja a mozgást a villanással. Amíg nem volt elterjedt a HSS, addig is dolgoztak pl az extrémsport fotósok, csakhogy őnáluk volt egy aranyszabály: a gördeszkást minimum 2 Fényértékkel kellett túllőni a vakuval ahhoz, hogy ne mozduljon be a jelenet. Ez azt jelenti, hogy a környezeti fénynél a vaku 2FÉ-el erősebbet villant, ehhez állították be a gépet (hogy ne égjen ki a kép értelemszerűen), emiatt a környezeti fény gyakorlatilag 2 blendével alul lett exponálva. Vagyis sötét volt.
Ha nem így tettünk, akkor a vaku megfagyasztotta a gyors mozgást, de a lassú záridő miatt egy része be is mozdult. Ez szellemképet eredményezett illetve olyan furcsa hatást, hogy amit a vaku fénye elért az éles lett, ami árnyékban volt az elmosódott (emiatt egyébként lényegében körbevilágították a sportolót, hogy minden oldalról érje vakufény így biztosan kimerevedjen a mozgás).

Félig kimerevített félig bemozdult fotó (a vaku megfagyasztotta a mozgást, de a kamera sokáig exponált ezért be is mozdult)

Egyenletes mozgásnál (pl autó, kerékpár) azt is megtehetjük, hogy a mozgást lekövetjük a kamerával és ebbe villan bele a vaku, így a sportoló éles lesz a villanás és a svenkelés miatt, a háttér meg bemozdul, dinamikussá téve a képet.

Kamerával lekövetett mozgás + vaku. Így a háttér mozdul be. A leveleken baloldalt látható, hogy amit elért a vaku fénye az “megfagyott”, minden más bemozdult

Akkor van bibi, ha mindezt nem akarjuk. Ha azt akarjuk, hogy minden éles legyen, a sportolónk mozgás közben szépen legyen megvilágítva, kimerevedjen és ne legyen alulexponálva a háttér, de ne is mosódjön el. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, hogy gyorsabb záridőt választunk, hogy az se mozduljon be, amit a vaku fénye nem ér el, ekkor viszont szükség van a HSS gyorsszinkronra.

Problémák

HSS-t használva viszont lesz egy kis problémánk. Összezavarodik a jól megszokott egyenlet. Aki rendszeresen vakuzik, álmából felkeltve is tudja, hogy a rekesszel és az ISO értékkel a vakufényt és a környezeti fényt együtt szabályozzuk, a záridővel csak a környezeti fényt (szinkronidőn belül), a vaku teljesítményszabályozójával meg csak a vakufényt. Ehhez azért hozzászokik az emberfia, és ha valami nem stimmel a képen, tudja hova nyúljon.

Nem úgy a HSS-nél.

Ekkor ugyanis átlépjük a szinkronidőt és ez sokmindent megváltoztat. Fentebb említettem, hogy minél gyorsabb záridőt használunk, annál inákbb gyengül a HSS vakunk teljesítménye. Emiatt borul a fenti szabály, ugyanis HSS-ben a záridő is hatással van a vakufényünkre! Mindhárom expozíciós változó befolyásolja tehát: a rekesz, az ISO és a záridő is. Ahogy gyorsítunk a záridőn nem csak a környezeti fényt kezdjük elnyomni vele hanem a vakufényünket is. Ha nyitunk a rekeszen vagy emelünk az ISO-n, akkor is mindkettőt elkezdjük felhozni, nagyjából párban mozognak, bár arról sem vagyok meggyőződve, hogy a HSS miatt a vakufény ugyanúgy 1 blendénként változik, mint a környezeti fény. A legnagyobb teljesítmény esés tapasztalataim szerint a nagyon gyors, 1/4000-1/8000s záridőnél van. Így a vaku különálló (mármint a környezeti fénytől független) szabályozására egyetlen lehetőség maradt, maga a vakau +/- gombja vagyis a teljesítményszabályozója.

Itt egyébként a FlashMob 6 egy kis csalódást okozott, ugyanis köztudott, hogy a Swing kioldókkal a FlashMobokat a kameráról lehet szabályozni, ám sajnos HSS módban ez a lehetőség megszűnik. Ha HSS-ben használjuk a FlashMobot, a vakufejet át kell állítani “H” módba egy gombbal, és a Swing kioldót is HSS módba kell kapcsolni a “+” gombot nyomva tartva, addig amíg villogni nem kezd a LED rajta. Innentől viszont nincs távvezérlés, csak kioldás, ha a vakuerőt állítani akarjuk, oda kell szaladgálni a fejhez és tekergetni a teljesítményt.

Szóval picit macerás ez a HSS mód, amit még az is tetéz, hogy a kameráról nem tudjuk állítani. Az eredmény viszont tetszetős, nem is kell feltétlenül látványosan drámai képekre gondolni, már az is sokat jelent, ha szépen kivilágított, derített a kis mélységélességű portrénk. Én inkább erre mentem rá, hiszen nálam fontos volt a háttér a portrék szempontjából. Aztán rájátöttem, hogy végülis ezt egy egyszerű derítőlappal is meg tudtam volna csinálni…sebaj legalább profibbnak tűntem a softboxos vakuval 😀 (oké az alábbi Kokós portréknál azért derítőlappal már nem sokara mentem volna, hiszen a partról kellett bevilágítani a stégre, ráadásul a nap is épphogy csak sütött…nem, nem sütött egyáltalán).

A alábbi képek az I Love Balaton számára készültek és szerzői jogvédelem alatt állnak.

Kokó portré, FlashMob 6-tal világítva kb 1,5 méterről softboxszal, és nélküle (85mm, f/2.0, 1/2000s, ISO100)

Kokó portré FlashMob 6-tal derítve 4-5 méterről és nélküle (adatok ua. mint fent)

Verrasztó Evelyn portré, két próbafotó és a végleges kép, Flash Mob 6 mint főfény, YN560-III mint élfény. Az első próbafotó expója lett a végleges kamerabeállítás, hogy ne égjen ki a medence a háttérben (a polárszűrő sajnos nem segített semmit, ezért nem használtam). Ez a kép az YN560-III miatt nem HSS-ben ment, az expozíciós adatok 100mm, f/4.5, ISO50, 1/160s)

Jóllehet ez a cikk a HSS-ről szólt, de kihangsúlyoznám a FlashMob 6 praktikusságát. Egyszerűen felüdülés, hogy akkumulátorról, vezetékek és összeszerelés nélkül pikk-pakk stúdióvilágítást hozhatunk létre bárhol. Nem kell több darabot összepakolni egy kupacba belőle, mint rendszervakuból. Nem kell adapterekhez csatlakoztatni mint a rendszervakukat, csak feldobjuk egy lámpaállványra és megszorítjuk. Ha az ember egy gyorsan összecsukható és szétnyitható softboxszal kombinálja, meglehetősen gyorsan lehet kitelepülni és levonulni egy helyszínről. Álom! És még HSS-t is tud. 🙂
De hogy ne csak ajnározzam, megjegyezném azt is, hogy mellesleg elég gagyis hatású a FlashMob a felhasznált anyagokat tekintve. Maga a vaku sem egy RollsRoyce (pláne úgy nézve, hogy itt áll sorba nálam tesztelésre a Broncolor Siros), de a Swing kioldó meg egyenesen béna. Szét nem fog esni és teszi a dolgát mindegyik, de egy picivel jobb anyaghasználat jó esne ez biztos. Cserébe nem kerül többszázezer forintba, a FlashMob 4 145.000, a FlashMob 6 185.000 Ft-os ára meglehetősen barátinak mondható a konkurenciához képest.

Yongnuo YN685 részletek

Miközben megírtam a cikket az YN685-ről, hivatalosan is kikerült a netre a vaku teljes specifikációkkal. Lássuk hát.

(Első körben egyébként nekem az a furcsa, hogy leghagyták az EX jelzést, pedig az minden Yongnuo TTL vakun rajta szokott lenni.)

A Yongnuo tehát hivatalosan is bemutatta az YN685 típusú vakuját Canon rendszerekhez (Nikonról egyelőre nem esett szó), mely multifunkciós darab és Yongnuo YN-622C kompatibilis vevőegységet tartalmaz magában. Egyrészt kameravázra téve teljeskörű E-TTL vakuként funkcionál, másrészt rádiós slave vakuként tud működni, mind az YN622, mind pedig az RF-603/YN-560 rendszerekben.

Ez azt jelenti, hogy jeladóként/kioldóként a következő egységket tudjuk használni hozzá: YN-622C, YN-622C-TX, YN560IV vaku, YN560-TX, RF-605, RF-603 II és az eredeti RF-603.

A vaku specifikációi az alábbiak:

  • Kulcsszám: 60m (ISO100, 200mm)
  • HSS gyorsszinkron 1/8000s záridőig
  • Vakumódok: ETTL / M / Multi
  • 1. és 2. redőny szinkronizálás
  • FEC / FEB 1/3 lépésekben +/-3 FÉ tartományban
  • Manuál mód: 1/128 – 1/1 erő 1/3 lépésekben
  • 20-200mm automata vagy manuális zoomfej
  • Beépített rádiós slave módok: YN-622C és RF-603/YN-560, 2.4GHz frekvencián
  • 3mp max feltöltési idő friss akkukkal
  • Több csatorna és vakucsoport támogatása
  • Egyedi funkcióbeállítások (Cfn)
  • Automatikus beállítás elmentés
  • Hangjelzés
  • Túlmelegedés védelem
  • Nagyméretű pontmátrix LCD kijelző
  • AF-segédfény
  • 360 fokban forgatható és 90 fokban dönthető vakufej
  • Gyors vakupapucs rögzítés
  • Külső elemtartó csatlakozás
  • USB csatlakozó firmware frissítéshez
  • PC szinkroncsatlakozó

Rádiós Salve funkciók

YN-622C / YN-622C-TX jeladót használva:
  • ETTL / M / Multi
  • HSS 1/8000s-ig
  • 1. és 2. redőny szinkron
  • FEC / FEB
  • Manuális vakuerő állítás távolról 1/128 – 1/1
  • Zoomfej állítás távolról 20-200mm (auto és manuál)
  • Csoportvezérlés
YN560 IV / YN560-TX jeladót használva:
  • Manuális vakuerő állítás távolról 1/128 – 1/1
  • Zoomfej állítás távolról 20-200mm (auto és manuál)
  • Csoportvezérlés
RF-605 jeladót használva:
  • Elvillantás
  • Csoportvezérlés
RF-603 II / RF-603 jeladót használva:
  • Elvillantás

A Yongnuo RT vakurendszerétől való könnyebb megkülönböztethetőség érdekében a cég teljesen úgy külsőt tervezett a vakunak, mely lényegében a korábbi YN568EX és az újabb YN600EX-RT kombinációja.

Az YN-685 egy régóta várt rádiós slave vaku alternatívája a Yongnuo RT rendszerének, mely ideális azok számára, akik már beruháztak az YN-622C TTL rádióskioldó rendszerbe. További funkcionális előnye az YN-685-nek, hogy távolról lehet a vakuk zoomfejét irányítani, miután az RT rendszerben erre nincs lehetőség.

Árról és elérhetőségről egyelőre nem esett szó.

Jön a Yongnuo YN685 rádiós vaku

Tovább bővül a Yongnuo vakurendszere, lassan mindenből lesz minden, és minden kompatibilis lesz mindennel. Korábban létrejött az YN622 rádiós kioldóra épülő TTL rendszer, majd lekoppintották a Canon RT rendszerét, mely egy fokkal komolyabb volt és úgy tudott TTL vezérlést biztosítani, hogy a vevő a vakuba volt építve.

Az YN685 típusú vaku ugyanezt biztosítja majd a felhasználóknak, anélkül, hogy az RT rendszerbe be kellene lépniük. Ebben ugyanis beépített rádiós vevőegység került, mely ráadásul kompatibilis a 622-es TTL rendszerrel épp úgy, mint a 603-as manuális rendszerrel.

Ez azt jelenti, hogy a Yongnuo YN685 vakut külön vevőegység nélkül irányíthatjuk, kioldhatjuk TTL üzemmódban az YN622 rádiós kioldóval, az YN622-TX rádiós vezérlővel, illetve manuális módban az RF603, RF605 rádiós kioldókkal, az YN560-TX rádiós vezérlővel, továbbá az YN560-IV vezérlő vakuval.

A vaku kulcsszáma 60-as 200mm-en, a zoomfeje automata vagy manuális 20-200mm-ig és támogatja a HSS gyorsszinnkront.

Külső elemtartó és PC-sync csatlakozó

Ezzel lényegében ugyanazt fogjuk elérni, mintha az RT rendszert választanánk, csak épp nem kell másik rendszerbe átlépni, hanem a meglévő 622-es és/vagy 603-as rendszerünket tudjuk használni.

Bevallom őszintén kissé ködös már nekem a Yongnuo termékpolitikája, annyi mindent kínálnak már. Nem az átláthatósággal van a gondom, hanem a logikával. Az tiszta sor, hogy a 622-es rendszerre építve akarnak egy saját rádiós rendszert kiépíteni, amit össze akarnak mosni a manuális rendszerükkel, hogy minden kompatibilis legyen mindennel, azt viszont nem tiszta, hogy akkor minek kellett lekoppintani a Canon teljesen különálló RT rendszerét? Nem lett volna egyszerűbb egyből a sajátot piacra dobni, hogy a felhasználókat ne tereljék egy másik rendszer felé amire ráadásul a Canon is fejleszt? Ja, lehet hogy ez a kulcsszó. A Canon fejelszt. Nekik meg csak elég lesz követni…két vasat egy tűzben, végülis ez se rossz…

Fura de elmés szerkezetet mutatott be a Wescott

LunaGrip néven mutatott be a Wescott egy elmés szerkezetet. Villantottatok már át vakuval a derítőlap belső, féligáteresztő részén? Marha macera, hogy egy de inkább két kéznek a megfelelő pozícióban kell tartania nem? Na erre kínál megoldást a LunaGrip.

A LunaGrip nem más, mint egy állványadapter, melyre rendszervakut tehetünk, és három hosszú csíptetőkar segítségével rögzíteni tudjuk a féligáteresztő derítőlapot a vaku előtt.

A LunaGripbe 50-110cm átmérőjű derítőlapot tehetünk, akár a sajátunkat is, de megvásárolható a Wescottól a LunaGrip Kit is, melyhez gyárilag egy 110cm-es, 1FÉ-es diffúzorlapot csomagolnak.

Természetesen nem csak áteresztő diffúz lapot tehetünk rá, hanem visszaverő felületet is, ekkor értelemszerűen fordítva használjuk.

A Lightingrumours.com weboldal szerkesztője megjegyzi, hogy számára nem teljesen tiszta, hogy mitől jobb ez, mint egy softbox vagy egy ernyő. Szerény véleményem szerint jobb is és rosszabb is. Jobb, mert egy szem vagy max kétfajta, könnyen és gyorsan picire összecsukható derítőlapot kell magunkkal vinni, meg ezt az adaptert. Emiatt jó, mert kevesebb cuccot kell magunkkal vinnünk. Kevésbé jó viszont amiatt, hogy sok fény kiszökhet oldalirányba, kevésbé irányítható a fénye, mint egy softboxnak és maguk a merevítőrudak sem rövidek, sok helyet foglalnak cipekedéskor. Arról ne is beszélve, hogy a hosszuk sem szabályozható, emiatt minél nagyobb egy derítőlap, annál inkább szét kell álljanak a rudak, ergo annál közelebb kell legyen a derítőlap a vakuhoz. Minél kisebb a derítőlap, annál előbbre állnak a rudak, pedig ez pont fordítva lenne illendő. Ezzel a megoldással egy 110cm-es derítőnek csak a közepét fogjuk kivillantani, míg egy 50cm-es derítő mellett körben ki fog szökni a fény.

Íme a Yongnuo 50/1.8 Nikonra

A shanghaji Photo and Imaging Show-n megmutatta a Yongnuo a Canon bajonettel korábban már kiadott ötvenes fixobiját, mely az első autofókuszos kínai optika és ami hamarosan Nikon bajonettel és kapható lesz Yongnuo AF-S 50mm f/1.8 néven.

Az obi fémből készül, AF-S fókuszmotort kap és 45cm a közelpontja. Az ára hasonlóan alacsony lesz, mint a Canon változaté.

Megjelent a Canon 430EX III-RT rendszervaku

A Canon ma bemutatta a középkategóriás vakujának új példányát, mely megkapta az RT rádióvezérlés rendszert.

Az új Canon 430EX gyorsabb, kisebb és könnyebb elődjénél, ám a kulcsszáma és a zoom tartománya nem változott a korábbihoz képest. Azt, hogy gyorsabb lett, nem igazán értem, mert a gyári adatlap szerint 3.5mp az újratöltési ideje, ami valljuk be manapság nem valami combos eredménynek számít. Külső elemtartót ráadásul nem is lehet csatlakoztatni hozzá, ahogy szinkronkábelt sem, továbbá a Yongnuokban rendszeresített másik vaku optikai villanásérzékelése (CELL/S1/S2) sem került bele.

A legfőbb újdonságok a következők:

  • Beilleszthető a Canon (ill. a Yongnuo) RT rendszerébe, vagyis rádiójellel tudjuk irányítani az E3-RT vezérlővel vagy egy 600EX-RT vakuval (az infra alapú optikai vezérlés is megmaradt, így korábbi infrás rendszerekbe is betársítható). UPDATE: mint kiderült Master és Slave vaku is tud lenni, tehát ezzel más RT vakukat is tudunk irányítani.
  • A vaku feje egyik irányba 150 fokban, másik irányba 180 fokban forgatható és 90 fokban dönthető.
  • Új, nagyméretű LCD kijelzőt és áttervezett kezelőfelületet kapott, mely forgótárcsás megoldású.
  • 10 egyedi (custom) és 8 személyes (personal) beállítást menthetünk el
Az ára 300 dollár lesz szeptembertől, vagyis itthon valamivel 100ezer forint fölött várható. Ezért a pénzért legalább adnak hozzá színfóliát, diffúzorkupakot és kétfajta tokot.