MEGOSZTÁS

Karl Taylor és a Broncolor tette közzé az alábbi masterclass videót, melyben Urs Recherrel megmutatják, hogyan készült a sokak által már ismerősként felidézett Broncolor Siros termékfotó…avagy hogyan világítunk feketén feketét?

Első körben a (fotózott) vaku mögé fekete háteret tettek, de nem túl nagyot, ugyanis a háttér mögött egy jóval nagyobb softbox található. Ez a kisméretű fekete háttér alatt-fölött-mellett ad annyi fényt a termékre, hogy az az alábbi fotón látható élfényt kap, szinte teljesen körben. Ahhoz, hogy a kamerába ne verjen vissza a szemből jövő fény, egy “ablakot” építettek, melyen középső lyukán lát ki az objektív. Urs szerint célszerű ezt a kamera kitakarást az elején megcsinálni, mert ha több lámpát helyezünk a szituációba, már nehezebb lesz megállapítani, hogy becsillan-e az objektívünk vagy sem.

A szivatás rész itt kezdődik, ugyanis a fekete lámpatesten fekete a broncolor felirat. A ház matt, a felirat fényes, ezek máshogy törik/verik vissza a fényt, ami segítségünkre lesz, olyannyira, hogy még azt is meghatározhatjuk, hogy a felirat világosabb, vagy sötétebb legyen a matt háznál. Az alábbi képet úgy kapta fotósunk, hogy egy kisebb méretű softboxot használt (a videón van egy vágás, és nem túl egyértelmű a néző számára, hogy mi történik. Egy 75cm átmérőjű oktaboxot használnak a feladatra, amit először nagyon közel tesznek a vakuhoz, így a házon lévő csillnás nem megfelelő. Második körben picit messzebb viszik a boxot, így a fénye keményebb lesz valamivel, de a csillanás épp oda esik ahová szükséges.)

A következő lépésben egy méhsejtrácsos alapreflektorral világítják meg a vaku hátsó kezelőfelületét. A méhsejt azért kell, hogy a vaku fénye ne szóródjon olyan helyekre, ahová nem szabadna (pl a fekete háttérre).

És íme a végleges kép. Láthatjuk, hogy a broncolor felirat átfordult negatívba. Ezt úgy érik el, hogy a softboxot lecserélték egy irányíthatóbb méhsejtes refektorra, és a lámpát más szögbe helyezték. Ez azért fontos, hogy a fényes broncolor feliratról a lámpa fénye ne a kamerába verődjön vissza, így a felirat sötét marad (ellentétben a más pozícióban lévő softbox fényével, mely pont a kamerába csillant vissza, így a felirat fényes volt). A matt felületek nem olyan érzékenyek erre a pozícionálásra, mert jobban szórják a visszavert fényt, így a ház oldala továbbra is fényes marad.
A LED kijelzőt és a státuszlámpákat ki kellett exponálni, az ISO és rekesz beállítások változatlanok maradnak, de a záridőt megnövelték 2,5 másodpercesre, így a gyenge kék fények a vaku hátulján beexponálódtak. Ehhez fontos volt, hogy minden világítást lekapcsoljanak a stúdióban, függönyöket behúzzák stb, hogy más fény ne befolyásolja a képet a 2,5mp-es expó esetén.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here