Kedvező árú indirekt parabolaboxok

A 2014-es Kölni Photokina kiállításon mutattuk be a Para-Dise fókuszálható fényterelő rendszerünket. Korábban ilyen rendszere csak a Broncolor és Brise cégeknek volt, de áruk miatt az átlag felhasználók számára elérhetetlen volt. 

Létrehoztuk saját rendszerünket, melynek bizonyos elemeit már meglévő részegységek tették ki, más elemeit egyedi gyártásban magyarországon készíttettünk.

A Photokina kiállításon és azt követően is nagy érdeklődés övezte a terméket, és természetesen feltűnt néhány kínai kiállító is, akik szépen körbefotózták a terméket.

Telt-múlt az idő, majd egy kínai beszállítónk jelezte, hogy fantasztikus új terméke van, melynek neve Reflectiv Para, és rögtön három féle méretben elérhető (120, 150 és 200cm).
Már az előzetes képek alapján is jól látszott a hasonlóság a saját rendszerünkel. Biztos ami biztos gyorsan rendeltünk is belőle és most már raktáron van a termék.

Gyakorletilag egy CTRL+C, CTRL+V művelet történt! 🙂

A kisebb Para-Dise szetteknél (75, 90, 120cm) mi az AURORA SRTB adaptert használtuk (ezt az adptert és hozzá tartozó parabolaboxokat vette át később a Hensel (Hensel Grand) és az Elinchrom (Litemotiv) is.

Bal oldalt az eredeti Aurora SRTB adapter, jobb oldalt az Indirect Para változat.

A középoszlopot mi a Magyarországon jól ismert baloghlampa.hu céggel gyártattuk. Jól ismert stabil, masszív állványairól és filmes területen használt lámpáiról.

Valljuk meg! Még talán szebb is lett. Bal oldalt az eredeti, jobb oldalt a kínai változat.

Jöjjön a Center adapter. Ezt is Magyarországon gyártatjuk. A Photokinán még csak egy előzetes verziót mutattunk be ebből, ahol a egy fém pálca fémragasztóval került beragasztásra, később viszont a hegesztés mellett döntöttünk. A klónon is ragasztva vannak a pálcák a központosító részbe.
Bal oldalt az eredeti, jobb oldalt a másolat. Jól sikerült!

Következő elem a Para-Dise adapter. Ez teszi lehetővé a középoszlop rögzítését az SRTB adapterhez.
Szintén magyarországon gyártatjuk és nagyon kemény hőálló műanyagból készül. A másolat viszont öntvény csak a belső gyűrű műanyag.
Bal oldalt a mi változatunk, jobb oldalt a fém másolat.
A Parabola boxok nálunk két féle variációban elérhetőek, az egyik a Hensel és Elinchrom által is használt AURORA gyártmány, a másik pedig a saját, az Aurorához hasonlóan Koreában gyártott termék. Az Aurorára és a sajátunkra is jellemző, hogy hőálló bevonattal kezelt így ellenáll a magas hőterhelésnek, és ugyanez igaz a diffúzorokra is. A Kínai változatról ez nem mondható el, ellenben használható vele méhsejrács is illetve a PRO softboxainknál és PRO parabolaboxainknál megismert hüvelyes pálcatartó is megtalálható. Pedig ez a megoldás szabadalmaztatott is, igaz csak Koreában.
Mit tehetnénk mást, felvesszük ezeket a termékeket is kínálatunkba, áruk sokak számára új dimenzókat nyit meg az eszközpark bővítésére. A webáruházunkban már fel is kerültek.
Reflective Para 120:     79.000.- Ft
Reflective Para 150:   115.000.- Ft
Reflective Para 200:   165.000.- Ft
Az árak nem tartalmazzák az állványt.
A fókuszálható rendszer nagyon jó, egy termékkel lehet kemény és szórt fényt is előállítani, jól variálható a fény karaktere.

Bal oldalt a fényforrás betolva, jobb oldalt pedig kihúzva helyezkedett el a parabolabox belsejében. A bal oldali kép karakteresebb, erősebbek a keletkezett árnyékok és a háttéren is keletkezett árnyék. A jobb oldali kép sokkal lágyabb, egyenletesebb a fény terülése, a háttéren gyakorlatilag nincs is árnyék.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.