Retro vakut mutatott a Fujifilm

Az X-Pro 2 bemutatásával egyidejűleg a Fuji bejelentette az EF-X500 csúcsvakujának fejlesztését. Elképesztően retro design, pont mint az X-Pro2, tiszta romantika, nem lehet nem szeretni. 🙂 Ja és tud valamit, amit eddig egyik vaku sem tudott.

 A vaku 50-es kulcsszámmal érkezik majd, TTL és HSS-kompatibilis, és Master módban 3 másik ugyanilyen vakut tud optikai (infra) alapon TTL és Manuál módban vezérelni. A Fuji is kihagyta a ziccert és maradt az infrás vezérlésnél, ahelyett, hogy a ma már modernebb rádiós vezérlést építette volna bele. Más témában is konzervatívnak nevezhetjük a típust, a zoomfeje 24-105mm, mint a legtöbb vakunak az elmúlt 10 évben, holott már a mostani modern vakuk végállása 200mm. A Fuji EF-X500 feje dönthető-forgatható, ám balra csak 135 fokban, ami szintén a régivágású vakukra vall. A cég ezzel nagyjából megalkotta a Canon 580EX II vaku Fujifilm változatát, kicsit retróbb designnal. Megjegyzem a Canon ezen konstrukciója lassan 10 éves lesz! Értem én hogy a Fuji X-széria akkor még a holdban sem volt, de nem értem, hogy most, hogy utól akarják érni a nagyokat, miért a 10 évvel ezelőtti technológiát tűzik ki célul a vakutechnikában, ha egyszer a high-end technológiát tűzték ki a kamera technológiában, amit sikerült is megvalósítani.

Na és hogy mit tud a májusban érkező, egyelőre ismeretlen árú vaku, amit mások nem? Manuál módban 1/512-ig lehet leszabályozni! Ilyet szerintem még nem láttam a rendszervakuk területén, de stúdióvakuban is ritka, ha van egyáltalán. A legtöbb vakut 1/1-től 1/128-ig lehet szabályozni, egy-egy típust ritkán 1/256-ig…de 1/512?…ilyen még nem volt. Ez nagy segítség lehet a magas ISO-s fotózásnál, ha csak deríteni akarunk a vakuval és kiexponálnánk a helyiség pislákoló fényeit, amire az újonnan bemutatott Fujifilm X-Pro2 egyébként remekül alkalmas is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.