Érdekes koncept: dönthető kijelző stúdióvakun

A Falcon Eyes bemutatta a Satel One nevű stúdióvakuját mely beépített akkumulátorral rendelkezik és van egy különleges tulajdonsága is: dönthető a hátsó kijelzője.

A 600Ws-os vakuban 3000mAh-s akkumulátor található, amivel 300 teljes erejű villanást tud produkálni. További érdekesség, hogy USB-portot is kapott, amiről telefont vagy tabletet lehet tölteni, ha épp nem fotózunk. 😀

A kulcspontja e vakunak azonban az LCD kijelzője, mely érintőképes és dönthető, így ha magasan van állványon a vaku, akkor is könnyedén rálátunk az kezelőfelületére és tudjuk állítani, míg egy hagyományos vakut sok esetben vagy le kell engedni az állításhoz, vagy sámlira állni. Végülis nem rossz koncepció.

A Satel One-ban beépített rádiós vevő is található, mely a cég RF-S1 kioldójával kompatibilis és tud HSS gyorsszinkront (egyelőre csak Canon).

Kicsi a bors, de erős: Nissin i60A rádióvezérelhető vaku

A Nissin bemutatta második rádióvezérelhető vakuját az i60A-t. Elsőre kis játékszernek tűnik, de a rádióvezérlésen túl további erénye a méretéhez képest meglepő ereje.

A Nissin i60A a Di700A vaku után a második Nissin TTL és HSS-képes villanó, mely kompatibilis a cég NAS (Nissin Air System) rendszerével, vagyis rádiósjellel távezérelhető (pl. az Air 1 commanderrel).

Ha gépváz tetejére szánjuk az i60A-t, akkor Canon, Nikon, Sony, m4/3 és Fuji verziók valamelyikét kell választanunk a talpkiosztás miatt, azonban ha rádióvezérelt módban használjuk, akkor a Canon, Nikon és Sony TTL módot egységesen támogat az i60A (magyarán ha neked canonos Air 1 kioldód van, a haverodnak meg nikonos, mindketten vezérelni tudjátok ugyanazt a Nissin i60A-t, függetlenül attól, hogy a vaku milyen rendszerhez készült, mindezt TTL és HSS támogatással).

Az i60A alig nagyobb a Nissin aprócska, de MILC használók körében népszerű i40 vakujánál, mégis tekintélyes ereje van, papíron ugyanazt tudja, mint pl a Canon 600EX-RT, sőt, a korábbi Nissin Di700A-nál is jobb, mivel magasabb a kulcsszáma, 1/3 értékekben lehet szabályozni és 1/256-od értékig enged leszabályozni manuál módban.

Specifikációi:

  • Kulcsszám: 60 (m, ISO100, 200mm)
  • 24-200mm zoom
  • Színes LCD kijelző
  • Külső elemtartó csatlakozás
  • Beépített 2.4GHz NAS rádiós vevő
  • TTL és Manuál mód
  • HSS 1/8000s-ig
  • 1. és 2. redőny szinkron
  • Manuál mód 1/1 – 1/256
  • Rádiós TTL slave (ABC csoport, Canon, Nikon, Sony kompatibilis)
  • Optikai TTL slave 
  • Optikai slave (S1, S2)
  • AF segédfény
  • 90 fokban dönthető, 360 fokban forgatható fej
  • Leghosszabb feltöltési idő: 5.5mp (ez mondjuk durva)
  • Leglassabb villanási sebesség: 1/800s (t0.5)
  • Májustól kapható, árról egyelőre nem tudni

Vakujavítás

Vészhelyzet a fotóstúdióban: újraéleszthető a stúdióvakud?

Egy jó stúdióvaku könnyen a szívünkhöz nő. Társ a legnehezebb beállításokban és legkörülményesebb helyzetekben. Ha vigyázol rá, kedvenc stúdióvakud sokáig segítségedre lehet, de mihez kezdj, ha mégis meghibásodott?

Add meg stúdióvakudnak azt a törődést, amit megérdemel!

Még a legjobb stúdióvaku is igényli az időszakos szakszerű átvizsgálást, évenkénti portalanítást. A profi felszerelés pedig profi szervizt igényel! Szerencsére a Mikrosatnál szinte minden stúdióvaku típussal találkoztunk már. Könnyen megmondjuk, feltámasztható-e vagy inkább vegyél könnyes búcsú tőle. Ráadásul a szükséges alkatrészek többségét raktáron tartjuk, így nem kell hosszú hetekre nélkülöznöd készülékedet.

Aggódsz, vajon megjavítható-e a stúdióvakud? Ne késlekedj!

Nagyberuházás egy filléres alkatrész miatt?

Tudtad, hogy a Mikrosatnál a pótalkatrészeket közvetlenül a gyártótól vásároljuk? Tehát nemcsak, hogy nem kell megfizetned a közvetítő kereskedők díját, de még időt is spórolsz! Ráadásul szervizünkben nem komplett paneleket cserélünk, hanem mindig csak azt az alkatrészt, amely meghibásodott. Így tényleg nem kell vagyonokat kifizetned egy filléres alkatrész miatt!

Csak azt cseréljük, amit kell, így csak annyit fizetsz, amennyit valóban szükséges!

Kevesen tudnak alkatrészszinten javítani. Mi viszont tényleg annyiféle problémával találkoztunk már, hogy nem tudsz meglepni. Legyen szó teljesítmény- és töltő kondenzátorok, villanócsövek, tirisztorok, IGBT vagy TRIAC félvezető elemek hibájáról, megoldjuk. Mi a titkunk? Egyszerű, 25 éve csináljuk!

Európa egyetlen Yongnuo vakukórháza

A Yongnuo szerződött partnereként egész Európában egyedül nálunk van lehetőséged a kínai vakuóriás termékeinek javíttatására. Minden Yongnuo javítást vállalunk. Az összes vakuegység, kioldó-, vezérlő modul és LED panel javítását elvégezzük, de még a sérült állványokkal és stúdió eszközökkel is megbirkózunk.

Nem nálunk vetted a Yongnuo készüléked? Nem számít, mi akkor is megjavítjuk!

Tudd meg mielőbb, hogy javítható-e a készüléked!

Néhány dolog, amit mindenképpen tudnod kell javítás előtt!

Mennyibe kerül a javítás?

Mivel minden típus és probléma más javítást igényel, így előre nem tudjuk megmondani a javítás költségét. Küldd el a készüléket bevizsgálásra, és megnézzük, pontosan mennyiért tudjuk megjavítani!

Amennyiben a bevizsgálás után mégsem kéred a javítást, úgy egyszeri 3000 Ft bevizsgálási díjat számítunk fel. Természetesen, ha kéred a javítást, akkor ezt az összeget nem kell kifizetned.

Hogyan juttathatod el készülékedet a szervizünkbe?

Hozd be személyesen vagy küldd el futárral, esetleg postán a szervizünk címére (1141 Budapest Vezér utca 106. I.em.). Ennek költsége garanciális hiba esetén is téged illet.

Hogyan veheted át a megjavított készüléket?

Bejöhetsz érte személyesen, vagy kérheted, hogy szerződött futárszolgálatunkkal elküldjük azt egy általad választott címre. Garanciális javítás esetén a visszaszállítás díjmentes. Amennyiben viszont már nem érvényes a garancia, akkor a visszajuttatás költségét neked, mint megrendelőnek kell megfizetned!

Fontos, hogy miután megkaptad az értesítést a készülék elkészültéről, további 14 napig tudjuk díjmentesen tárolni azt.

Mennyi garanciát kapsz a javításra?

A hatályos jogszabályoknak megfelelően, 3 hónap garanciát adunk a cserélt alkatrészre, valamint az elvégzett munkára.

Hozd stúdióvakudat újra formába!

Már piacon a Yongnuo mobilos vakuja

Bemutatta a Yongnuo a mobilra csatolható vakuját, az YN06-ot, mely valóban vaku, nem csak egy sima világító LED.

Na jó azért nem úgy vaku, mint egy fényképezőgép vakuja, ez is csak villanó LED-et tartalmaz, mint a mobil saját vakuja, csak nagyobb fényerejű, de ami a legjobb benne az az, hogy automatikus, vagyis magától szinkronizál a mobiltelefon vakujával, amit a +/- gombokkal felülbírálhatunk, ha akarjuk.

Természetesen videózáshoz állandó fényként is szolgál (20 percig bírja), sőt a telefonról levéve külső fényforrásként vagy zseblámpaként is használhatjuk.

Négyféle színben kapható az egyébként 5cm átmérőjű alumínium házba szerelt villanó, amiből látszik, hogy elsősorban iPhone-okhoz tervezték: ezüst, space grey, rozéarany és arany.

A Yongnuo egyébként mindenhol úgy emlegeti, hogy iPhone-hoz tervezték, egyelőre nem tudni, hogy más mobilokkal hogy működik együtt.

Egy feltöltéssel 1000 max erejű villanást tud produkálni, 3,7W a teljesítménye, 490lm fényt bocsájt ki. Videó módban a fényereje 10 lépésben szabályozható.

Hajlékony LED panel

A Wescott forgalmazásában érhető el az USA-ban, illetve Ausztráliában a Flex LED nevű termék, illetve mostantól annak fehér és bicolor változata.

A Flex egy hajlítható, összetekerhető és ami még fontosabb, vízálló LED panel. A 25,4 x 25,4 cm-es Flex 166db LEDet tartalmaz, fényereje 1900 lux/m a fehér és 1600lux/m a sárga színű esetében. Mígelőbbi CRI indexe 95, utóbbié 97.

Ez a termék már 2014 óta létezik, most azonban bemutatták a bicolor vagyis napfény és tungsten színhőmérséklettel egyaránt világítani tudó verziókat is, de ami a legjobb, hogy új, nagyobb méretek is elérhetők már, továbbá egy hordtáskás szett akksival és softbox-szerűséggel.

Elérhető méretek:

  • Flex 10×3″ fehér — $299.90 (25,4 x 7,6 cm)
  • Flex 1×1′ fehér — $649.90 (30,5 x 30,5 cm)
  • Flex 1×2′ fehér — $999 (30,5 x 61 cm)
  • Flex 1×3′ fehér — $1699 (30,5 x 91,5cm)
  • Flex 2×2′ fehér — $1999 (61 x 61 cm)
  • Flex 10×3″ Bicolor — $429.90 (25,4 x 7,6 cm)
  • Flex 1×1′ Bicolor — $849.90 (30,5 x 30,5 cm)
  • Flex 1×2′ Bicolor — $1299.90 (30,5 x 61 cm)
  • Li-ion akku — $299.90
  • Softbox — $89.90-tól
  • 2db-os Cine Travel Kit (ld. a fenti képen) — $2599.90

Tegyük hozzá nem épp egy olcsó buli…

Megbukott az első mobilra csatolható fénymérő

Tavaly augusztusban írtunk az első mobilos vakufénymérőről, az LxMeterről.

A Lightingrumours weboldal tájékoztatása szerint megjelent az első teszt a SmartSensor 04 típusú fénymérőről, melyet Android okostelefonhoz lehet csatlakoztatni és folyamatos illetve villanófényt egyaránt tud mérni. Ára 59 Euro és az LxMeter nevű appal lehet használni.

Az első, olasz nyelvű teszt szerint azonban kiderül, hogy míg folyamatos fény mérésére teljességgel alkalmas, ugyanakkor villanófényt meglehetősen korlátozottan lehet mérni vele a szenzorának “szaturációs pontja” illetve annak korlátozottsága, továbbá a villanási idő befolyásolása miatt. Gondolom ezt úgy kell értelmezni, hogy hamar eléri maximális fénymennyiséget, amit még fel tud dolgozni. Ergo ha túl erőset villan a vaku, továbbá ha különféle villanási idejű vakukat egyszerre használunk, akkor csak egyenként tudjuk megmérni őket, egyszerre nem.

A Lightingrumours kitér arra az információra is, miszerint érdekesség, bár kevésbé hasznos ugyanezen cég SmartSensor 05 típusú kütyüje (ugyanúgy 59 euroért), mely egy Geiger-számláló, így sugárzást tudunk a telefonunkkal mérni. Ha már a látható fényt nem tudjuk rendesen bemérni vele, legalább a nukeáris sugárzást lehessen. 😉

Hozzáteszem nem az LxMeter SmartSensor az egyetlen mobilra csatolható vakufénymérő, a nála nevesebb Lumu is előrukkol egy hasonlóval, bízunk benne, hogy az pontosabb lesz.

A Yongnuo is előrukkolt a közeljövő termékeivel

Egy pár nappal ezelőtti posztban latolgattuk, hogy milyen termékek várhatók a Yongnuotól. Ma azonban a Facebook oldalukon picivel több részletet is elárultak.

Elsőként az YN360 LED-et említik, de ezt ugye már bemutatták a napokban, tudjuk a specifikációit és fotók is vannak róla.

A másik az YN660 manuális vaku, erről is írtunk már korábban, az YN560-IV vaku helyére, vagy mellé érkezik, annak továbbfejlesztett változata.

Érdekesség viszont az YN685N vaku, ami a Nikon tulajdonosok számára is elhozza a Yongnuo fejlett vakuvezérlési rendszerét, így ők is teljeskörű rádiós vezérlést tudhatnak majd magukénak, vakuba épített vevővel és LCD-kijelzős vezérlővel. Olyan, mint a Canon esetében az RT-rendszer, azzal a különbséggel, hogy ez többet tud és kompatibilis a Yongnuo manuális 560-as rendszerével is. Az YN685 vaku tesztjét itt találod.

 

 

Dear friends,Thanks for your supports in the past year!We will plan to have some new models including the YN360…
Posted by 永诺YONGNUO on Thursday, 4 February 2016

 

Megjelent a Metz 44 AF-2 rendszervaku

A német vakugyártó piacra dobta új TTL rendszervakuját, a Metz Mecablitz 44 AF-2, mely a cég bestsellerét, az 5 éves 44 AF-1-et váltja a sorban.

Az új vaku fejlesztései közé tartozik a előre néző LED videó-fény, melynek erőssége 4 fokozatban állítható, a fém vakupapucs (az előd műanyag volt), a HSS gyorsszinkron képessége és az USB csatlakozó a firmware frissítési lehetőséghez.

A Canon, Nikon, m4/3, Pentax, Sony és Samsung változat mellett az érdekesség az, hogy Fujifilm verzió is van belőle, ami picit keresztbetehet a Fuji stratégiájának, ugyanis a nemrég bemutatott, saját HSS vakukujra még várni kell. A Fuji kamerák közül az új X-Pro2 képes csak HSS gyorsszinkronra, az új X-Pro tulajok a Metznek köszönhetően nem kell nélkülözzék a HSS-t amíg a Fujifilm fejlesztgeti a saját vakuját.

A Metz Mecablitz 44 AF-2 specifikációi az alábbiak:

  • Kulcsszám: 44 (105mm)
  • Üzemmókok: TTL, Manuál (1/1-1/32-ig 4 lépésben), Optikai Slave, LED-modellfény
  • 90 fokos fejdöntés, 300 fokos forgatás
  • Egyszerű LEDvilágított gombok általi vezérlés
  • Zoomfej 24-105mm (diffúzorral 12mm)
  • Energiatakarékos mód
  • Fém vakupapucs (kivéve a Sony iISO verziót)
  • USB firmware frissítés
Ára 180 angol font körül várható. 

Elinchrom és Phottix kompatibilis lett a Sekonic új fénymérője

A Sekonic tavaly bejelentette, hogy partneri viszonyba lépett az Elinchrommal és a Phottixszal és a jövőben egyesítik rendszereiket. Ennek meg is jött az első gyümölcse a héten a Sekonic Litemaster Pro L-478DR fénymérő formájában.

Kétféle verzió létezik, a -EL és a -PX jelű, sorrendben az Elinchrom és a Phottix kompatibilis változatok. Mindkét fénymérő érintőkijelzős, beépített rádiómodult kapott, melynek segítségével fénymérés közben el tudjuk sütni a két márka vakuját a fénymérőről indítva. A vakufénymérés mellett a fénymérő támogat egy sor videós expozíciós módot, profilozást különféle kamerákhoz és egy opcionális 5-fokos keresőt is társíthatunk hozzá a spotméréshez.
A Phottix verzió, az L-478DR-PX a különböző vakucsoportokra egyenkénti mérést biztosít, ehhez Phottix Indra500/360 vakura,  vagy Mitros+ vakura van szükségünk, vagy bármilyen más vakura, amely Phottix Strato II vagy Phottix Atlas II vevőhöz csatlakozik. A Phottix esetében vakuerőt sajnos nem tudjuk állítani a fénymérőről, csal elvillantani tudjuk őket a méréshez, mivel a kioldás alapja az egyébként manuális Strato II kioldó.
Az Elinchrom verzió, az L-478DR-EL nem csak elvillantani tudja a vakukat, hanem az erejüket és modellfényüket is vezérelni képes, előbbit egytized lépésekben, külön-külön csoportonként vagy az összes csoportot egyszerre.
Az új Sekonic Litemaster Pro fénymérője 400 dollárba kerül.

Megjelent a Phottix Odin II vakuvezérlő

Bemutatták végre (kb 5 évvel az elődmodell megjelenését követően) a Phottix Odin II TTL vakuvezérlőt, amire a Phottix tulajok régóta vártak.

Az eredeti Odin kivételes megbízhatóságáról volt híres, melyhez az Odin II-vel remek kezelőfelület is társul mostantól. Mellesleg az Odin volt az első komolyabb Pocket Wizard alternatíva annak idején, ezt követték később a Yongnuo és más gyártók hasonló megoldásai.

Az Odin II közvetlen elérést biztosít 5 vakucsoporthoz, melyek mindegyike jól beazonosítható a nagyméretű, megvilágított LCD kijelzőn. Immáron 45 fokban döntött formátumban, ugyanis a régi Odin álló formátumú kioldó volt, melynek használata lehet hogy kényelmesebb, de sérülékenyebb is.

Mind az 5 csoportnak dedikált gyorsgombja van (A-B-C-D-E), a módosításukat pedig a tárcsa elforgatásával végezhetjük, TTL és Manuál módban egyaránt tudja vezérelni a kompatibilis Phottix vakukat. További praktikum, hogy ha egy csoportot kikapcsolunk, a hozzá tartozó sor eltűnik a kijelzőről, a könnyebb áttekithetőség végett.

Az Odin II immáron AF-segédfényt is kínál, továbbá gyorszáras vakutalpat. A firmware-t USB-porton keresztül lehet majd frissíteni.

Specifikációk:

  • 5 vakucsoport (A, B, C, D, E)
  • 32 kommunikációs csatorna felhasználó által beállítható ID-val
  • Dedikált csoportgombok és vezérlőtárcsa a gyors állításhoz
  • TTL vakuerő korrekció +/- 3FÉ tartományban
  • Manuális vakuerő állítás 1/1 – 1/128 erőig
  • HSS gyorsszinkron 1/8000s záridőig
  • OverDrive gyorsszinkron 1/8000s egyes stúdió vakukkal (vezetékes kapcsolat szükséges)
  • Második redőny szinkron (csak Nikon és Sony esetén!)
  • AF segédfény
  • Vakufej zoom állítási lehetőség
  • Indra500 és Indra360 studióvakuk használatakor modellfény állítási lehetőség
  • 2,4GHz frekvencia, 100m hatótáv
  • Firmware frissítési lehetőség
  • Kompatibilis vakuk és kioldók: Phottix Indra500/360 TTL, Mitros+, Odin, Strato, Strato II, Atlas II
  • Ár: Canon és Nikon verzió 210 dollár (adó), illetve 160 dollár (vevő). Sony verzió tavasz végén érkezik