Megjelent a Cactus RF60X vezetéknélküli vaku

A szebb napokat is megélt Cactus bemutatta új vakuját. A cég szinte pionír volt a rádiós vakukioldásban, annak idején a méregdrága PocketWizard mellett az olcsó, eBayes, 433Mhz-es Cactus kioldók voltak elterjedtek nem csak Magyarországon, de az egész világon. Ha más nem emiatt emlékezünk meg róla itt a blogon, jóllehet gyanítom nem sokan haszálják már itthon ezt a márkát. Merthogy eztán jöttek a többiek és elorozták a piacot, de a Cactus még ma is él, ha nem is virul. Különleges cross-brand (márkafüggetlen) HSS kioldója, a V6 után most csúcsvakujukat mutatták be, a pofás RF60X-et, mely a korábbi RF60 frissített változata gyorsabb újratöltési idővel és új kezelőfelülettel. 

A vakuba beépített 2.4GHz-es rádiós adóvevő került, így kompatibilis a Cactus V6 és V6II. A vezérlőjükhöz hasonlóan a Cactus RF60X legnagyobb erénye a márkafüggetlen HSS és itt nem csak villanási idővel játszó Hypersyncről beszélünk, hanem valódi, hosszú vibrálást produkáló, hagyományos HSS-ről, ami mindig is márkafüggő volt, de a Cactus megoldotta, hogy ezt ugyanaz a típusú vaku tudja Canonnal, Nikonnal, Fujifilmmel, Olympusszal, Panasonickal, Pentaxszal és Sonyval. A legszebb az egészben hogy olyan márkával is megcsinálták, ami gyárilag nem is tud HSS-t. Emellett a késleltetett villanási idejű Hypersyncet is tudja a vaku.

Ezeket leszámítva egyébként semmi extra, tud TTL-t és Manuált, 24-105mm-es a zoomfeje, van AF segédfénye és tud Master és Slave is lenni. A kijelzője azért vagány. 🙂

Ja még egy okosságot tud a vaku, ami egyedülálló a piacon: automatikusan állítja az újratöltési időt a vaku hevülésével arányosan, emiatt ha nyúzzuk jóllehet egyre lassabban fog feltölteni, viszont kiküszöböli a túlmelegedés miatti kényszerű letiltást. 

Ára 185 dollár és már előrendelhető az amcsi és angol webshopokban, évvégén kerül kiszállításra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.