MEGOSZTÁS

Az Edison stílusú antik izzók újbóli elterjedésével én is kedvet kaptam kipróbálásukhoz. Izgalmas formájuk pedig fotóért kiáltott. Egy olyan képet képzeltem magam elé, ahol csak az égő élei látszanak, illetve benne izzó wolfram szál.

 

A megvilágításnál lehetett volna több keskeny softboxot használni, de mivel nemrég láttam a Broncolor kínálatában különböző softbox maszk megoldásokat úgy döntöttem kipróbálom ezt is kicsit fapados változatban.
Első lépésként az izzó méretéhez jól passzoló 60x60cm-es softboxot választottam és fekete fotóháttérből egy 40×40 cm-es négyzetet vágtam ki. Ezt a softbox közepére rögzítettem négy darab biztostűvel.

A box vakura került a vaku pedig egy állványra. A softboxot a fényképezőgéppel szembe fordítottam, gyakorlatilag ez adta a hátteret. A softbox és a fényképezőgép közé került az égő.
Az égő tartására egy lámpaállvány, egy keresztrúd rögzítőt és egy körülbelül 50cm-es fém rudat használtam. Az égőt úgy lógattam be, hogy a fényképezőgép nézőpontjából, pont a fekete karton közepére essen.

Jöhetett a játék!
Az égőhöz építettem egy dimmert (fényerő szabályozó), így nagyobb szabadságom volt a fények összehangolásában. Az égő távolsága a softboxtól befolyásolja a keletkező élfényt. A vaku fényerejét úgy állítottam be, hogy F/11 rekeszt használhassak, ilyen rekeszérték és egy stúdiókörülmények között általánosságban használt záridő (1/125sec) mellett viszont az izzószál fénye nem látszódott volna. Ahhoz, hogy az izzószál is szépen látszódjon hosszabb záridőt kellett választanom és természetesen a fényképezőgép állványra került.

A végleges értékek a következők voltak: ISO100, F11, 1/60sec

A beállított értékekhez a dimmer segítségével még lehetett finomhangolni a wolfram szál fényének erősségét. A fehéregyensúlyt a vaku színhőmérsékletéhez igazítottam (5500K), így az izzószáll szép sárgásan jelenik meg.

Így egyetlen stúdióvaku segítségével valósult meg ez a fotó.

 

Fotózáshoz felhasznált eszközök:

Mikrosat Digital 5R stúdióvaku + Jinbei JB-220 lámpaállvány + 60×60 cm PRO softbox + 40×40 cm fekete karton (4 db biztostű)
Jinbei JB-220 lámpaállvány + keresztrúd rögzítő + 50cm-es fém rúd
Régi stílusú égő + E27 foglalat + dimmer
Manfrotto 190Go állvány + Induro BHD2 gömbfej + Nikon D610 fényképezőgép + Sigma ART 24-105mm F/4 objektív

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here