MEGOSZTÁS

Méltatlanul kimaradt a repertoárból a Mikrosat zászlóshajó szériájának, a Digital R stúdióvaku családnak bemutatása. Pedig hány ember van, akinek nincs szüksége akkumulátorra, TTL-re meg HSS-re, és más “fenszi fícsörökre”, csupán néhány igáslovat szeretnének a stúdiójukba. Nekik ajánljuk a hagyományos, hálózatról üzemelő Digital R szériát, a Mikrosat “strapakancáit”.

Jómagam főként rendszervakukkal dolgozom, egy darab akkumulátoros stúdióvakum van a három rendszervaku mellett. Mikor kaptam egy megbízást legutóbb, hogy 70 képviselőjelöltről készítsek portrét egy nap leforgása alatt, tudtam, hogy a jelenlegi szettemmel gondban lennék. Ekkor a “Vakuszaki” mondá: “A Digital R-re leszen néked szükséged”. Kibéreltem hát két darabot a melóhoz, és a használatuk közben rájöttem, hogy mennyire igazságtalan, hogy ezek a vakuk nem szerepeltek még itt a blogon. Mindig csak a legújabb, legvagányabb technológiát toljuk itt, pedig ott a stúdió, a professzionális felhasználás, ahol az kell, hogy egy vaku pontosan villanjon, stabilan működjön és bírja a kiképzést hosszú évek után is.

Ez az 5 év garanciával rendelkező Digital R széria, melynek létezik 300Ws, 500Ws, 700Ws és 1200Ws teljesítményű tagja is, továbbá megtalálhatunk a kínálatban fejgenerátoros, és boomvakukat egyaránt (utóbbi csak 700 és 1200Ws teljesítménnyel érhető el). Ezek rendszerben is képesek működni, amit sajnos nem állt módomban kipróbálni, de vezérelhetők kioldóval (Canon és Nikon verzió létezik csak), PC/Mac szoftverrel, okostelefonos applikációval, vagy akár egy másik vakuval.

Az 5 év garancia a villanócsőre is érvényes.

A Digital R specifikációit tekintve elmondható, hogy kellően nagy teljesítményátfogással bír, a kijelzőn látható értékek szerint 1.1-től egytizedenként 8.1 értékig (miért nem 1.0-től 8.0-ig?) szabályozhatjuk a vakut, ez 1/1 és 1/128-ad teljesítményt jelent a két végen, vagyis 8 FÉ a teljesítményátfogás.

A vaku a kijelzőn rekeszértéket is képes mutatni, ha betápláljuk a munkarekeszt a vakuba az első fényméréskor, utána ha állítjuk a teljesítményt, a vaku mutatni fogja a szükséges rekeszértéket, nem kell minden alkalommal fényt mérnünk, vagy számolgatnunk.

Villanási időt tekintve minimum erőn 1/2200s, max erőn 1/1500s eredményt kapunk, ami az átlagosnál jobb, így ha fröccsenő vízcseppeket nem is tudunk kimerevíteni, de egy ugráló, haját dobáló modellel jó eséllyel nem lesz problémánk.

Stabilitás tekintetében a villanások egyformák és állandók, a színhőmérséklet a teljes erőtartományban 400K-t változik a két véglet között: minimum erőn 5200K körüli, max erőn 5600K körüli. Átlagos úgy gondolom. Ezt nem hitelesített szürkekártyán mértem, csak a lenti képen látható szürkére festett falon, ami nyilván nem túl szakszerű, de nem volt kéznél szürkekártya a teszt során, arra viszont megfelelt, hogy a min. és max. erő közötti eltérést megnézzem. Ja és teszem hozzá némileg már leharcolt, sokat látott bérvakukról beszélünk, erről lesz szó később.

Ha olyan munkánk van, hogy a lefotózott tárgyat vagy modellt maszkolni kell, vagyis ki akarjuk cserélni mögöttük az eredeti hátteret, akkor is megkönnyíti a dolgunkat ez a vakuszéria. Lehetőség van a Digital R rádióskioldót oly’ módon beállítani, hogy a különböző csoportokban elhelyezett stúdióvakuk különböző exponálásra villanjanak. Amennyiben a témánk és a kamerán kellően statikus volt a két expozíció alatt, lehetővé válik a fehér háttér előtt két expozícióból lefényképezett téma egyszerű körbevágása, miután az egyik képen egy fekete-fehér sziluett lesz. Mindezt segíti a processzorvezérelt, modern technológiájú feltöltés is, mely révén a vaku teljesítménytől függően 0.8-1mp alatt képes feltölteni max erejű villantás esetén. Tesztem alapján én is ennyit mértem a Digital 5R vagyis az 500Ws-os vaku esetében, 1/2 erőre állítva pedig közel azonnali a feltöltés. Próbáltam a Sony A7R III-mal sorozatlövéssel is tesztelni, de sajnos a lassú sorozatot se tudta lekövetni pontosan a vaku, ami a Sony esetében 3fps. Szóval a maszkolást azért ne sorozatra állítva lőjük, de manuálisan exponálva jó lesz az eredmény.

A Digital R vakuk akár videózáshoz is használhatók, hiszen 1000W halogén beállítóizzót is fogadni tudnak. A modellfény is tized értékenként szabályozható, a tekerő megnyomásával pedig váltogathatunk a min. és max. erő között, illetve ki is kapcsolhatjuk a modellfényt. A vakuvillanás idejére a modellfényt beállíthatjuk úgy is, hogy a villanás előtt közvetlenül kikapcsoljon (CON jelzés a PROP gomb hosszú megnyomásával), így nyitott rekesznél a halogén-fény nem színezi el a képünket sárgásra.

A vaku felépítése egyébként masszív, a ház teljes egészében fémből van, kivéve a hátsó burkolatát, hűtőventillátor is dolgozik benne, a gombok jól használhatók és strapabírók. A szorítója lehetne nagyobb, nekem a melón a nehéz 150-es oktabox billentéséhez sikerült úgy meghúznom, hogy a fotózás végén összepakoláskor két kézzel kellett nekifeszülnöm, hogy kilazítsam. A mellékelt fotókon nagy lyuk tátong a vakuk hátulján a kijelzö fölött, ez a Digital R kioldó vevőjének a helye. Normál esetben műanyag kupak védi a portól, csak a bérvakuknál ez már az enyészeté lett.

 

A vaku kijelzőjén több adatot is látunk, vakuteljesítményt, modellfény teljesítményt, a CELL, a hangjelzés (SND) és a teljesítményarányos modellfény (PROP), illetve a villanáskor kikapcsoló modellfény (CON) kijelzését. Láthajuk még ugyanitt a rekeszskálát, amiről fentebb már értekeztem, illetve az aktív vakucsoportot és rádiós csatornát, amennyiben csoportokba szedve vezéreljük a vakukat.

Az XB gomb megnyomásával egy státuszt láthatunk a vakuról, ahol jelzi, hogy hány villanás van benne. Hosszan nyomva állíthatjuk a vakucsoportot egyébként. De térjünk csak vissza a villanásszámlálóra egy kicsit.

A nálam lévő vakukból az egyikben 110.000 villanás volt, a másikban 112.000. Ezzel el is érkeztünk a megbízhatóság részhez. A számok meggyőzőek.

Több hazai bérstúdió is a kezdetektől fogva Mikrosat vakukkal dolgozik nagy megelégedéssel, legutóbb pedig Nánási Pál cserélte le a Mikrosat vakuit 10 év használat, és vakunként több mint 1.000.000 villantás után, melyeket felújítva, átvizsgálva ajánlottunk fel tavaly ősszel a Bátor tábornak szánt jótékonysági aukció keretében.

Ha tehát egy, vagy több megbízható “workhorse” stúdióvakura van szükséged, mely rendelkezik a modernebb technológiákkal, de nincs tele általad sosem használt, feláras extrákkal, akkor ne keresgélj tovább, a Digital R széria kell neked! A cikk írásakor 130.000 és 250.000 Ft között érhetők el teljesítménytől és konstruckiótól függően, vagyis az áruk abszolúte barátságos.

TESZTEREDMÉNY
Építési minőség
9.5/10
Funkciók
9/10
Használati élmény
9/10
Ár/érték arány
10/10
MEGOSZTÁS
Előző cikkMozgás fotózása vakuval vagy folyamatos fénnyel?
Következő cikkFstoppers: a szegény és a gazdag fotós vakuja
Főként reklámfotózásban és esküvői fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here