MEGOSZTÁS

A Mikrosat biztosította a rangos Bocuse d’Or szakácsverseny hazai fordulóján a hivatalos ételfotók elkészítéséhez szükséges stúdiófelszerelést. Ennek apróján kimentem, hogy tudósítást készítsek a versenyről és a fotózásról. Azon szerencsések közé tartozhattam, akik all-entry karszalaggal ott is fotózhattak a versenytérben és a backstage-ben, ahová a sajtó képviselői nem mehettek. Exkluzív fotók és beszámoló a Bocuse magyar döntőjéről.

Mindenekelőtt hatalmas köszönet Fekete Antonionak, és persze a Mikrosatnak, akik mindezt lehetővé tették számomra. A verseny hivatalos ételfotósa (és egyben a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja) ugyanis Antonio volt, aki elismert név a szakmában, ételfotós, szakács, food-stylist és egy gasztronómiai könyforgalmazó, a Cookbooks tulajdonosa. Őt kérte fel a Bocuse d’Or Akadémia, hogy a helyszínen készítse el a hivatalos ételfotókat, Antonio pedig a Mikrosathoz fordult, hogy segítsenek a technikai megvalósításban. Szerdahelyi Ádám, a “Vakuszaki” és Antonio együtt tervezték meg és állították össze a versenyt megelőző napon a szükséges felszerelést, melyet a verseny napján korán reggel felállítottak a helyszínen.

Úgy kellett megtervezni a világítást, hogy lehetőleg univerzális legyen, ugyanis mindenféle anyagú és textúrájú, és nem utolsó sorban méretű étel került a kamera elé. Nomeg egyébként is van ennek egy hagyománya és szabályzata a versenyen.

A szakmai rész

A Bocuse-on ugyanis tányér és tál is van a versenyben, utóbbi tulajdonképpen egy 1m átmérőjű tálca foganyúval, melyen egy nagyméretű kompozíció szerepel egyedi dekorációval. A nagy méret miatt még nagyobb tér és eszközpark kellett a fotózáshoz. Fontos megjegyezni, hogy nem hangulatfotók készülnek ilyenkor a versenyen, hanem lényegében igényes dokumentációs munka zajlik. (Teszem hozzá érdemes megnézni Fekete Antonio munkáit, amikor kreatívan bevilágított ételfotókat készít.)

Antonio egy Nikon D810-et használt egy Macbook Prora kötve, Manfrotto 055-ös karbon állványon, és egy nagyméretű Induro állványon. A két állványt cserélgették, az egyik a tányérfotókhoz volt beállítva, a másik a tálfotókhoz, helyük pedig be volt jelölve a padlón. A fotókon látszik egy hasznos kis szerkezet, olyan gyorscseretalp volt az állványfejen, amibe be lehet fűzni az USB kábelt, így megelőzhető, hogy véletlenül kirántsák a kamerából. A vezeték színe is narancssárga volt ahogy kell, hogy mindig szem előtt legyen, ne adakjon bele senki munka közben.

Az objektív egy Tamron 24-70mm f/2.8 Di VC USD volt, a munkarekesz pedig f/18- f/20 körül. 36 megapixelen ez sajnos nem épp ideális rekesznyílás a diffrakciós hatás (szűk rekesz miatti fényelhajlás okozta életlenség) miatt, de tágabb rekesszel nem lett volna elegendő mélységélesség, fókuszpanoráma készítésére pedig nem volt idő, mert a tányérok eleinte 10 percenként érkeztek, de a fotózás felénél a tányérok mellé becsatlakoztak a tálak is, így volt, hogy összetorlódott 1-2 étel a fotóstúdiónál, emiatt sietni kellett a fotózással. Egyrészt a tálakat már várta a zsűri, hiszen azokat azelőtt fotózták, hogy kitálalták volna a zsűri számára, és persze nem beszélve a mártásokról, dekorációkról, amik egy idő után formájukat veszíthetik. Nem volt idő tehát szöszölni.

Az extraszűk rekesz miatt nagyteljesítményű vakukra volt szükség, a Mikrosat Digital R szériából 1200 és 700Ws-os verziók dolgoztak. A setup a következőképpen nézett ki, készítettem hozzá egy világítási diagramot a lightingdiagrams.com jóvoltából.

A főfényt egy masszív Manfrotto 025BS boom állványra tett softboxos Mikrosat Digital R boom vaku biztosította, ennek teljesítményét nem figyeltem sajnos. Az említett Manfrotto állvány lényege, hogy a boomkar hátsó végében két tekerőkar található, ezek és egy a szárban végigfutó csigás mechanika segítségével előre-hátra, és jobbra-balra tudjuk billenteni az állványra tett vakut. Milyen jó is az, amikor nem kell mindenért leengedni az állványt, vagy épp létrára mászni az állításhoz. Ezt segítette az említett boom vaku is, melynek csak a villanófeje van az állvány végében, a generátora és egyben kezelőfelülete a boomállvány lábára van rögzítve, így könnyedén hozzáférhetünk. A softboxos boomvaku fényét tovább szórták a két állvány által tartott Jinbei féligáteresztő diffúzor kerettel, így gyakorlatilag egy óriási világító felület volt az összetolt asztalok és a rajta lévő végtelenített fehér papírháttér fölött. A hátteret két 1200Ws-os Digital R vaku világította meg és adott némi élfényt is a kajáknak -párdon- az “apró ételeknek”, a szemből jövő derítőfényt pedig jobbról-balról egy-egy 700Ws-os Digital R vaku adta, rajtuk egy-egy (azt hiszem) 60x60cm-es Mikrosat PRO softboxsszal.

A Mikrosat Bocuse d’Or szettje. Powered by Mikrosat, Manfrotto és Jinbei.

A versenyről

A cikk végén szereplő galériában találjátok a fotózás képeit, de úgy döntöttem, hogy nem választom el őket a többitől, az összes kép együtt meséli el a történetet.

Merthogy a Bocuse d’Or egy nagyon érdekes esemény, és feltételezem hogy ezt a cikket többségében szakmabeliek és ételfotózás iránt érdeklődők fogják olvasni, így tartanék egy rövid beszámolót is az eseményről, én most jártam először ilyenen. A galériában a képekhez is fűztem megjegyzéseket, ott is található néhány érdekes információ a versennyel kapcsolatban.

A Bocuse d’Or a világ legrangosabb szakácsversenye, itt a Hungexpo területén a magyar döntő zajlott. A selejtezőt már megtartották decemberben, az onnan kikerülő 6 séf küzdött most a torinoi európai döntőbe kerülésért, melyet ugye tavaly Széll Tamás nyert meg és jutott ki általa a Bocuse világversenyre, ahol végül 4. helyezést ért el.

Mi 6:30-ra érkeztünk reggel a helyszínre, hogy összerakjuk és leteszteljük a stúdiót, a séfek pedig reggel 9-kor kezdtek el főzni 10 perces eltolódással. Mindenkinek volt egy saját, egyen-konyhája, egy box, ahol szemből lehet nézni őket, lényegében “kifelé” dolgoznak. A konyha belsejében a munkapultokon kívül persze sütők, hűtők, főzőlapok stb., mindenkinél ugyanaz, de ezen felül mindenki a saját eszközeit hozta. Ahogy láttam nem is a nagymamától megörökölt avíttas vágódeszkát, hanem vadiúj, originál cucockat, nameg persze az alapanyagokat kis dobozkákban, ibrikekben, lefóliázva vagy épp fagyasztva. A Bocuse d’Or hivatalos alapanyag beszállítója egyébként a METRO, annak is ha jól láttam valamiféle Max nevű üzletága, ami a profikra szakosodott. A “bevásárlást” már a megelőző időszakban elvégezték a séfek, voltak kötelezően felhasználandó alapanyagok (borjú, fürjtojás, borsó például), ám volt köztük olyan is, amit egy nappal a verseny előtt hirdettek ki, így jócskán kellett kreativitás ahhoz, hogy be tudják építeni a gondosan megtervezett és begyakorolt ételbe a “váratlanul” érkezett alapanyagokat.

A versenyzőknek egy vegetáriánus tányért kellett elkészíteniük, illetve főfogásként egy hústálat. Mindezzel délután 2-körül kellett elkészülniük, aki csúszott akár csak pár percet is, az pontlevonást kapott. Azért 2 “körül”, mert úgy volt megtervezve, hogy nem egyszerre kezdtek és nem egyszerre végeztek, hogy legyen idő zsűrizni a fogásokat. 10 percenként voltak besorolva a versenyzők, így az első és az utolsó között lényegében egy óra telt el, a hústálnak pedig 30 perccel kellett követnie a vegetáriánus tálat, így az elsők már a hústálakat készítették, amíg az utolsó boxok még a vegetáriánus tálat kínálták.

A zsűri 24 tagból állt, 12 tag plusz a három tiszteletbeli zsűrielnök ún. kósotoló zsűri volt, őket asztalhoz ültették a közönséggel és a sajtóval szemben, a többiek pedig a konyhazsűriként a versenyzők munkáját, a konyhák tisztántartását figyelték. Ugyanis utóbbiért is pontlevonás járhat. A többi séf a pontos időbeosztásért és a logisztikáért felelt, de nem voltak zsűritagok. A kapható maximális 100 pontból 60 pontot tehet ki az étel íze, 20 pontot az étel külleme, és 20 pontot az olyan egyéb tényezők, mint a rendezett konyha, az együttműködés/csapatmunka a commis-val (ejtsd kommi, jó magyar nevén kukta).

A verseny elején a versenytérbe nem csak a zsűri mehetett be, hanem a VIP vendégek és a sajtó képviselői is, de dél-egy körül lezárták a területet, a sajtó képviselőit kordon mögé küldték, és csak a zsűri és a rendező séfek, illetve a Magyar Bocuse d’Or Akadémia által felkért hivatalos fotósok és videósok tartózkodhatak bent, illetve jómagam. Ezzel a jogosultsággal lényegében csak a konyhaboxokba nem léphettünk be, de a tálaláskor és zsűrizéskor engem már kiküldtek a versenytérből.

A fotóstúdió a versenytér oldalánál helyezkedett el. A vega-tányérok esetében 12+2 tányért készítettek a versenyzők, 12 ment a zsűrinek kóstolásra, egy bemutatóra a sajtónak, egy meg érkezett a stúdióba fotózásra. Nem, sajnos nem ehettük meg. 😀 A hústálaknál már más volt a helyzet (na nem azért mert azt megehettük volna), ott a tálat előbb elvitte két zsűritag a sajtó és a zsűri előtt, majd egyből hozták fotózásra, és utána került ki egy nagy asztalra, ahol maga a versenyző tálalta ki a zsűrinek a 12 adagot, amit persze pincérek szolgáltak fel egyszerre.

A zsűri prominens személyekből állt, én annyira nem vagyok benne ebben a szakmában, így csak pár arcot ismertem fel, vagy épp mutatott be nekem Antonio – akit persze szinte mindenki ismert. Az elnökség három főből állt, a legnagyobb szaktekintély a helyszínen az olasz Enrico Crippa volt, akinek az étterme három Michelin-csillaggal büszkélkedhet, de a zsűrielnökségben foglalt helyet Széll Tamás is. Az ítészek között megtalálhattunk még olyan konyhafőnököket is, mint Szulló Szabina (a Michelin csillagos Onyx étterem egykori séfe), Vomberg Frigyes, Wolf András (a Séfek séfe műsor zsűritagjai), Sárközi Ákos (a Michelin csillagos Borkonyha séfe, ill. zsűri a Konyhafőnök c. műsorban), vagy épp Tiago Sabarigo, aki azért költözött Magyarországra, hogy a Costes Downtown konyháját vezesse, és nem mellesleg kevesebb mint egy év alatt Michelin csillagig vigye az éttermet. Ez csak pár arc, előre is elnézést kérek azoktól akiket méltatlanul nem említettem, de csak laikus érdeklődő vagyok, aki néhány cikket elolvas a témában és van egy séf sógora, ámde nem szakmabeli.

A versenyt végül Pohner Ádám nyerte, ami azért nagy szó, mert ő nem egy budapesti étteremben dolgozik, hanem a balatonszemesi Kistücsök étterem séf-helyettese, a második helyezett pedig Volenter István a székesfehérvári 67 Étterem és Bisztróból. Ebben minden szakmabeli a vidéki gasztronómia felívelését véli felfedezni. A harmadik pedig Veres István lett a budapesti Bábel Étteremből. Pohner is nagyon fiatal versenyző, ahogy Veres is, utóbbi székely származású, és ő szeretne lenni Románia első csillagos séfe, akinek az éttermét Michelin csillaggal díjazzák, illetve Kelet-Európa legfiatalabb ilyenje. Minden esélye megvan rá, ugyanis a Bábelt tartják az idei csillagosztás egyik nagy magyar esélyesének.

No ennyit a versenyről, Antonioval úgy gondoltuk így lesz korrekt, ha nem csak a világítástechnikáról számolok be, hanem magáról az eseményről is, ha már ott voltam és ilyen érdekes dolgokat hallottam és láttam.

Jöjjenek a képek! További élménybeszámoló a képaláírásokban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..