MEGOSZTÁS

Talán furcsa lehet, hogy a fenti divatos szavakat, és a Mikrosatot egyszerre említve látod. Pedig mi is elkötelezettjei vagyunk a Bolygónk megóvásának, ráadásul ebből Te, Kedves Vásárló szintén jól jössz ki.

Röviden elmagyaráznánk, hogy miről van szó, de ez csak a bevezető, a későbbiekben tovább fejtegetjük majd a mondanivalónkat.

A Mikrosatnak, mint Magyarország vezető világítástechnikai forgalmazójának és szervizének céljai közt szerepel a fenntartható, továbbá az egyszerre felhasználó- és környezetbarát működés. Kétféle szemlélet létezik ugyanis a piacon: az alkotói/mérnöki, és a javítói szemlélet…szerintünk legalábbis. Mi mindenképpen az utóbbihoz szeretnénk tartozni. Kapszkodj meg!

Negyed évszázada működtetünk vakuszervizt,

mondhatni mindent láttunk már. Kevesen tudnak alkatrészszinten javítani, mi viszont tényleg annyiféle problémával találkoztunk már, hogy nem tudsz meglepni.

A hozzánk javításra hozott vaku tulajdonosával, használójával pedig gyakran beszélgetünk, meghallgatjuk a panaszait, igényeit, és a visszajelzéseit az általunk forgalmazott (vagy épp teljesen más) termékekkel kapcsolatban. Ebből az következett az idők folyamán, hogy a Mikrosat közössége organikusan kezdett fejlődni, mi pedig szakmai segítségnyújtásban és oktatásban elkezdtünk az élen járni a hazai piacon. Kialakítottuk az ehhez szükséges platformokat is: saját stúdió, vakusimogató rendezvények, bemutatók, videók, vagy épp a Vaku.hu blog, amit most olvasol.

És hogyan kapcsolódik mindez a fenntarthatósághoz és a környezetvédelemhez? Úgy, hogy annak ellenére, hogy különféle márkák hazai forgalmazói vagyunk, mégis a javítás irányából közelítjük meg a dolgokat. Egyrészt ilyekszünk olyan termékeket forgalmazni, amik strabíróak, modulárisak, ezért egy esetleges később probléma felmerülése során könnyen javíthatók,

mert mi javításra, és nem a kidobásra voksolunk,

Másrészt a javításhoz lehetőség szerint igyekszünk mindent felhasználni, még az eldobandó vakukból is próbáljuk megmenteni, ami használható, ezzel más hibás termékbe új életet lehelni, hogy minél kevésbé terheljük hulladékkal a környzetet, és ez persze Neked is jó, aki hozzánk látogatsz, mert az újrafelhasznált, felújított, átvizsgált és beszerelt anyagokkal Te is olcsóbban megúszhatod a javítást, mintha a mai világban jól meg szokott teljes modulcserét sóznánk Rád. No persze minderről tájékoztatunk is Téged, egyeztetünk. 😉

Hát így vagyunk mi itt a Mikrosatnál. Folyt. köv…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..